Acta Papensia 2019. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 19. évfolyam (Pápa, 2019)

2019 / 1-2. szám

-a Forrásközlés 2-Acta Papensia xix (2019) 1-2. szám

Úgy, hogy majdnem mindenkit megtévesztett azzal, mintha látna, pedig azt halottam, hogy a gyermekeit sohasem látta, már olyan korán megvakult. De az tény, hogy az egyik húsvétkor — nem lehettem 14-15 évesnél több —, mikor az Osztrák-Magyar Bank tisztviselői jártak nála, valami nagyobb adósság-convertálási ügyben és okmányokat kellett aláírnia, dacára, hogy a fiai otthon voltak, engem kért meg, hogy legyek ott az aláírásnál, és amikor néki kell az aláírásával az okmányokat ellátni, én tegyem oda az okmányokat úgy a keze alá, hogy néki csak írni kelljen, és mégis az aláírása oda kerüljön, ahova annak jönnie kell. Meg is mondta, nem lát semmit és a magyar törvények a vak ember aláírásának érvényessége érdekében költséges formaságokat ír elő, amit ő meg akar takarítani. Bízik [az] ügyességében, és hogy a banki emberek észre ne vegyék szerepemet, még időben vegyem kezembe az itatóspapírral felszerelt tappert, hogy azt higyjék, hogy csak az a szerepem, hogy az urak aláírásait itatom, és valamennyi úr aláírását itassam le. Azután papírt kért, és többször leírta előttem a nevét, hogy lássam az aláírási betűinek a nagyságát és az aláírás irányát, hogy az okmányokat ezeknek megfelelően tehessem a keze alá. A papírt gondosan a zsebébe tette. Teljes mértékben meg is feleltem a bizalomnak, az urak fogadása, az okmányok kiállítása, mind nagyszerűen sikerült, és a tízórai elfogyasztása után, mikor az urak elmentek, a família nyilvánossága előtt megdicsért.

Egy alkalommal — nem lehettem 10-11 évesnél több —, húsvétról mentünk haza Fehérváron át Veszprémbe, 2 000 forinton felül küldött velem pénzt azzal az utasítással, hogy Fehérváron adjam át Béla bácsinak azzal, hogy a bankba fizesse be adóssági törlesztésre és kamatra. Anyám is, Sarolta néni, meg a többi asszonyok meg voltak botránkozva, hogy annyi pénzt bíz rám, rá is másztak Lajos bácsira, szidták, hogy milyen ízetlen tréfa az, hogy ez stb., de Lajos bácsi nem hagyta magát. Azt mondta, hogy a pénzt biztosabb helyen tudja nálam, mintha asszonyhoz adná, mert a vonatban is csak trécselnek és bármelyik zsebtolvaj el tudja tőlük szedni a pénzét, míg gyereknél azt nem is keres [i]. Azután, meg ha annyira aggódtok a pénz miatt, hát egész úton vigyázzatok a Dezsőre, akinél a pénz van, akkor egyúttal a pénzre is vigyáztok. Nékem megmondta, hogy másnak, mint Béla bácsinak, ne adjam oda a pénzt.

Ez ellen azután az asszonyok sem tehetvén semmit, abbahagyták a vitát, és én vittem és adtam át a pénzt. Csak nékem most az a különös, hogy ott voltak az ő fiai is, és nem azok közül választott ki egyet erre szerepre. Különben erről meg most az jut az eszembe, hogy Almádiban a nyár elején csak úgy diskurzus

59