Pápa és Vidéke, 1. évfolyam 1-21. sz. (1906)
1906-10-06 / 20.szám
1906. október 6. PÁPA és VIDÉKE Nagy elvetemültség. Azon alkalomból, hogy a »Pápai Lapok« megtámadja a dohánygyári munkásaink vallásos érzületét a termekben elhelyezett szent képek és mécsek miatt, ajánljuk figyelembe a következőket! A laptársunk idealizmusa, a rendetlen és istentelen élet átka terjed, napról napra harapódzik, mint a rákfene. Meg is látszik a hatása! Sem nappal, sem éjjel, sem otthon.sem uton nem lehetünk nyugton. Félnünk kell a tűztől, a lopástól, rablástól. A helybeli plébániai főtemplomból Is f. hó 5-én fényes nappal reggel fél 8 és 10 óra közt leemelte valaki a missiókeresztről a »Péterfillér«-perselyt. A lopást az esperes rögtön bejelentette a kapitányságnak éz a rendőrség erélyesen nyomozza a szép nagy rézpersely tolvaját. Mi lesz belőlünk, kedves laptársunk, ha a közromlás, elvetemültség igy terjed. Azért jó lenne a vallásosságot és ezzel együtt a munkakedvet, és becsületességet inkább ápolni az emberekben és nem pökhendi, üres fejjel ezt megtámadni. A győri polgármester nyugalomba vonul. Zechmeister Károly kir. tan. Győrváros polgármestere, mint halljuk, nyugalomba vonul. Elhatározásának oka hosszas, makacs betegsége, mely minduntalan megakasztja hivatalos teendőinek elintézésében. Utódja minden valószínűség szerint Wennesz Jenő győrváros ambicózus, fiatal főjegyzője lesz, aki már több mint egy éve, végzi a polgármesteri teendőket. A pápa-csóthi esp. kerület tanitói körének őszi közgyűlése az ujabb megállapodás szerint Vaszaron lesz f. hó 2'2-én. A papság gyalázójának büntetése. Tavaly május havában nagy népgyűlést rendeztek Székesfehérvárott a »vörösek«, melyre a központ Klárik Ferencet, az ismert nemzetközi vezért küldte le. Klárik egy óra hoszszat beszélt az elvtársakhoz. Összehordott tücsköt-bogarat. Élesen »megkritizálta« a papságot. Többek közt azt mondta, hogy a papok ígérik a menyországot, de ha nincs pénz, nincs meny ország. Még szentelt viz sincs. A város rendőrkapitánya, ki a hatóság képviseletében jelent meg a gyűlésen, feljelentette Klárikot izgatás miatt. A székesfehérvári kir. törvényszék 2 hónapi fogházra Ítélte az elvtársat, aki nem nyugodott bele az Ítéletbe, hanem fölvitte ügyet egész a kúriáig, mely nem régiben szintén jóváhagyta a törvényszék Ítéletét. Igazán sajnáljuk a szegény elvtárs urat, hogy -- csak 2 hónapig üdülhet és pihenhet. A kisebb betegsegélyzö-pánztárak megszűnése. Az uj munkás betegsegélyzőtörvény értelmében, melyet a kormány okt. 10-én terjeszt az összeülő képviselőház elé, a 2000 tagnál kevesebbet számláló betegs.pénztárakat feloszlatják. A türjei plébánia vezetésével Peér Leo, keszthelyi főgimn. premontrei tanárt bizta meg a csornai prépost. Lopások. Meizberger Jakabtól egy ismeretlen 20 koronát ellopott. Az enyveskezüt a rendőrség nyomozza. — Veisz Mihály h. kereskedőtől 8 koronát lopott el Barzsa János h. lakós, rajt vesztett, mert a rendőrség a jó madarat elfogta. A hét legrosszabb vicce. Egy társaságban azt kérdezi az egyik szellemességéről