Paksi Hírnök, 2015 (24. évfolyam, 1-24. szám)

2015-03-06 / 5. szám

A szorgos munkában is rejlik a hosszú élet titka Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök Rengeteg virág, családi fotók a falakon, szekrények polca­in. Ebben a kedves miliőben él Szentháromság téri lakásában Füredi Ferencné Ágnes néni, akit kilencvenedik születésnapja al­kalmából Süli János polgármes­ter és Teli Edit alpolgármester köszöntött a város nevében, és elvitték az ünnepekhez Orbán Viktor miniszterelnök gratulá­cióját is. Füredi Ferencné 1925. február 22-én született Duna­­kömlődön, később került Paksra. Húszévesen ment férjhez, párja 1985-ben hunyt el. Ágnes néni háztartásbeli volt, majd a helyi konzervgyárban dolgozott egé­szen nyugállományba vonulásá­ig. Mindig minden munkát nagy szorgalommal, lelkiismeretesen végzett el, miközben szeretettel teli, szép gyermekkort varázsolt férjével három gyermeküknek, Ágnesnek, Istvánnak és Ferenc­nek. A két fiú Szekszárdon él, Ágnes viszont Pakson maradt. A mindennapokban ő gondosko­dik a mamáról, akihez napjában Kékhírek Lezárult a nyomozás annak a férfinak az ügyében, aki fémhul­ladékként adta le egy paksi cégtől bérelt autóját. Még októberben tett feljelentést egy paksi lakos a 42 éves kajdacsi T. Z. ellen, mivel az eltűnt a cégétől bérelt autóval együtt, értesültünk a Tolna Me­gyei Rendőr-főkapitányság sajtó­­osztályától. A Paksi Rendőrkapi­tányság munkatársai a kajdacsi férfit sikkasztás vétség elkövetésé­nek megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. T. Z. beismerő vallomást tett, a rend­őrök a szóban forgó jármű rend­számtábláját megtalálták, az autót azonban a gyanúsított már koráb­ban leadta egy MÉH-telepen. Budapestig követte a nyomokat a rendőrség egy lopott falióra többször is bekopogtat. Tavaly novemberben Ágnes néni egész­ségi állapota megromlott, azóta ápolók is vigyáznak rá a nap huszonnégy órájában. Az ün­nepeknek sok örömet okoz Mi­cike, a cirmos házi macska, aki után, amit még tavaly emeltek el egy paksi férfi otthonából. Tavaly szeptember 10-én tett feljelentést a sértett, hogy egy ismeretlen a bizalmába férkőzve bement a házába, és készpénzt, valamint egy nagy értékű fali­órát lopott el tőle. A Paksi Rend­őrkapitányság munkatársai elju­tottak a feltételezett elkövetőhöz, a budapesti G. D.-hez. A 30 éves férfit lopás gyanúja miatt gya­núsítottként hallgatták ki, de a férfi tagadta a bűncselekmény elkövetését, állítása szerint az ér­tékes holmit és a pénzt nem lop­ta, hanem az általa kínált áruért kapta. A nála végzett házkutatás során a nyomozók megtalálták az órát, lefoglalták és visszaad­ták tulajdonosának. ölben lenni nem igazán szeret, de gazdája gyakori simogatása nincsen ellenére, így hangos do­rombolással köszöni meg. Füredi Ferencné elégedett ember. Most egyetlen vágya van, hogy ismét egyedül tudjon sétálni. A hosszú Geresdlakra és Óbányára szer­vezett kirándulást a német nemzetiségi önkormányzat. Racskó Stefii és Koczka Tibor, a kulturális bizottság tagjai azért hívták életre a programot, hogy az egybusznyi érdeklődővel a sváb hagyományok nyomába eredjenek. Geresdlakon - ahol a lakosság harminc százaléka vallja magát német anyanyel­vűnek - öt különféle kiállítóhe­lyen bővíthették ismereteiket. Schulteiszné Margitka fogadta a paksi társaságot a tájházban, s mesélt elődeik szokásairól. A tájházban sokan fedeztek fel saját gyermekkorukra jellemző élet titkát a szorgos munkában és az egészséges táplálkozásban látja. Gyermekei szerint, hogy édesanyjuk ilyen szép kort meg­ért, az annak a sok szeretetnek is köszönhető, amit adott és kapott. Kohl Gyöngyi emlékeket. Ezek után megnéz­ték a gazdag kendőkiállítást a községházán, majd ellátogattak a kézimunka-kiállításra, ahol jellegzetes sváb hímzéssel díszí­tett pólyákat, falvédőket, koma­tálak becsomagolására szolgáló kendőket láthattak. A társaság tetszését megnyerte a helyiek által készített mézeskalácsfalu csakúgy, mint a régi falusi élet meghatározó eseményeit meg­jelenítő babakiállítás. A gazdag program után éppen időben ér­kezett meg a csapat Óbányára, ahol egy látványos télbúcsúztató szokás, a tüzeskerék-gurítás ta­núi lehettek. -vf-Hagyományok nyomában 6 ■ Paksi Hírnök, 2015. március 6.

Next

/
Oldalképek
Tartalom