Acta Papensia 2014. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 14. évfolyam (Pápa, 2014)
2014 / 1-2.szám - Szemle - Weisz Boglárka: Vásárok és lerakatok a középkori Magyar Királyságban (Petrik Iván)
Szemle Acta Papensia XIV (2014) 1-2. dók országrészeken átívelő, teljes útvonalakat határoztak meg bizonyos területekről (egy irányból) az országba érkező kereskedők számára. A kötetben a cseh területekről érkezők részére kijelölt útvonalak kialakulását ismerhetjük meg részletesen. I. Károly 1336-ban, majd I. Lajos 1364-ben és 1373-ban nyitott utakat ebben az irányban. Fontos megállapítás, hogy ezt nem tekinthetjük kizárólag kényszerintézkedésnek, hiszen az útvonallal együtt meghatározták, mely vámokat kell megfizetni az út során. így a vámokhoz kapcsolódó útkényszer kikerülését is jelentették ezek a privilégiumok. Ahogy említettük, a lerakatjoghoz szorosan kapcsolódott az útkényszer. Kiköthették, hogy egy bizonyos területről érkezőknek, milyen útvonalat kell használniuk. Ilyen volt a lengyel kereskedők helyzete, akiknek kötelezően Kassa felé kellett venniük az irányt. Hasonló, de azért más rendelkezés vonatkozott azokra a kereskedőkre, akik a Szepességbe tették a lábukat. Nekik, bármely nációhoz is tartoztak a lőcsei lerakathoz kellett menniük. Ezek a szabályozások is változtak, változhattak, átalakultak. A kötetből pontos képet alkothatunk ezekről a folyamatokról a már említett Kassa, Lőcse, a Moldovával, Havasalfölddel folytatott kereskedés tekintetében Brassó, Sze- ben, Beszterce, és természetesen Buda vonatkozásában. A kis tételben való árusítás tilalma mögött az áruk terjesztése, a tényleges fogyasztókhoz való eljuttatása, így természetesen üzleti előnyök kicsikarása állt. A külföldi, vagy más városokból származó kereskedő csak nagy tételben adhatta el áruját (leglényegesebb ilyen árucikk a posztó volt). Tilalmazták a posztó vágását, csak egész végekben kínálhatták eladásra. Miután megvette, a helyi kereskedő bonthatta meg a véget, és adhatta el kimérve. Olyan lerakatokban, ahol mód volt két külhoni kereskedő közti árucserére, általában meghatározták az eladott árú mennyiségének felső határát. Más megközelítésben, de ez is ugyanazt a célt szolgálta. A kis tételben kimérni tilalmazott áruból minél több kerüljön helyi kereskedők kezére, akik így uralhatták a termék továbbterjesztését. Ennek kapcsán a Pápa középkorával foglalkozó történészben óhatatlanul is felvetődik a legutóbbi régészeti ásatásokon talált nagy mennyiségű ólom» 251«
