Ólé Sándor: Pápai diákemlékek (Pápa, 2004)
Tanáraink
PAPAI DIAKEMLEKEK Szép tanévnyitó beszédet tanultam tőle: „Ora et labora” jeligével. „Imádkozzál és dolgozzál”. Ennél szebb, jobb és igazabb jeligét nem választhatnánk egész életünk számára sem. Én ezt választottam. És ez vezetett egész életemben. Imádsággal jobban ment a tanulás is, mert felüdített. Az én édes, pirostáblás imakönyvem és a zsoltár mindig fogékonyabbá tett és készebbé a tanulásra, erősebbé a munkára s megadta a lelki nyugalmat küzdelmeimben. Kis Ernő ezt a sírfeliratot vésette édesapja, Kis Gábor sírkövére: „Föld pora porrészt, ámde a lelket ég öle fedje”. Én innen a déli végekről is látom, és pedig sokszor látom ezt a kis daktilusz sor a pápai alsóvárosi temetőben, azon a fekete sírkövön, mely alatt immár Kis Ernő is nyugszik. És csak ennyit sóhajtok ilyenkor mindig feléje: „Áldás reá, Istenem áldása reá ja!” b) Farkas Dezső. Harmadik és negyedik osztályos korunkban tanította nálunk a történelmet, éspedig harmadikban a magyar történelmet, negyedikben az ókori világtörténelmet. Ez a két év utolsó ideje volt tanári szolgálatának. Mikorra ötödikbe feljöttünk, akkor már nem volt látható a kollégium falai között, elment nyugdíjba. Mintha a történet múzsája is vele ment volna. Ötödikes korunkban Győri Gyula próbálkozott (beugrásszerűleg) nálunk a középkor előadásával. Farkas Dezső napja a mi időnkben már leáldozóban volt. De mily szép sokszor a nyugati égbolt a leáldozó nap búcsúsugaraitól. Mikor még „lángol az ég a nap alkonyatán” - ahogy Zrínyi mondja Jókainál. így lángolt a mi arcunk is sokszor a Farkas Dezső magyarázatán, amint szegény hazánk történelmét tolmácsolta megrázó előadásaiban. Azért is tudtuk mi a nyolcadik osztályban Kis Ernő oknyomozó történeti előadásait annyira élvezni, mert a talajelőkészítő munkát Farkas Dezső már elvégezte szívünkben. Óh, mi már ismertük, ha szőkébb keretekben tanultuk is, mégis eléggé ismertük Farkas Dezső előadásaiból hazánk történelmét. Ugyanis Farkas Dezső magyarázatai annyira megrá- zóak voltak, hogy azokat nem lehetett elfelejteni. Például én, mikor e sorokat írom, sok eseménnyel kapcsolatban még a szavaira is emlékszem. Mikor Szent Istvánt és az idegeneket, a Koppányok üldözésével; meg Péter és Aba Sámuelt; meg Imrét a vesszővel kezében; aztán II. Endrét és korát; IV. Bélát és korát a ki- és bejáró békétlen magyarokkal, a tatárjárással; és Hunyadi Jánost, Hunyadi Lászlót, Mátyást és korát festette - tisztán él emlékezetemben. Valahogy úgy vagyok én e kettővel, hogy visszanézve Kis Ernőről Farkas Dezsőre és előrenézve Farkas Dezsőről Kis Ernőre - tudom jó értékelni és méltányolni a kettőt. Amit Farkas Dezső velünk a harmadikban csak sejtetett, azt Kis Ernő a nyol