ismert ur: — Melyik a legzüllöttebb sajt? Általános csend. — Nem tudjátok? Errrrredoti! Hát a liptai, mert azt. körözik. (Szives elnézést . •• t , , i ; - ,.. Hőslelkű pap az olasz Sirio-n. Aug első napjaiban történt, hogy az olasz kivándorlókkal megtelt »Sirio«-hajd zátonyra jutván, elsülyedt. Mély megütközést, nagy botrányt szült a tengerészeti legénység, valamint a tisztek viselkedése is az utazó közönség között, mert a helyett, hogy az utasokat, mentő csolnakon kiszabadították volna. ott. hagyták őket. a sülyedő hajón, maguk pedig mentő övekkel felfegyverkezve avagy mentőcsónakokra szállva kerülték ki a nagy katasztrófát. Rettenetes látvány tárult a nézők elé. A sülyedő hajó utasai jajveszékelve segítségért folyamodtak, mások hangosan sirtak, az. anyák gyermekeiket a vizbe dobták, majd pedig utánuk ugrottak ők is: egy ember pedig elkeseredesében inkább a pisztolyhoz folyamodott, sem hogy a tenger hullámaiban lelje halálát. Ily szomorú, hajmeresztő látvány közepette találkozott egy Vonier Oszkár nevü hőslel kii. kötelességtudó buzgó bencés pap, a ki nem törődve a halál veszedelmével, vigasztalta a kétségbeesett utasokat, feloldozta őket bűneiktől, a mint ez a sürgős vagy veszélyes esetekben történni szokott, mikor pedig főnökét Naster Bonifác apátot is elnyelték a hullámok s a viz az utasok térdéig ért, akj kor is még bűnbánatra, Istenben való bizalomra buzdította a halál torkában levő utai sokat, majd mikor már csak a feje látszott ki a tenger vizéből a hőslelkü papnak, akkor is még az Üdvözítő keresztjét mutatta fel magasan feje fölé s azzal áldotta meg a még életben lévő s nagyobrészt a hajó magasabb részeire, árbocaira stb, kapaszkodó utasokat. Azonban már őt is elragadták a bősz hullámok, de a legutolsó pillanatban — ime az isteni gondviselés különös kegyelme — mégis sikerültőt megmentenie a mentőhajósoknak. Ezt a gyönyörű szép epizódot sorba megírták az olasz, de más külföldi lapok is, egy szemtanú pedig, valami Politzer nevü gráci zsidó kereskedő még most sem tudja eléggé csodálni a buzgó bencés hősiességét s hivatásának fenségét. A hol megfordul: mindenütt csak a »Páter Oszkár« hőstettéről mesél. De mi lett a hanyag, kötelességükkel nem törődő tisztséggel s a tengerészeti legénységgel? Feljelentették őket s most várják az Ítélet hozatalát. Megérdemlik bizony, hogy súlyosan lakoljanak lelketlenségükért. A győri keresk. és iparkamara uj beltagjainak választása szerdán reggel 8 órakor ért véget Győrött. Az iparosok oly nagy tömegben szavaztak, hogy a szavazatok összeszámlálása d. u. 5 órától reggel 8 óráig tartott. A kereskedőknél rendes tagok: Adler Károly (282), Wotlitz Gusztáv, Melier Ignác, Jerfy Antal, Deutsch Mór, Ott Ernő. Hilbert Károly, Ott Tivadar. Stern Sámuel, Weisz Hermann, Kánitz Henrik, Alexy Géza, Weidmann Adolf, Winkler Izidor. Stolczer József, Königsberg Gusztáv (160). — Az iparosok közt : Lukovits János (511), Kaszás Sándor, Gziegler János, Schmiedl János, Hauzer György, Simonyi Károly, Zechmeister Kálmán, Kaczander Zsigmond, Kuster