Pápa és Vidéke, 38. évfolyam 1-52. sz. (1941)

1941-01-26 / 4. szám

POLITIKAI HETILftP. - MEGJELENIK MINDEN VISflRNBP XXXVIII. évfolyam, 4. szám Dr. Felelős szerkesztő: BUDAY FERENC Pápa, I941 január 26., vasárnap Kinek a szava, kinek a lelke nyilatkozzék meg a sajtóban Kelemen Krizosztom pannonhalmi főapát nagyhatású beszéde a „Pápa és Vidéke" esten Sajtóünnepség van. A sajtóról magá­ról hivatott ember fog szólni, Kerék­gyártó őméltósága. Én arról szólok, kinek a szava, kinek a lelke nyilat­kozzék meg a sajtóban. Három-négy évvel ezelőtt Salazarról Magyarországon egyes kat. folyóiratok csak bátortalanul kezdtek írni, mert esetleg a béke megzavarására vezet­hetne. A mostani vasárnapi lapok már büszkén írnak arról a férfiúról, aki ott, ahol valóságos anarchia volt, ahol nem volt törvény, higgadt fejével, erős szí­vével, erős kezével pár év alatt való­ságos és irigyelt rendet teremtett. Mit mond ez a Salazar magáról? Azt mondja, semmi mást nem akarok, mint véres, forradalom nélkül elérni azt, hogy ott, ahol a fejetlenség uralkodott, uralkodjék az értelmiség, az intel­ligencia. Ahol nem az értelmiség, az intelligencia uralkodik, ott szükségké­pen nem-lehet rend. Azt szeretném el­érni, hogy a sajtóban, a katolikus sajtó­lban, a pápai sajtóban is az értelmiség töltse be a vezető szerepet. Van-e a vidéki újságnak ma nagy jelentősége? Amikor annyi budapesti újságból és az éter szárnyán, a rádión keresztül az ember szinte pillanatok alatt értesül a legfrissebb hírekről. A vidéki lapnak ilyen körülmények kö­zött van-e létjogosultsága? Mindenkit érdekelnek szűkebb hazájának, közvet­len környezetének apróbb hírei, ame­lyekről! a nagy budapesti lapok nem adhatnak számot. Ezekről az esemé­nyekről a helyi lapnak kell beszámol­nia, így a helyi lapnak is meg van a maga szerepe. Ebben Pápa és környéke értelmiségének kell szóhoz jutnia. Mindenki, aki jól és kritikával bdró hangon tudja a tollat forgatni, írhat a nagyközönség részére, mert az értelmi­ségnek kell a nemzet gerincének len­nie. Minden nemzet az értelmiség osz­tályával emelkedik, vagy ha az nincsen hivatása magaslatán, akkor a nemzet bukik. Melyik legyen az a legfontosabb lelki tulajdonság, amelyet a Pápa és Vidékének el kell juttatnia az olvasó közönségbe? — a lélek kiegyensúlyo­zottsága. Az égről levéve tekintetünket elvesztettük az Atyát s ezért nem ta­láljuk meg a testvéri, a szeretet útját. A legnagyobb feladat, meglátni a fele­barátot embertársunkban. A napokban olvastam Széchenyinek naplóját. A legnagyobb magyar, aki egy nemzet terhét viseli szívén, aki egy nemzet újraszületésének a vívódásait érzi át, akkor is ott lelke mélyén ez a kérdés: honnan és miért vagyok, mi a hivatásom, megtettem-e eddig köteles­ségemet? Ezzel az örök, nagy, szent problémával tisztában kéül lennünk! Egyszer már meg kell adnunk a hatá­rozott feleletet arra, hogy miért va­gyunk, mit akarunk, hogyan cselek­szünk, és mi a cél? Ezt a célt teljes odaadással kell szolgálnunk! A bizony­talanságnak egyszer már végét kell vetnünk! Nekünk magyar katolikusok­nak össze kell fognunk! Az összefogás, az összetartozás azért oly nehéz, mert embertársaink hibáit nagyitón vizsgál­juk, jó tulajdonságait pedig nem vesz­szük észre. Mit kell tehát tennünk? A messzelátót kél megfordítani, egymás­ban meg kell látni a jót is, nemcsak a rosszat s a rosszat kell