Paksi Hírnök, 1994 (6. évfolyam, 1-43. szám)
1994-07-29 / 23. szám
1994. július 29. Paksi Hírnök A Duna mmmmmmmsm legszebb kanyarulatai Tóbiás Wagner, Duisburgból indult huszonnégy éves „utazó” mondotta: Paks a Duna legszebb kanyarulatait tudhatja magáénak... És persze a sült szalonna, paksi halászlé illata... Emlékek Magyarországról. Közel kétszáz ember volt vendége városunknak. A túliéiról remek kilátás nyílt a paksi oldalra, a téglagyárra, a templomtornyokra innen a balpartról, ahol a túra résztvevői táboroztak. in JÁRT A DUNA-TÚRA A PAKSI VIZEKEN Közel négy évtized hagyományaira tekint vissza e nemzetközi sportesemény Hajók és fürdőzők a meleg, simogató homokon és a Duna selymes vizében é z akkori szervezőknek le- A hét, hogy meg sem Lm fordult a fejükben, hogy a túrával a Duna menti országok közötti kapcsolatot fűzik szorosabbá. Hosszú éveken át a két Németország kettészakított családjai így találkozhattak, vagy sokszor egész életen át tartó barátságok, kapcsolatok alakultak ki. Az előző évek folyamán a világ minden tájáról - Alaszkáról, Új-Zélandról, Portugáliából, Norvégiából, Ausztráliából, Izraelből, Kanadából - voltak résztvevők. Évente hétnyolcszázan vállalkoztak arra, hogy a június utolsó vasárnapjától augusztus utolsó vasárnapjáig terjedő időszakban végigevezzenek a Dunán az eredésétől, a Fekete-tengernél lévő deltáig. Ebben az évben a déli háború miatt jóval kevesebben, mindössze nyolcvanan és rövidebb távon kenuzták végig a folyót. A túra első része Ingolstadttól Mohácsig tart. A Nemzetközi Duna-túra július 23-án érte el Paksot. A város, valamint a sportegyesúletek vezetői esti fogadáson látták vendégül a résztvevőket, akik között a negyvenötven éves korosztály éppúgy képviseltette magát, mint a huszonévesek. Nem voltak nyelvi problémák a szlovák, a német, az alaszkai, a bolgár, az osztrák és a magyar résztvevők között. A fogadáson a magyar szervezők is jelen voltak. Balogh László és Hajós Lajos több évtizede foglalkozik a szervezés feladataival. A Prelátusban tartott fogadáson apró ajándékokkal kedveskedtek a vendégek és vendéglátók egymásnak. Paksi emlékként városunkról készült fotóalbumot és szekszárdi vörösbort vihettek haza a túrázók. Az egybegyűlteket dr. Széchenyi Attila alpolgármester köszöntötte. Már a következő, jubileumi túra szervezése is folyamatban van. Tervek szerint a pozsonyi polgármester hívja majd megbeszélésre a Duna menti városok polgármestereit. Másnap reggel folytatták útjukat az utazók Mohácsra, ahol a túra magyarországi szakasza véget ért. HORVÁTH MARGIT Nagy utazás, azt mondtad ez az élet... A nagy utazások állítólag ott vannak a tenyerünkben, mint ahogy életünk nagy fordulói is. Miért is ne lehetne tán ott egy másfél ezer folyamkilométemyi túra mint nagy esemény az egyes ember életében, akit hajt egy-egy megmagyarázhatatlan furcsa erő, aminek nem lehet ellenállni. Miért is lenne természetes vagy magától értetődő, hogy egy lélekvesztőn, egy billegő kajakban kell ekkora utat megtenni? Nem volna tán a nagy utazásnak más, ezerszer kényelmesebb formája? Nyilvánvaló. De az a „civilizált” a rendhagyó forma ma a huszadik század végén, hogy repülővel repülsz, pincérek kiszolgálnak a szállodában és a bárban, félhomályban sejtelmes lányok lejtenek táncot. Mi jó van hát e veszélyekkel is teli, jórészt a nomád körülményeket is idéző túrában? Talán éppen az, amit Radnóti is említ versében: ha felülről nézzük, akkor csak „térkép e táj”. A suhanó gépkocsik és száz kilométereket tízpercek alatt megtévő járművek világában elvesznek a részletek, ott ahol minden kezdődik és végződik. Mert onnan a magaslatokból sohasem vesszük észre a kicsi pillangót, nyíló színes kis virágot, és nem érezzük sokszor a folyam illatát, és nem látható az a kicsi farkcsapás sem, amit jobbára csak a halászok ismernek; amikor a hal a vízből egy-egy kis bogár után ugrik. Ha felülről nézzük, mit tudhatunk meg a világról? Bizony keveset. Mert a Föld nevű bolygót ugyan elhagyhatja az ember, de önmagát sohasem. Föld, a víz és a levegő — ez a mi otthonunk és létünk. Meggondolhatjuk: ez nem is kevés...
