Acta Papensia 2014. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 14. évfolyam (Pápa, 2014)
2014 / 1-2.szám - Szemle - Weisz Boglárka: Vásárok és lerakatok a középkori Magyar Királyságban (Petrik Iván)
Szemle Acta PapensiaXIV (2014) 1-2. Egyet kell értenünk a szerzővel abban, hogy a korszak terminusai pontosabban leírják a jelenséget, mint a jóval később keletkezett tudományos műszavak, szakkifejezések. Ráadásul valóban a dolog lényegét közvetlenebbül érinti, jobban megragadja a lerakat, lerakatjog kifejezés. Mit is értünk ezalatt? Az ilyen kiváltságban részesült város (legkorábban Buda 1244-ben) lerakatot létesíthetett, ahol a kereskedők a vásároktól függetlenül bocsátották áruba portékáikat kizárólag nagy tételben. Hangsúlyos a „vásároktól független”4 és a „nagy tételben” kitétel. Míg korábban, a XIII. századig a távolsági kereskedelem színtere is a heti piac volt, ezek után a lerakatok és az éves vásárok váltak ennek kizárólagos terepévé. A heti piacokról a távolsági kereskedőket lényegében kitiltották. A lerakatjoghoz kizárólag királyi adománnyal lehetett jutni.5 Ez nagyjából a lerakatjog minden ismert esetére egyaránt alkalmazható általános definíció. Ezen túlmenően azonban „rendkívül színes” kép tárul a szemünk elé. A szerző részletesen kimunkált tipológiát is kínál a lerakatjog rendszerezéséhez (107.), hiszen az árucsere, és annak kényszere többféle módon is megvalósulhatott. Sőt, lényegében valamennyi érintett városban különböző módon valósult meg. Egyes kiváltságok azt tartalmazták, hogy a kereskedők nem mehettek tovább a lerakatjoggal rendelkező városnál, a lerakatban el kellett adniuk minden árújukat. Máshol viszont, miután felajánlotta eladásra a portékáját, és teljesültek bizonyos feltételek, továbbállhatott. Ez utóbbi esetben további variációk is felmerülhettek, ugyanis meghatározhatták, hogy mennyi ideig kell a városban maradni (pl. két hét), más esetben viszont ezt nem szabályozták. Ezektől eltérő változatot képviseltek azok az esetek, amikor a lerakatjog csak akkor lépett érvénybe, ha a kereskedő valamely területen haladt át. Tovább színezte a képet, hogy más szabályozás vonatkoz(hat)ott a külföldi és a hazai kereskedőkre. A fenti lehetőségek számos, bonyolult variációja mutatható ki a hazai gyakorlatban, amelyekre a kötet részletesen kitér. A lerakatjog érvényesítése, jóllehet bizonyos értelemben valóban kényszerintézkedés volt, nem csupán a városok érdekeit szolgálta. A kereskedők 4 Lényegi különbség van tehát a lerakatjoggal nem rendelkező vásárváros (pl. Várad), és a lerakatjogot birtokló városok között (Esztergom, Buda, Győr, Zágráb, Lőcse, Bártfa, Pozsony, Sopron, Kassa, Brassó, Nagyszeben, Nagyszeben), ahol természetesen tartottak vásárokat is. 5 Egyetlen kivétel ismert: Varasd Ciliéi Ulrik szlavón bántól kapta a kiváltságot. (70., 105.) » 248 «