a kicsinyítő szemüvegen keresztül nézni. Pázmány­tól idézek: »En jártam az élet útját és nem keresem a szépet, de ha az út szé­lén járok, a virágot nem tiprom össze«. A jót nagynak kell látni, a hibát szere­tettel és megértéssel kell venni. Ez az első és legfontosabb ahhoz, hogy kö­zeledjünk egymáshoz. (Ezt a közeledést könnyebbé tehetjük, iha úgy nézünk embertársainkra, mint az anya gyerme­kére. Vagy még inkább az úr Jézus szemével, aki új parancsot adott a tanítványoknak: »Amit akartok, hogy cselekedjenek nektek az emberek, ti is cselekedjétek nekik«. Ti is fogadjátok ezt meg! S ha ilyen szemüvegen ke­resztül néz a magyar katolikusság egy­másra, akkor a Kohézió eggyé tudja for­rasztani a katolikus tömegeket. Milyen könnyű lenne ez, ha nem tapadó embe­rek lennénk, mint a vaj. Ide is, oda is tapad s végül még elolvad, szét­folyik. Közéledjünk egymáshoz testvéri szeretettel és akkor napjainkban meg­valósul eggyé lenni s Istenben kiegyen­súlyozódott békés munkához fogha­tunk! És milyen szempont a másik? A haza szempontja. Mint - az egyeseknek, úgy a nemzetnek is van leílke és miként ha a lélek eüszáll a testből, meghal a test, éppúgy a közösségben is elpusztul a nemzet, ha lelke elhagyja. Nehéz, de fényes sors ma magyar­nak lenni. Isten választott ki bennünket s ide nyugat és kelet mesgyéjére állí­tott. Annyiszor fenyegetett bennünket a pusztulás, de mégis élünk. A sorskö­zösség tudatát át kell származtatni nem­zetünk minden rétegére. Falusi plébá­nos is voltam. Láttam, milyen keveset tud a falu magyarja a nagy magya­rokról. dicsőséges multunkról. A ma­gyar remekírók műveit kellene el­juttatni a iraép rétegeibe, az iparos mű­helybe a ponyvák helyett. A Pápa és Vidéke akkor szolgálja a nemzeti szent hivatást, ha a vallásos és hazafias intelligencia vezeti azt. A haza gondolatának nevében a szeretet­nek és megértésnek kell kiáradnia munkájukból. Xavéri Szent Ferenc azt mondta: ^Közeledjetek az emberekhez derűs lélekkel, derűs arccal és lássátok meg a jót a felébarátban! Akkor szíve­sen fogadnak benneteket az emberek... Ha távoztok, soha tövist ne hagyjatok a szívekben!« Ehhez én csak azt tehe­tem hozzá: »Ha írtok, mindig úgy írja­tok, hogy az olvasó lelkében megér­akartam elmondani itt Pápán 25 évvei azután, hogy utolsó cikkem megjelent a Pápa és Vidékében. Azt kívánom, hogy ennek a szép est­nek az emléke, tanulsága megmarad­jon lelketekben és a szent ügyet diadalra juttassátok!... tést, szívében belátást hagyjatok!« Ezt - f 3' Pálosok Pápán Irta: MOLNÁR ISTVÁN. II. közlemény. A másfélszáz?dos török dúlás után 12 pálos kolostor maradt fenn. A megfogyatkozott rendházakban 1633­ban csak 60 szerzetes él. Csáky gróf ebben az évben kísérletet tett a pá­losok letelepítésére. A rendnek I. Ulászló adományából már 1441 ben volt Pápán háztelke, a Tapolca folyón pedig két malma. A rendfőnök csak öt év múlva, 1638-ban tudja a nemes szívű gróf kívánságát teljesíteni. 