Paksi Hírnök, 1990 (2. évfolyam, 1-24. szám)
1990-10-01 / 19. szám
if ligetibe ban ' Iái lepenbas i ittanntktn * 3*3« gebair.'enirsen htbbast «*« "Mannekertf^s" ten {«pstuhcrtsdt* bmiKt/c flguur, tea hem gemsak! martan de gfarie tót. in kei hűdenland bekend is. Em legende eerhaaU dot am rifle bmsseise burger tifdau da mlksfremn ilfn enige toonin de mertigie eon redone* Hehhm. hie S dogén, vond hif hem terug op de ttoek eon de Sioufttfíw el dornte mt de kleine man nog eltérd dóéi, £m andere legenda dm< ms .gelesen den de kitine (onjgan de tfstf iw geetd Augusztus 5. 9 órára egész csapatunk összegyűlt az MMK-parkolóban. Szokásommal ellentétben én sem késtem, s rövid búcsúzkodás után „megjött a batár, irány a határ” jelszóval útnak indultunk... Célunk Gemmenich nemzetközi gyermektábora, Belgium keleti határán. Hajrá! Már napok óta utazási lázban égek. (Előzőleg volt másik is, csak az lement.) Ez már (természetesen az előbbi a készülődésnél megmutatkozott, mikor: külföldi táborba nem illik üres kézzel menni címszó alatt a dohányzóasztalt megraktam „nemzeti” szuvenírekkel. Érthető, hogy csomagolásnál „beütött” a régi mondás: Nagy táborba indultam, de nem bírta a zsákom; így aztán a fémvázas hátizsák mellett egy bőrönd és egy utazótáska is a világlátás sorsára jutott. Nem én viszem, a busz! Az utazás előtt elhangzott jó tanácsokat, miszerint terroristákkal és karmibálokkal kerüljem az érintkezést, gondosan az eszembe véstem. Útunk legkényelmetlenebb részén, a németkéri szakaszon baj nélkül autóztunk, s Hegyeshalom irányába, Győr felé haladtunk tovább. A határátkelésnél semmi kellemetlenség nem ért minket (ami ért, az a magyar oldalon be volt tervezve), az osztrák határőr nem foglalkozott velünk, tudta, hogy a „senki földje” túloldalán kollégája ezt már megtette, s vidáman integetett: Kommen! Szemünknek szokatlanul szép látványtól elámulva utaztunk tovább hegyek-völgyek, gyönyörű erdők között. Az autópálya mellett található Rosenberg autósellátó szállodalánc St. Polten-i épületében, a mosdóhelyiségben tapasztaltuk, hogy kicsi a vüág. Megbeszélésünkkel: iható e a csapvíz, nem jutottunk eredményre, mire egy kívülálló magyarul felelt: nyugodtan megtölthetik az üveget, ivóvíz! Az akcentus hibátlan volt, s a fehér köpenyt viselő lányról megtudtuk, hogy magyar és a nyáron itt vállalt munkát: takarít. Honfitársainkkal találkoztunk Linz környékén, egy „piknik-parkolóban” is. 2 személyautóval utaztak, s Csongrád megyéből, Makóról jöttek. Itt kerültem kapcsolatba egy számomra mindeddig ismeretlen technikai csodával, avagy hogyan lehet vizet fakasztani egy szépen fényezett csőből? (Itt lehet, hogy csapnak hívják?) Én - korábbi tapasztalataimból kiindulva először csavargattam a tömítést, becsuktam a kis termecske ajtaját, mert ezek a módszerek máshol már beváltak. Itt nem... Később, hosszú vizsgálódás eredményeképp egy tábla útmutatásának segítségével rájöttem a dolog (és a csap) nyitjára: a padlóba beépített korongra kellett volna rálépni! Messze van még Afrika!!! Fél hat előtt öt perccel léptük át az osztrák-német határt, s az egyébként semmi mást nem cselekvő - határőr után mi is üdvözöltük magunkat Deutschlandban, s önként - ha már muszáj - népdalcsokrokat énekeltünk. Passaunál egy régi ismerőssel találkoztunk: a fenyőerdőkkel határolt völgyek egyikének mélyén feltűnt a Duna. Az „öreg” folyó csillámló tükrében a folyóparti kastély mását pillantottuk meg, s a víztükört beragyogta az aranyhíd. Nemsokára már sötétben folytattuk htunkat. Würtzburgnál ismét a csapokkal és üzembe helyezésükkel ismerkedtem... Vizes ingem meglepő gyorsasággal megszáradt. Aachen külvárosában a határátkelőt keresve sokáig bolyongtunk, míg végül egy offizert és fináncot mellőző állomáson át Belgiumba jutottunk. A Zoll-tiszt úgy látszik erre felé a Benelux államokban is luxus, itt sem volt senki, aki átnézze az útleveleket, s a borsos áron vásárolt vízumot. _ , . , „ (Folytatjuk) BAJ0R PÉTER Még éppen csak megjelentek az új rendszámtáblák, már sok panaszt hallani. Nem elég, hogy minőségileg kifogásolható, pereg róla a lakkozás, még saját tulajdonunkat sem képezi, hiába vásároljuk meg. A rendszámtábla az a termék, aminek értéke van, de nem ruházható fel tulajdonosi jogokkal. Ha soron kívül kívánjuk megvásárolni, megelőzve a műszaki vizsgán történő kötelező cserét, hat-nyolcezer forintért már szert tehetünk rá. Ám, ha eladjuk autónkat és meg akarjuk tartani a rendszámtáblát újra meg kell vásárolni. Érdekes megoldása a tulajdonosi jogoknak. Megvásárolom, eladom, újra megvásárolom. Továbbmenve, megoldást kerestünk az emelkedő autópark rendszámtáblával történő ellátására, de ez megint csak átmeneti megoldásnak látszik. Talán szerencsésebb lett volna autóinkhoz saját rendszámtáblát eladni, amely valamilyen jellegzetességgel van ellátva. Ha eladjuk az autónkat, levesszük a táblát, aki megveszi feltenné a sajátját, vagy ha nincs ez esetben ő vásárolna egy saját rendszámtáblát ezzel boldog táblatulajdonossá válhatna. Alkalmazkodva azonban jogszabályainkhoz - amely néha kissé bonyolult - előre a rendszámtáblánkért, a tulajdonosi jogainkat pedig némileg átértékeljük. KISS GÁBORNÉ Lakótelepi csendélet 199«. szeptember Az uj H rendszámtáblákról PAKSI HÍRNÖK 10 1990. OKTÓBER 1.