Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)

Barsi Egyházmegye

Barsi egyházmegye Házasságkötésének ideje Nagy Sándor mohi lelkésszel,78 aki másodszor nő­sült: 1906. évi augusztus 15-én. Ebből a házasságból született gyermekeik: Nagy Lenke, született 1907. június 24-én. Meghalt 1909. május 13-án. Nagy Margit Julianna, született 1909. április 3-án. Nagy Jenő Károly, született 1914. április 6. Nagy Jenő gimnáziumi tanulmá­nyait Mezőtúron és Pápán, a theológiai tanulmányait Losoncon és Pápán végez­te. a theológia elvégzése után nem helyezkedhetett el mint segédlelkész, mivel elmebajt kapván, állandóan gyógykezelés alatt áll. Özvegy Nagy Sándorné férje 1917. március 15-én halt meg, azóta neje özvegységben és jelenleg Nagykálna községben lakik. Megjegyzés: Az özvegy nem bír írni, így a helyi lelkész írta le a fentieket. Sebestyén Ferencné lelkészözvegy (Nagykálna) Született Ógyallai Szabó Vilma 1866. február 5-én Csurgón, Somogy várme­gye, ahol atyja, Ógyallai Szabó Lajos gimnáziumi tanár volt, majd azután a lévai állami tanítóképző igazgatója.'9 Ógyallai Szabó Lajos született 1838. szeptember 16-án, meghalt Léván 1904. évi május 4-én. Édesanyja volt Kovács Sebestyén Vilma, aki Léván halt meg 72 éves korában, 1919. október 24-én. Ógyallai Szabó Vilma első férje volt: Bartha Gyula pozbai református lelkész,80 aki Garamvezekényen született 1860. április 21-én, ahol édesapja református lelkész volt, Bartha Lajos,81 aki vm.). DREL1.1. u. Farnad. 9. Garamszentgyörgy. 4. Garamvezekény. 1,55-56. Nagypeszek. 4. Pózba. 2. DREKK O. 394t. 134. TtREL I. 8. d. 6. Csep. 1.1. TREL Kgy. jkv. II. 223. TREL Csépi gyülekezet iratai, Vargha Kálmán feljegyzései. KISS 1879.259,353-354,364,403,430 (1832-ben született!). ™ Nagy Sándor 1857. március 18-án született Vámosladányban (Bars vm.). Középiskolai tanul­mányait Selmecbányán, a teológiát Pápán (1 év) és Sárospatakon (3 év) végezte. Vámosladányban, Nagypeszeken és Nemesorosziban volt káplán, 1882-1884 között Boriban helyettes lelkész. 1882-ben szentelték lelkésszé. 1885-től 1917-ig szolgált Mohin. 1917. március 15-én hunyt el. Első felesége Vargha Ilona volt. DREKK 0.394t. 201. DREL 1.1. u. Bori. 76. Mohi. I. II. 37. Nemesoroszi. I. 78 Szabó Lajos Pusztaszentkereszten (Bars vm., Garaműjfalu község része, Nyitrai kerület, Szlo­vákia) született 1838-ban. A középiskolát Pápán végezte. A teológiát Pápán kezdte, Kecskeméten fejezte be 1859-ben. Egy évig már a kecskeméti teológia segédtanára volt, mikor a csurgói gimnázi­umba került rendes tanárnak. Az 1863/64. és az 1869/70. tanévekben a rektorprofesszori tisztet is betöltötte. BÓDI 1943a. 174,176,181,196,202,250. BÓDI 1943b. 72,73,97,152. 80 Barta Gyula 1860. április 21-én született Garamvezekényben. Tanulmányait Szabadszálláson, Selmecbányán, majd Pápán végezte. 1885-1886 között helyettes lelkész volt Léván. Az 1885. június 28-án Pápán tartott egyházkerületi közgyűlésen szentelték lelkésszé. 1887-1893 között szolgált Pozbán. Felesége Szabó Vilma. 1893-ban hunyt el 33 éves korában. DREL 1.1. u. Léva. II. 11. Pózba. 3, 16. DREKK 0.394t. 219. 81 Barta Lajos 1807 körül született Csicsón. Apja Barta Ferenc, anyja Szalacsi Sára, felesége Bor­sodi Erzsébet, majd Veres Rozália volt. Tanulmányait Pápán végezte, majd Bajkán Péli Nagy András házánál nevelősködött 5 és fél évig. 1836-1837-ban Garamvezekényben volt káplán. 1837-ben vissza­-106-

Next

/
Oldalképek
Tartalom