Paksi Hírnök, 2016 (25. évfolyam, 1-24. szám)

2016-11-18 / 22. szám

Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök A sportlegendára emlékeztek Országjárása tizenhetedik állomásaként érkezett Paksra a Kolonics vándorkiállítás, amelyet a 2008-ban elhunyt kenus emlékére létrehozott alapítvány állított össze. A sporto­ló életét, pályafutását, emberi nagyságát be­mutató tárlaton elsőként felszólaló dr. Ko­vács Antal elmondta, kortársa volt Kólónak, egy évben születtek, mindkettejük első olim­piája volt a barcelonai. - Sok mindent lehetett tőle tanulni, pedig ő mindig tele volt kétsé­gekkel. Mindenki világsztárnak tartotta, egy embert, őt magát, kivéve - mondta róla. Hoz­zátette, minden fiatalnak érdemes végignézni a tárlatot, megtanulni azt az alázatot, ami Ko­lonics Györgyöt jellemezte, akinek szerény­sége úgy nőtt, ahogy egyre magasabbra ke­rült, és aki minden győzelem után ugyanaz az ember tudott maradni. Kozmann György, a kiállításnak otthont adó Paksi Energiaházat fenntartó egyesület alapí­tó elnöke elárulta, már az épület tervezése­kor elhatározta, hogy a Kolonics emlékkiállí­tás az elsők között lesz majd a rendezvényeik sorában. Helyettes államtitkárrá való kine­vezése előtt az alapítvány vezetőjeként aktív részese volt a kiállítás létrehozásának. Mint mondta, nagyon sokat tanult és még többet kapott egykori sporttársától a közösen elért nagyszerű eredményeken túl is, és ez megala­pozta egész pályáját. Kozmann György egy­kori edzője, Sziklenka László, majd az ala­pítvány mostani vezetője, Csabai Edvin is elmondta gondolatait a kiállítás megnyitóján. - Amikor az ember célokat tűz ki maga elé, a magasztos pillanatok lebegnek a szeme előtt, de a sikerek fájnak, lemondással járnak, sok könny és csalódás párosul hozzájuk. Engem ezeken a nehézségeken Kóló segített át jelen­létével, példájával - fogalmazott Csabai Ed­vin. A tárlat november 24-ig tekinthető meg a Paksi Energiaházban.-vida-Paksi polgárőrök határszolgálaton Két paksi polgárőr, Feil József elnök és Kun Sándor elnökhelyettes is tagja volt annak a Tolna megyei csapatnak, amelyik a határon, Ásotthalomnál, Mórahalomnál és Röszkénél teljesített szolgálatot. A határvédelemben kezdetektől segédkező Csongrád megyei kollégáikat mentesítették néhány napon át az Országos Polgárőr Szövetség elnökének felkérésére. Feil József arról számolt be, hogy három­napos váltásban, hat-hat fős csoportokban kapcsolódtak be a határvédelembe. A pak­siak a dunaföldvári és tolnai polgárőrökkel közösen dolgoztak. Előzetes felkészítés után kezdték meg a rendőrséggel közös munká­jukat. Feil József azt mondta, a megszokot­tól eltérő kihívást jelentett a szolgálat. Féle­lem ugyan nem volt bennük, de izgalom an­nál több, hiszen az itthonitól merőben eltérő helyzetben találták magukat. A háromnapos vendégszolgálat azontúl, hogy segített kis­sé mentesíteni az ottani polgárőröket, tré­ningnek is kiváló volt. A paksi polgárőrök elfogásban nem, de migránsokkal szembe­ni intézkedésben részt vettek, alapvetően a határvidék pásztázásán, a szokatlan jelensé­gek jelzésén túl ez volt a feladatuk. A paksi egyesület elnöke azt mondta, a legnagyobb élmény az volt számukra, hogy egyenrangú partnerként tekintett rájuk mindenki, aki a határvédelemben dolgozott, nem volt je­lentősége, hogy ki rendőr, ki katona vagy ki polgárőr. Pozitív élmény volt, hogy a lakos­ság nagy becsben tart mindenkit, aki ebben a munkában részt vesz. Feil József azt is el­mondta, hogy három-öt-tíz fős csoportok­ban érkező illegális bevándorlókkal „kerül­tek kapcsolatba”, kizárólag fiatal férfiakkal, akik nem vették ugyan jó néven, hogy fel­tartóztatták őket, de komoly ellenszegülés, atrocitás nem történt. Szeptember eleje óta segítik a rendőrség munkáját a helyi polgárőr szervezetek mel­lett az ország más térségéből érkező polgár­őrök is a Bács-Kiskun és Csongrád megyei szerb határszakaszon. A Tolna megyeiek hetedikként a sorban vállaltak szolgálatot, hogy mentesítsék kollégáikat. -vf-Paksi Hírnök, 2016. november 18. ■ 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom