Pápa és Vidéke, 3. évfolyam 1-52. sz. (1908)

1908-10-18 / 42. szám

III. évfolyam. Pápa, 1908. október 18. 42 szám. PÁPÁ ÉS VIDÉKE Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai katholikus kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 10, félévre 5, negyedévre 2'50K Egyes szám ára 24 fillér. MÉGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. A Kiadótulajdonos: PÁPAI KATH. KÖR Felelős szerkesztő: ZSILAVY SÁNDOR. Szerkesztőség; Pápán, Anna-tér 1. házszám. A kiadóhivatal vez •• >e ; SÜLE GÁBOR, viasz-utca 15. Előfizetéseket és hirdetéseket fölvesz Hajnóczky Árpád és Vajdits Károly könyvkereskedése Lecke a hazafiságból. A B. H.-ból vesszük át a következő kis apróságot: A Lourdesbe zarándokló magyarok egyik csoportja Sipos Ágoston budapest-ferencvárosi segédlelkész és fővárosi bizottsági tag vezetésével/tisztelgett a tarbes-i püspöknél, akihez Sipos latin nyelven beszédet intézett. A tarbes-i püspök szintén latinul válaszolt és azután — előrebocsátva, hogy tudomása szerini a magyarországiak nagyobbára németül is beszélnek — néhány töredezett német szóból álló mondatot is szőtt a beszédébe. A püspök kijelentette, hogy azért tud még egy keveset németül, mert lotaringiai születésü. A zarándokok közt levő Je erényi svábok egyike ettől a kijelentéstől nagy örömre kapott; előlépett és sugárzó arccal adta a püspök tudtára, hogy ő is sváb. Szapora beszéddel mondta el, hogy Magyarországon született, negyvenöt éves, jómódra tett szert, de biz- ő — úgymond — mindmáig sem beszél magyarul. A komoly, méltóságteljes tarbes-i püspök ámulva hallgatta a sváb paraszt tudatlanságból eredő beszédét és azután kezével legyintve, megvető hangon csak ennyit mondott: — Elég ! a kenyerei adó hasa nyelvét nem tudni szégyenletes dolog ! A jámbor sváb bizonyára nagyot nézett erre az erélyes megleckéztetésre. Szokatlan lehetett előtte ez az önérzetes fellépés. Mert nálunk valósságos divattá lett a magyar nyelv elleni izgatás, amint ezt egyebek közt a veszprémmegy ti németeket bujtogató hírhedt ezredorvos példája is szomorúan bizonyítja. Idegenek — rólunk. Koch Ede érdekes sorokat • vetett papírra az Etoile fedélzetén. Ez az Etoile nem olyan személyszállító hajó, mint a többi, hanem valóságos ütazó templom a tenger hullámai fölött. Tágas kápolnája van tizenhét oltárral. A nyáron 180 zarándokot szállított Jeruzsálembe. Epen a fele volt pap. Amikor tehát kedvező volt az idő, naponként 90 szentmise-áldozatot mutattak be a mérhetetlen tengeren. A fedélzeten persze élénk eszmecserét folytattak a világ minden részéből összesereglett zarándokok a különböző nemzetek egyházi viszonyairól. »A francia papságnak szemére vetették, hogy elhanyagolták a kath. sajtót, ölbe tett kézzel nézték, mint terjednek a rossz sajtótermékek, mint hatolnak be a parasztok és munkások lakásaiba s mint ölték ki a a hitet... Az élesnyelvü németek minket sem kíméltek, s nyíltan vádolták főpapságunkat, hogyha Franciaország sorsára jutunk, jórészt az ö leikükön szárad. Vaksággal van megverve a magyar főpapság, midőn óriási jövedelme mellett minden ereje megfeszitésével' lábra nem állítja a kath. sajtót s egy jó, minden igényt kielégítő kath. sajtó híján oka lesz annak, hogy a rosszindulatú lapok a népI nek hitét" és katholikus önérzetét époly bizto| san ki fogják ölni, mint Franciaországban. A magyar főpapság nem érti meg az idők szavát ... Ne építsenek templomot, ne iskolát, hanem minden nélkülözhető jövedelmüj ket vessék oda a sajtó oltárára, s ha annak segélyével felébresztették, megerősítették a katb. hitet, öntudatot és önérzetet, akkor azok az iskolák, azok a templomok