Acta Papensia 2014. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 14. évfolyam (Pápa, 2014)
2014 / 3-4.szám - Forrásközlés - Kránitz Zsolg: "Boldog vagyok, hogy a sorsom Pápára vezetett..." Sándor Pál önéletírásai
Forrásközlés Acta Papensia XIV (2014) з-4kartársak helyett szívesen dolgoztam itthon. Miután a református Nőnevelőben (ágy a polgáriban, mint később a tanítónőképzőben) állandóan tanítottam, mint óraadó, s az 1914-18. évfolyamot képesítőztettem is, néhány éven át a kereskedelmi és iparostanonc iskolában is tanítottam teljes elismerés mellett.28 Aktív politikával sohasem foglalkoztam, de ellenzéki érzelmeimet szavazásoknál mindig igyekeztem érvényre juttatni. Társadalmi, művészeti és irodalmi megmozdulásokban állandóan tevékeny részt vettem. A Jókai Körben, amelynek ma is színügyi szakosztályi előadója vagyok, felolvasásokat tartottam, színielőadásokat rendeztem, sőt magam is fölléptem. De előadásokat tartottam és rendeztem Pápa más társadalmi és munkás egyesületeiben is (Főiskolai Képzőtársaság, Iparos Ifjak Önképzőköre,29 Munkásegylet, stb.). Közben irodalmilag is működtem. Megírtam Vajda János életrajzát és költészetét, Cicero életfilozófiáját. (Ez utóbbi megjelent a Főiskolai Értesítőnek 1910. évfolyamában.)30 Jókai Mór születésének száz éves évfordulóján előadást tartottam Jókairól, s annak főleg költészetét ismertettem. Ezt az előadást a győri Kultúrházban is előadtam. Egyéb előadásaim: A szép és kritériumai, A mi oláhjaink, A színészet kezdete hazánkban, Tompa Mihályról (1917),31A magyar dalról, stb... Ezeknek egyike-másika a Jókai Kör Évkönyveiben olvasható.32 28 A Nőnevelő Intézetben az 1911/12. tanévtől óraadóként magyart tanított a tanítónőképző növendékeinek. Pápai Református Nőnevelő Intézet értesítői. 1911/1912.10, 28,39.1912/13. 84, 100. 1913/14. 29, 51, 53. 1914/15. 15, 33. 1915/16. 22. 1916/17. 21. 1917/18. 29, 52. 1918/19. és 1919/20.5, 8,17.1920/21. 7,11.1921/22. 6.1922/23.1, 7.1923/24.19.1926/27.12.1927/28. 36,37,41. 1937/38.41, 81. 29 A Pápai Iparos Ifjúság Önképző Egyesületét 1883-ban alapították, elsősorban a munkás fiatalok nevelését szolgálta. A Kölcsey Ferenc Szabadkőműves Páholy tagjai aktívan részt vettek az Egyesület megalakításában és működésében is. HUDI 2011.3430 Székfoglaló értekezés. írta s az 1910. szeptember 5-én tartott évmegnyitó ünnepélyen felolvasta: Sándor Pál főgimnáziumi rendes tanár. Pápai Református Kollégium értesítői. 1910/11.35-51. 31 ATompa Mihályról írt cikk a Dunántúli Protestáns Lapban jelent meg. DPL1917. 282-284. 32 A Pápai Jókai Kör Évkönyveiben 3 értekezése jelent meg: A mi oláhjaink című az 1909/1910. évi Évkönyv 37-42. oldalain, Az Ízlés mint az értelem kritériuma című az 1912/13. évi Évkönyvben, a 67-71. oldalakon és a Színészetünk gyermekkora című az 1924-29. évi Évkönyv 82-88. oldalain. KÖVY 1993. 75. Az említett cikkek mellett az 1906/1907. évi Évkönyv 45-50. oldalain jelent meg írása A pesszimista költészetről címmel. » 347 «