Pápai Független Kisgazda – III. évfolyam – 1947.

1947-10-11 / 41. szám

III. évfolyam 41. szám. PAPA 1947. évi október hó 11. POLITIKAI HETILAP SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: PÁPA, SZÉCHENYI-TÉR 5. SZÁM. HIRDETÉSEKET FELVESZ SZERDÁN DÉLUTÁN 4 ÓRÁIG Felelős szerkesztő SZALAY KÁROLY ELŐFIZETÉSI DIJ: Postakarékpénztári csekksz. sz. 25.525 Egy évre 28 Forint Félévre 14 Forint Negyedévre 7 Forint Ilyenkor már... őszi szél süvít végig a/, alföldi széleken. Az első októberi napok jöttével a kalendárium gyászünnepet mutat: az aradi tizenhárom vértanú napját. Október hatodika... A magyar Golgothának sok-sok nehéz állomása van, de az aradi a legfájdalmasabb. Ez ütötte nemzetünk testén-lelkén a legmélyebb sebet, mely közel száz év óta ma is vérzik, s vérezni, fájni fog örökké, míg csak egyetlen magyar él e szomorú sártekén. »Csak semmi kímélet, semmi kímélet^ — sürgették Bécsben a boszszút az osztrák császári udvar vezető * körei, mikor megérkezett a világosi fegyverletétel híre. A vérbosszú legbecstelenebb fajtáját követelték a bécsi hiénák, nem irtózva a tömeges gyilkosságtól sem. Haynau, .akit a magyar történelem a bresciai hiéna, a vérszomjazó fenevad bélyegével jelölt meg, 1849. őszén kész volt leszámoltatni akár egész Magyarországot. A készülő vérbosszú híre eljutott a külföldre is. Anglia hivatalosan tiltakozott a bécsi kormánynál, még a győztes társ, az orosz Paskievics herceg is kegyelmet kért a fogoly honvédtiszteknek. Bécs urai ridegen visszautasítottak minden külföldi tiltakozást, s a bakó elkezdte véres müvét a letiport országban. Az első vértanúk a katolikus papok közül kerültek ki; úgy látszik, az »Isten kegyelméből lett« császár az egyház hú és igaz pásztorainak nem akart megbocsátani, azoknak a tiszta jellemű, bátor magyar papoknak, akik Sztrecsónál, Tápiónál, Isaszegnél és Kál Kápolnánál rohamra vezették szabadságharcunk hőseit a túlerővel szemben. Arad felé néz ma minden magyar, léiekben rhindnyájan oda zarándokolunk a tizenhárom magyar vértanú sírja 'köré. Nem felejtünk, nem felejthetünk. A közelgő negyvennyolcas centennárium küszöbén emlékezni fogunk a gyönyörű haditényekre, emlékezni arra a csodálatos esztendőre, amikor »Kárpátoktól le az alDunáig szétszórt hadával, véres homlokával állt a viharban maga a ma*eyar«, egyedül Nyugat és Kelet szabadságtipró nemzeteivel szemben. •Emlékezünk a diadalokra, de ugyanAmire várunk A Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt kora őszi nagyválasztmányi gyűlése nem volt olyan rejtelmes és olyan viharos, amilyennek a másoldalak sajtója azt beállította. Először is le kell szögeznünk: nem láttunk ott semmiféle Pfeiferista-frakciót, akármennyire is szellőztettek ilyen híreket egyes pártlapok. Ugyanígy nem voltak olyan beállítottságú csoportok, avagy klikkek, amelyek a marxista pártok érdekalakulatainak számíthatnának a párton belül. Kétségtelen, hogy bizo'nyos személyi ambíciók igyekeztek érvényesülni s ezek nem egyszer magas helyek támogatásával és pártolásával kérkedtek. Azonban, a nagyválasztmány tagjait nem befolyásolták döntéseiben sem a személyi ambíciók, sem a más pártok részéről irányított bejelentések és kívánságok túlkorai szellőztetése. A nagyválasztmány tisztában volt azzal a ténnyel, hogy elveszítette a part az 1945. évi választás idején kapott szavazatok 75o/o-át. Ismerjük az okokat, aminek következménye ez a nagyarányú szavazatveszteség. Kétoldalú gyengítés folyt a választási kampány alatt ellenünk. Az egyik volt a marxista oldalról jövő látható és taktikus gyengítés. Ez kapcsolatos volt a választási törvénnyel, a választás technikai módozataival. (Utalunk itt csak arra a tényre, mit jelentett a választási szövetség bejelentése, a »Szabad Nép« és más kommunista lapok, — de meg a szavazócédulák nyomdatechnikai kivitelezése, amikor egy átfogó jellel a marxista pártokhoz csatolták pártunk nevét is.) A másik ok volt az a tény, hogy pártunk nem tudta — bármennyire is akarta — teljesíteni azokat a vágyakat és kívánságokat, amelyleket elvárt tők az a tömeg, amely 1945ben reá adta szavazatát. Ebből a tömegből nem érdekli pártunkat azon személyek elképzelése és vágyakozása, melyek még mindig abban az ábrándképben vélik életük simább folyását eltölteni, amit Horthyék jelentettek és az azelőtti kormányzati formák. De sajnáljuk azokat a szavazatokat, amelyektől azért kellett megválnunk, mert a tulajdonosaik nem rendelkeztek kellő türelemmel és úgygondolták, hogy a másik oldalon jelentkező polgári jelszavakat és ideológiát hirdető pártok hamaakkor szívünkben hordozzuk már a gyásznapok terhét is. Nem felejtjük ellenségeinket, nem felejtjük el