maguktól is fel fognak épülni. Isten és emberek előtt ők fogják viselni a felelősséget, ha a hit, a kath. öntudat kivész . . ,« S az iró szomorú szívvel teszi hozzá, hogy erre a kemény Ítéletre nem volt ellenvmondás az egész kath. egyházat képviselő papok és világiak között! Egy éve már, hogy megalakult a Kath. Sajtóegyesület s püspökeink, nagyjavadalmazóink javarésze még meg sem mozdult. A kath. arisztokráciáról meg ne is beszéljünk. Ilyen körülmények közt aztán nem csoda, ha megbukott a »Magyar Szemle« a »Magyar Sión« a »Bölcseleti Folyóirat«, a »Jó Pásztor«, az »Isten Igéje«, a »Papok Lapja«. Mindannyi súlyos veresége a kath. ügynek s napnál világosabb bizonyítéka a katholikusok nemtörődömségének, élhetetlenségének! A Friss Újság és a népszöetségi jelAz életmentő. — Igaz történet — — Menjen hát Isten nevében, Firmiá testvér, s ne maradjon el sokáig -— szólt az elöljáró s melegen kezet szorított az ifjúval, aki világi ruhában állott előtte. Hogy e ruha csak álruha volt, feltűnt első pillanatra. Szerény viselkedése, bátortalan önuralma, az arcán elömlő komolyság: mindez rávallott a szerzetesre. Ez szúrhatott szemet az elöljáróban is, mert tréfásan vetette oda: — Föl a fejjel, kedves fiam, s kissé több meréskség! Ez kell most bizony ebben a gonosz Parisban! 18T1. május havát irták. A francia fővárosban véres orgiákat ült a forradalom s hasztalan volt mindeddig a rendes csapatok minden ostroma, hogy megszabadítsák Párist. Az utcákon kőtorlaszok, a templomok s középületek feldúlás veszedelmében, a királyi palota romokban hevert. Rettegés közt rejtőztek házaikban a békés polgárok, mig a csőcselék tombolt az utcákon és téreken. Jaj : volt a papnak és szerzetesnek, ha az utcán j megjelent. Gyalázás, bántalmazás volt a sorsa. 1 Csoda-e, ha a szegény Firmin testvérnek • elszorult a szive? Az volt a küldetése, hogy ! fontos hirt vigyen az iskolatestvérek egyik j telepére, amely majd hogy nem a város má- j sik végén volt. Veszedelmes küldetés, valósággal vakmerő hőstett, a természet pedig nem alkotta hősnek Firmin testvért. Abban a pillanatban, amint kilépett a házból, eszébe jutott, hogy még a zsebében levő olvasója is árulója lehet. Csak állják útját, kutassák ki ruháját! Tán jobb volna itthon hagyni. — Ném, nem, azért sem! — korholta önmagát, ajkához szorította kedves olvasóját s aztán fekete felöltője zsebébe csúsztatta. Kint volt hát az utcán. Szaporán lépkedett előre, se jobbra, se balra nem tekintgetve. Hirtelen összerezzent, hátha szemet szúr. Azért hát lassan bandukolt, ide-oda tekintgetett, valami dalt kezdett dadolgatni s megpróbálta az uccataposó szerepét játszani; ámde sehogyse találta bele magát. És amint, váratlan-kelletlen egy félig részeg csapat közeledett feléje, egyszerre inaba szállt a bátorsága s a legközelebb eső házba osont. Dobogó szivve! várakozott a ház homályos boltozatában. A részeg csapat lármazva, ujjongva vonult odébb. Egyre messzebb hangzott énekük; aztán csend lett. Most már bátran kilépett. Az utcán senki. — Te segítettél, Istennek anyja! — igy fohászkodott. De mikor a legközelebbi sarkon befordult, torlasz elé jutott. Meg akart fordulni, más útra térni; ekkor egy ember, ki a torlasz tetején állott, intett neki, hogy csak menjen előre. Firmin testvér megörült, hogy nem kell kerülőt tennie és ment az intés után. Ám egyszercsak látja, hogy valami féltucat zubbonyos ember vette körül. — Éljen a szabadság,! Éljen a forradadalom! — ordítozták s felszólították, hogy 6 is velők ordítozzék. És mikor vonakodott és szepegett és könyörgött, hogy engedjék útjára, hát káromkodva, röhögve, fenyegetődzve megfogták.