Géza, Schlichter Lajos, Jankovits Károly, Kovács Dániel, Szommer György, ifj. Kis István, Oszwald János, Valentin János (256). Óvoda. A mult számunkban e cim alatt megjelent hírünkbe alapos sajtóhiba csúszott be, a melyet itt igazitunk helyre, A legényegyesület helyisége nem alkalmasnak, hanem alkalmatlannak találtatott ovoda helyiségül. A szappanárak emelkedése. Minthogy a zsiradékok, amelyek a szappangyártás nyers anyagát szolgáltatják, az ujabb időben rohamosan drágulnak, a szappangyárosok elhatározták, hogy a szappan árát okt. 1-től fogva 3 koronával fölemelik. A szinszappan ára ez év tavasza óta nem kevesebb, mint 9 koronával emelkedett s valószínűleg még jobban drágulni, hacsak a nyersanyag hamarosan olcsóbb nem lesz. Fizetésképtelenség. Ziffer és Rausnh győri kézműáru-cég beszüntette fizetéseit. Ár;.tartozása 85,000 korona, készpénzadóssága 15.C00 kor. Feltört pártkassza. A győri vas- és fémmunkások szociáldemokrata szakszervezetének vaskasszáját a napokban eddig ismeretlen tettesek egyik sarkán felfeszítették és belőle mintegy 320 koronát elloptak. Nemr< giben meg az ugyancsak szociáldem. kra.a szabóosztály pénzéből tiint el 80 korona. S a pénzzel együtt elillant a pénztáros ur is, valami Hoffmann Emil nevü óhitű szociáldemokrata vezér. Sem a pénz, sem a sikkasztó nem került meg. A Fehérmegyei Naplónak, ennek az elevenen szerkesztett derék katholikus lapnak szerkesztője, dr. Helvey Lajos lett. Az eddigi szerkesztő. Bilkei Ferenc ezután főszerkesztője lesz a lapnak. A veszprémi keresk. és iparkamarai választáson a kereskedők közül Kelemen Imre és Rothauzer Lipót, az iparosok közül pedig Bauer Károly és Suly László kerültek ki győzelemmel a küzdelemből. Körözés. Puszta-Gyimáthon e hó 21-én egy darab 8 hetesnek látszó fehérszőrű emse sertés bitangságban találtatván,-igazölt tulajdonos azt mai naptól számított 30 nap alatt Huszár Mihály puszta-gyiinóthi lakosnál át veheti. Sertésvész. Pápán, Takácsiban és Ihászi pusztán a sertésvész kiütött. Tűz. Pápateszéren f. hó 23-án Horváth Pál szalmakazala kigyulladt és elégett. A tűzoltóság ügyességének köszönhető hogy tovább nem terjedt. Gabona-árak. Kivonat Pápa városának gabona-ár jegyzökönyvéből 1906. október 5. 100 kilogramm korona értékben Jó Közép Alsó Buza 14*40 14-00 1360 Rozs 12-40 11-80 11-40 Árpa 13-80 13-40 13-00 Zab 14-00 13-40 13-00 Kukorica 14-80 14-40 14-00 Burgonya 4-00 300 2-20 Széna 650 6— •— Zsupp 4-60 400 •— PS* Hol vegyünk üveg-, porcellánárnt és lámpást? SAÁD LAJOSNÁL Pápán, Fő-utca, Griff-szállóval szemközt), hol nem kell a kirakat árát is külön megfizetni s hol az alant felsorolt áruk a köv. leszállított árakon kaphatók: Fmom fehér porcellán-kószlet: 6 lapos-, 6 mély-, 6 desert tányér, 1 fedővel ellátott leveses-tál, 1 tésztás-, 1 pecsenyés-, egy salátás-tál. 1 mártásnak való csésze; összesen 24 drb 2*80 frt. — 6 pár theás csésze, fehér 75 kr,, szines 1'50 frt. — Szép függő lámpa 1'50 frt, diszes 2'50 frt, húzós 3'50 frt. Egy jó családból való ftu tanulóul fizetéssel felvétetik. — Keresztény cég. —