Paksi Hírnök, 1990 (2. évfolyam, 1-24. szám)
1990-06-26 / 12. szám
A Duna ősi haszonvételi forrása volt a révjog is. A rév-regálét a Paksy család szintén királyi adományként kapta. A hódoltság alatt a rév-vám a törököknek is egyik legjelentősebb bevételi forrása lévén, azok kezelését árendásokra bízták. 1899-ben a paksi Zádori-rév joga kiterjedt a Földvári Felső Rév-tői a Biskói Rév-ig teijedő partszakaszra. 1910-ben és 1940-ben a paksi réveket a katonaság szállta meg. Visszaadásuk után az árendásoknak kötelezővé tették a katonatisztek ingyenes átszállítását. 1949-ben a felső Zádori-rév Paks nagyközség birtokába és kezelésébe került, az alsó, Biskói-révet pedig megszűnéséig, a dunaszentbenedeki községi tanács üzemeltette. Ki is tudna pontos választ adni arra, hogy a korábban jól jövedelmező, magánkezelésű révek, miért lettek deficitesek a község kezelésében. Még kevésbé érthető, hogy miért nem használta ki a nyári szezonban, a strandolok tömeges átkelési igényét, sűrített járatok beállításával. A felelőtlenül túlzsúfolt járatok láttán, a Duna félelmetes erejét kevésbé ismerő egyének háta is borsódzott. Hogy miért? Hadd idézzek erre tanulságul néhány esetet a múltból. 1853-ban Szinger Imre révárendást a dunapataji vásárba tartó vásározók kényszerítették, hogy az egyre sűrűsödő jégzajlás miatti tiltakozása ellenére, szállítsa át őket a túlsó partra. Eredmény: a 24 személlyel terhelt dereglye felborult. mindössze négy embert tudtak nagy erőfeszítéssel kimenteni. 1887-ben az alsó, Biskói-révnél következett be az évszázad legnagyobb közlekedési tragédiája. Itt a 200 fő befogadású kompra 400 ember zsúfolódott össze, sokak tiltakozása ellenére. Ezért 210, főleg fiatalkorú embernek kellett életével fizetnie. Még egy év sem telt el, amikor 1888. március 26-án a viharos szél dacára elindították a kompot. Kétórai erőfeszítés közepette, ajajveszékelésre a partra tóduló tömeg szeme láttára és borzalmára végre kivergődtek a Süveges-révhez, teljesen kimerülve, szinte élettelenül. Mindezekhez, gondolom, egyetlen szó kommentár is felesleges. Vegyük tudomásul, a szelíd Duna tud könyörtelen is lenni! A malom, mint dunai haszonvétel, csak az átvágás után érvényesült Pakson, mert ezután volt megfelelő sodrása a malom meghajtásához. A molnárság jelentőségét a malmok számával tudjuk felmérni. 1836-ban 22, 1925-ben 26, 1868-ban 56 malom kereke forgott a paksi felső és alsó malomrévben. A hajózás megindulásával, azonban a molnárságnak leáldozott, hisz akadályozták a közlekedést. 1873-ban a híres paksi molnár céh is megszűnt. 1883- ban pedig 23 hajómalmot költöztettek le a dunaszentgyörgyi határhoz. 1940-ben Pakson már csak 6 dunai malom működött. A teljesség megkívánja, hogy a dunai sportról is megemlékezzem. 1860-ban csónakházat építettek a versenycsónakázás széles körű elterjesztésére. 1804-ben a paksi evezős négyes: Rosthy Pál, Szeniczey Ödön és Bemriedeer testvérpár országos bajnokságot nyert a négyesben, ezt több éven át megismételte. 1880-ban Freund és Schwarcz paksi kereskedők zárt, dunai fürdőt létesítettek az úszásoktatás elősegítésére. 1912-ben a Budapest-Baja közötti motorcsónakversenyen a paksiak is sikeresen szerepeltek. 1920-ban megnyílt a híres Hága-féle, kétmedencés dunai uszoda a korzónál, óriási látogatottsággal. 1900 körül itt tanult meg úszni Abay Nemes Oszkár paksi joghallgató, aki a berlini, 1936- os olimpián, mint a 4x200 méteres gyorsváltó tagja, olimpiai bronzérmet nyert. A Duna tehát árt és használ. Kártételeit előrelátással mérsékelhetjük. Hasznát viszont csak akkor élvezhetjük, ha arra megvannak az objektív tárgyi feltételek. Ezekkel a múlt század emberei lehetőleg maximálisan éltek. Úgy kezdtem mondanivalómat: a Duna valaha birodalmakat választott el egymástól. A XX. század végén ezt a megállapítást úgy kell módosítanom: napjainkban Pakson mesterségesen magát a lakosságot választották el a Dunától. A folyamszabályozások is elterelték a Dunát Fadd, Tolna vagy Szekszárd alól. Ezek után ugyan ki adna hitelt elkeseredésünknek, ha arra hivatkoznánk, hogy mi mindössze egy évszázadig élvezhettük ajándékait, és máris elvesztettük. Tény, hogy minket egy kettős, mesterséges töltéspár kárhoztat arra, hogy partjára ne mehessünk. A Duna elválasztó szerepét éppen mi magyarok szüntettük meg. Most, 11 évszázad után pedig közvetlen kapcsolatunkat egy idegen hatalom bejövetele szüntette meg. Most már csak arra várunk, mi lesz szeretett Dunánkkal az oroszok kivonulása után! Dr. Németh Imre PAKSI HÍRNÖK 1990. JUNIUS 26. Paks és a Duna (II.)
