Acta Papensia 2014. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 14. évfolyam (Pápa, 2014)

2014 / 1-2.szám - Forrásközlés - Kránitz Zsolt: A Pápai Református Kollégium tanárainak önéletrajzai

Forrásközlés Acta Papensia XIV (2014) 1-2. hogy érzékenysége ne legyen érintve, és hogy egy fontos elv megvalósuljon a kormányra való tekintetből, vagyis most már csak tanári oklevéllel bíró igazgatója legyen a gimnáziumnak. Ezeket tartva szem előtt történt a jelö­lés a gimnáziumi tanári kar részéről Kis Ernő kartárs141 személyében, nem irányulva senki ellen sem, és azóta van tisztán tanári képesítésű igazgatója a gimnáziumnak mai napig. Az államsegély is meglett, az új épületbe is beköltözött a gimnázium, sőt utána jött a teológiai akadémia is, a helyébe bevonult a kerületi nőnevelde, és miután László József gondnok kocsi lelkész142 fejedelmi alapítványát megkapta, úrrá lett a hajléktalan hajadon kerületi leányiskola. A magam személyét illetőleg jelezhetem, hogy igazgatói tisztséget nem óhajtottam viselni, és nagyobb igazgatói nyomást nem tudtam volna elvi­selni. Szerencsére mindkettőtől meg voltam kímélve. Elég volt nekem mun­kakörnek a református fiúgimnázium szaktárgyaimmal, a természetrajzi gyűjteménytár, a vegytani kísérleti terem. 141 Kis Ernő 1856. március 23-án született Pápán, apja Kis Gábor lelkész volt. Középiskolá­it Tatán és Pozsonyban végezte. 1874-től a budapesti egyetem bölcsészeti karán tanult, ahol 1880-ban szerzett tanári diplomát. Az 1882/83. tanévtől tanított a pápai református gimná­ziumban, amelynek később igazgatója is lett. A történelem, földrajz és latin nyelv volt fő tantárgya, de tanított magyart, németet és vallástant is. Munkatársa volt a Pápai Lapoknak és a Dunántúli Protestáns Lapnak is. 1917-ben nyugdíjba vonult. 1927. január 22-én halt meg. DPL1927.18-19. SZŰCS 1927. 3-5- TUNGLI1997. 61. VARGA 1998. 270. 142 Padányi László József 1812. február 27-én született Nagypadányban (Pozsony vm.), ap­ja László István, anyja Fogas Erzsébet volt. Tanulmányait Nagypadányban, majd Pápán folytatta, a poéták praeceptora is volt. 1838-tól 1842-ig Kocson szolgált rektorként, majd külföldön folytatta tanulmányait (Bécs, Halle, Berlin). Hazatérve ismét Kocsra került, ahol segédlelkész, 1845-1899 között pedig rendes lelkész volt. 1860-tól 1867-ig a tatai egyházmegye esperesi tisztét is betöltötte. 1899-ben hunyt el. DREL 1.1. a. 7.137, 386-387, 411. DREL 1.1. u. Erdőcsokonya. 8. DREL II. 70. a. 1839.10.1843.14-1844-1, 7,10.1846.1,14, 22.1847.1, 8,18, 22, 24, 25, 26.1848.1, 6, 7, 21, 23, 25, 27, 28, 30. DREL II. 70. a. 3-186. DREL II. 70. b. 1838. 40.1839. 14.1840. 21.1843. 25.1844- и. 1845/46.18.1846/47.15.1847/48.13. DREL II. 259. a. 1835. 26.1836. 11.1837.14. DREKK O. 349. DREKK 0.394t. 91. TREL Kgy. jkv. 1.145, 207, 209, 215. TtREL I. 8. d. 6. Ács. II. 2. Császár. II. 12. Csurgó. 42 (László János!). Dad. 3. Dunaalmás. 45- d. 8. Kisig- mánd. II. 7. III. 19. Kocs. I. 2, 3 (1843-tól kocsi segédlelkész!), 4. II- 12 (1812. február 27-én született!). III. 1. Komáromszentpéter. 4- Mocsa. 8. d. 9. Nagyigmánd. II. 44, 64, 85. Nagysáp. 9. Naszály. II. 17. Neszmély. 9. d. 10. Pápa. 373, 374, 377, 394, 398. d. 11. Tarján. II. 6. DPL 1899. 467-480. ZOVÁNYI 1977. 624. BAKONYI 1984. 9-10. PATAKY 1985- 368. VÁRADY 2001. 391. A német egyetemeken a beiratkozott tanulók között nem szerepel a neve. SZÖGI 2001. » 165 «

Next

/
Oldalképek
Tartalom