soha hóhérainkat. Soha. Soha. Soha! »Az ősök keresztet iktattak államcímerébe a vérrel szerzett magyar hazának. Arad pedig a magyar Golrabb megvalósítják az általuk kívánt politikát, mint a Kisgazdapárt. Egyszer s mindenkorra illik tisztában lenni a Kisgazdapártra tekintő, vagy attól valamit váró személyeknek, hogy mi nem uralmi törekvésekkel telített párt vagyunk. Mi a demokráciát célnak tekintjük s tudjuk, hogy annak eléréséért igen hoszszú és göröngyös utat kell megtennie a magyarságnak. A mostani választás is egyet igazolt: a magyar nép a polgári életformát kívánja és ez után vágyakozik! Nem akármilyen polgári i életformára gondolunk,4ianem a de| hnokratikus polgár életformáját kí| varijuk elérni. Ennek a kívánságnak | és óhajnak megértő és tudatos képViselője volt a Kisgazdapárt nagyválasztmánya, amikor leszögezte, hogy ragaszkodik a demokráciához. Ha pedig a demokratikus életformát vá'asztjuk, akkor természetesnek tartjuk, hogy kívánjuk a legelemibb polgári jogok gyakorlati megvalósításának lehetőségét. Itt első lépés a választói jogosultság sérelem nélküli gyakorolhatósága. Ezért követelte a nagyválasztmány a választási visszaélések megtorlását úgy, hogy a később kiadandó amnesztia-rendelet se mentesítse ezen jog elvonóit a büntetés alól. Kívánta a nagyválasztmány a választói névjegyzék azonnali, de legkésőbb október 31-ig való újbóli összeállítását. Kívánta az önkormányzati választások megtartását, a mezőgazdasági érdekképviselet törvénybe iktatását s annak az év végéig való életbeléptetését. Nem utolsó sorban kívántuk az arányosítást a kormányzatban. Nemcsak a miniszteri tárcák szétosztásában, de a kis- és középállásokban is. Ehhez a nagyválasztmány igen komolyan ragaszkodik s nem felejti el, hogy a koalíciós kormányzatban való részvétel egyik generális feltételének is tekinti ezen kívánság teljesülését. S most, amikor az új koalíciós kormány bemutatkozott a parlamentben s előadta a maga kormányzati tervét, kíváncsian nézi pártunk minden tagja annak munkáját. Kíváncsi a párt, hogy a nagyválasztmány által követelt feltételeket miképpen viszi teljesedésbe a mostani pártvezetőség. Kétségtelen tény, hogy a Kisgazdapárt további létére igen jelentős kihatással lesz az a körülmény, hogy a következő negyedévi nagyválasztmányi gyűlésen milyen eredményről tud beszámolni a vezetőség. A nagyválasztmány politikai érettségének tanújelét adta akkor, amikor biancó-lapot tett a p.árt jelenlegi el'nökének keze alá. Reméljük és hiszszük, hogy a párt vezetősége a^zal a felhatalmazással és joggal, amii a maga számára kívánt a nagyválasztmánytól, okosan gazdálkodott és teljesíti azokat a minimális követelménveket, amelyek teljesítését elvárja a* párt minden egyes tagja. Amire várunk, nem sok, mindössze annyi, jhogy: a nagy választmányi gyűlés határozatából — ami egyébként a koalíciós kormányzatban való részvételünk feltétele is — mi ment teljesülésbe. Hírünk a nagyvilú^lzan A magyar kormány tervbevette, hogy tíz jelentősebb külföldi követségünkön kultúr-attaséi állást szeryez, tehát diplomáciai ^képviselőink mellé odaállítja a magyar szellemi élet követeit is, akik hivatva lesznek reá, hogy felhívják a világ figyelmét kultúránkra, tudományos, irodalmi és művészi teljesítményeinkre és szorosra fűzve, bensőségessé tegyék (szellemi kapcsolatainkat a külfölddel. Örömmel üdvözöljük a magyar kormánynak ezt a tervét, amelynek sikere természetesen azon múlik, hogy ezek a kultúrkövetek feladatuk magaslatán álljanak és szívvellélekkel szolgálják a nagy ügyet, hogy végre a világnak hazánk bemutathassa igazi arculatát, amely magyar és európai. Mert ne felejtsük el, hogy úgyszólván mindig valami féligmeddig exotikus, alig ismert nemzet voltunk a nagy világ szemében. Amíg a Monarchia közösségében éltünk, Ausztria, versenytársat látva bennünk, féltékenyen igyekezett elzárni nemzetünket a világ' többi részétől és minden eszközzel rajta volt, hogy szellemünk ragyogását elhományosítsa és amolyan félbarbároknak tüntessen fel bennünket, akik nem érdemesek a külföld figyelmére. Amikor pedig elszakadtunk Ausztriától és végre visszanyertük állami függetlenségünket, a reakciós rendszerek olyan katasztrofális kalandba gotha...« — írja emigrációjában Kossuth Lajos a gyászoló aradiaknak. Ennek a véres Golgothának az állomásait sokszor bejárta a .magyar, s ki tudja, mit tartogat még számunkra a sors. A vértanuk sorsa mégsem rettenthet vissza attól, hogy szabadságunkért, függetlenségünkért és hazánkért, ha kell, ugyanúgy cselekedjünk, mint száz évvel ezelőtt, a legdicsőbb magyar honvédek, Kossuth és Petőfi nemzete. Emlékezzünk és ne felejtsünk! Soha. Soha. Soha ...