1638 junius hó fo'yamán meg­érkeznek az első szerzetesek P. Skot­niczky Alfonz János, P. Vistóki György és P. Mikulicz Miklós. A leghíresebb és legkiválóbb tagjai Özséb remete rendjének. P. Skot­niczky híres misszionárius és szónok volt. II. Rákóczi György özvegyét Báthory Zsófiát és fiát I. Rákóczi Ferencet ő nyerte meg az Egyháznak. Poitikai küldetésben is járt a len gyei királyi udvarnál... P. Mikulicz a bécsi es olmützi kollégium leg­tehetségesebb növendéke volt. Pápai működése után Isztria tartomány fő­nöke lett. Rendíthetetlen bátorság és alapos teologiai tudás jellemezte... Feladatuk rendkívüli volt. A romok­ban heverő Egyház épületét kellett Pápán és a vidéken felépíteni és diadalmassá tenni a végvári véres küzdelmek között. A lengyel származású Skotniczky első ízben négy évig működik Pápán. Ez alatt visszaszerzi a rend hódolt­ság előtti birtokainak nagy részét. Porva, Csatka, Zsámbék, Enyer és Tüskevár pálos kolostorainak hódolt­ság előtti birtokai ismét a jogos tu­lajdonos kezébe kerülnek. A fárad­hatatlan buzgóságnak az lesz az eredménye, hogy a pápai ház igen előnyös anyagi helyzetbe kerül és ezért a provincia egyik leghíresebb és legjobban kedvelt rendháza lesz. A templom felépítése után kényes megbízatással Sátoraljaújhelyre kül­dik. Innét rövid idő múlva visszajön és még 10 évet tölt városunkban. A földesúr a „Hosszú-utcában" Koczkás György és Pesthy vajda szomszédságában ezer aranyért vá­sárolt, kőből épült házát adja a le­települő pálosoknak. Az épület elég kicsiny és 5—6 szerzetes befogadá­sára alkalmas. A grófi kastélyban egy XVII. századból származó fest­mény szerint a földszinten egy na­gyobb és két kisebb szoba és bejáró, az emeleten pedig két nagyobb és egy kisebb szoba lehetett. Az épület az udvar felé alig nyúlhatott. Már 1696-ban panaszos levélben kérik a rendi tanácsot, hogy ne helyezzen több szerzetest Pápára, mert máris 2—3 an laknak egy szobában. 1732­ben elnyeri a mostani alakját, leszá­i mítva a második emeletet, melyet a ! bencfsek építettek rá. Most már | 10—15 szerzetesnek nyújthat kényel­| mes otthont. Mindegyiknek volt külön j szobája, sőt egyik-másiknak kettő is. A megnagyobbodott kolostor jó be­osztású, boltíves folyosói és tágas szobái napjainkban is megfelelnek a szerzetesi élet követelményeinek. A letelepülés évében a gróf az alapító levélben tett Ígérete szerint megkezdte a szerzetesek templomá­nak a felépítését. A középkori hatal­mas méretű plébániai templom vissza­szerzésére lépést sem tesz. Az új templom Gyümölcsoltó Boldog­asszony tiszteletére épült. 1638 no­vember 6-án szentelték fel és mond­ták el benne az első szentmise ál­dozatot. Ez a nap a megindítója a romjaiból felépülő és katolikus élet­nek. Közel egy évszázadig nem mi­séztek Pápán és nem égtek az örök­mécsek a tabernákulumok előtt, mert nem lakott az oltárokon a szeretet Rabja, Krisztus a kenyér színei alatt... A pálosok hálával tesznek eleget az alapító gróf szándékainak és a szent­misében megemlékeznek róla és csa­ládjáról. Munkájukkal pedig az ala­pítólevélben foglaltakat teljesítik. Két évtizeden keresztül nemcsak Pápa plébánosai, hanem a környék elha­gyatott falvainak és az elszéledt nyáj­nak voltak jó pásztorai. A hódoltság utáni első katolikus templom kicsiny és nagyon szerény berendezésű lehetett. A szentély alatt kripta is volt. Az 1696 okt. 11-én kezdődő halottak anyakönyvében a következő év aug. 8-án találjuk az első bejegyzést, mely szerint Jakasich Katalint, Bezerédi István pápai ka­pitány feleségét „in Templo R. R. P. P. Paulinor." temették el. Az építkezés elég gyorsan befejeződött Könnyen lehetséges, hogy egészen nem is kőből épült... Már 1663-ban olyan rozoga állapotban volt, hogy attól lehetett félni, hogy a mennyezet

Next

/
Oldalképek
Tartalom