Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1937

VIII. Theologiai akadémia

— 57 — a versenyt a főiskolai emléknapon tartottuk meg. A díjat Böröczky Gábor IV. é. theol. nyerte, ugyanő emléknapi »elismerő irat«*ot is kapott. A Főiskolai Könyvtárnak küldött könyvadományok közül e helyen is hálával kell megemlítenünk a holland Hevvovmd Kerk tekintélyes külde* menyét, amelyet az egyház lelkészegyesülete határozatából és adományán ból, úgy tudjuk tiszteletbeli tanárunk, Obbink H. T. sugalmazására is, van Meer E. lelkész*elnök küldött el a hollandul olvasó egyházi emberek okulására és épülésére. A küldemény mintegy 60 szép kötetet foglal magába, kb. 500 P értékben. Dr. Balogh Jenő egyházker. főgondnok ezen az éven is tekintélyes számú könyvvel gyarapította a főiskolai könyv* tárat, amelyek bő okulást kínálnak tanárnak és diáknak főleg a világi tudományok területén. A Skót Bibliaterjesztő Társulat ezen az éven is küldött héber és görög bibliát szegénysorsú theol. hallgatóink segélyezés sére. Köszönettel emlékezünk meg ezen a helyen is arról, hogy a M. Kir. Vallás* és Közokt. Minisztérium felterjesztésünkre kilenc hallgatónknak nyújtott 20—20 P tanulmányi segélyt, hogy külföldre menő diákjaink* nak kérelmükre útiköltséget adott; továbbá, hogy a M. Kir. Földmívelés* ügyi Minisztérium a Gazdaságtan I— III. kötetét kedvezményes áron adta hallgatóinknak. Az amerikai Egyesült Presb. Egyház tb. tanárunk, dv. White ]. H. közvetítésével a theol. hallgatók könyv* és útisegélyeire 1742.66 P*t kül* dött dr. Pongrácz József kezébe és rendelkezésére. Legnagyobb jóltevőink ezen az éven is gyülekezeteink voltak. Az egy* házkerület gyülekezeteinek évi hozzájárulása a főiskola fennmaradásának egyik pillére; ifjúságunk pedig a legáció révén élvezi a gyülekezetek jó* téteményét. A nagylegátusok a három ünnepen 10.169.18 P*t, a kislegá* tusok 3871.54 P*t gyűjtöttek, ami hálás szívvel fogadott segítség volt számukra most is. A szupplikációnál begyülő terményadomány is meg* érdemli a hálás megemlékezést e helyen is. Gondolnak gyülekezeteink theologusaink palástalapjára is, amelyre a lefolyt tanévben a következő adományok érkeztek: Maradvány az 1936 37. évről 6.30, Moha 1.—, Pálfa 1.20, Csetény 3.50, Sáregres 1.50, Simontornya 3.—, Keszthely 2.—, Felsőörs 2.44, Igar 6.08, Balatonfőkajár 1.—, Sárkeresztes 1.24, Nádasd* ladány 3.68, Pápa 6.43, Böhönye 1.63, Hedrehely 1.34, Kálóz 5.82, Kapós* vár 10.—, Erdőcsokonya 1.—, Szend 1.—, Kömlőd 3.44, Pálfa —.52, Csurgó 4.95, Győr 8.14, Nemesvámos 2.67, Hetes 2.—, Csetény 2.—, Tihany —.50, Balassagyarmat 5.57, Ete 2.20 P. Összesen 92.15 P. Le* vonva kézbesítési díj —.70 P, maradvány összesen 91.45 P. Palást beszerzéséhez kölcsönt kaptak ezen az éven: Barsi István, Biró Ernő, Gueth Gyula, Ódor László, Somogyi Sándor, Varga István, Zámbó István. A köszönettel fogadott adományok sorába tartozik, hogy Jankó Mi*

Next

/
Oldalképek
Tartalom