Acta Papensia 2005 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 5. évfolyam (Pápa, 2005)
3-4. szám - Kisebb közlemények - Mezei Zsolt: 1848/49 kultusza Pápán (1850–1900)
Kisebb közlemények kollégiumi ifjúság már egy-két nappal a március 15-ei pesti események után fáklyás felvonulást tartott. A Református Kollégiumban kialakult 48-as kultuszt két aspektusból is vizsgálhatjuk: elsősorban magának az iskolának, mint intézménynek a viszonyulását az ünnephez, valamint az 1841-ben alapított, nagy múltú Főiskolai Ifjúsági Képzőtársaság márciusi ünneplésének kialakulását. Ólé Sándor későbbi pápai lelkész éppen abban az időszakban volt a Kollégium gimnazista növendéke, amikor a március 15-e ünneplése megengedetté és később hivatalossá vált. Visszaemlékezésében28 leírja, hogy korábban is volt valami rövid kis ünnepség a színházban, de csak március 15-én este, tehát délelőtt bizony az iskolapadban kellett ülni. Ezt azt is jelentette, hogy 14-én este nem vehettek részt a hagyományos Hunyadi László- előadáson, hanem a másnapi órákra kellett készülni. A századfordulón ez egyfajta diáklázadáshoz vezetett. Ólé Sándor, Kiss Zoltán és Világhy András kitalálták, hogy március 15-én reggel, amikor a pedellus meghúzza az öreg csengőt, akkor a tanulók elhagyják osztálytermüket és kivonulnak a kollégiumból. Elérkezett a várva várt reggel és a csengő hangjai után fölharsant a Kossuth-nóta az iskola falai között. Kivágták a tanterem ajtaját — és az ajtóban ott állt Kis Ernő igazgató. Vele lett volna ugyanis latin órája Ólé Sándoréknak. Az igazgató úr jó humorú ember és vérbeli pedagógus volt: a renitenskedést nem tűrte, ezért a kivonulóknak módszeresen kiosztott egy- egy pofont — de kiengedte őket és hagyta, hogy tovább énekeljenek. Mire az osztály leért a második emeletről a földszintre, már az egész kollégium ott tolongott. Kivonultak a honvédszoborhoz, ahol egy ötödikes diák a talapzatra ugrott és spontán szónokolni kezdett. „Arról beszélt, hogy nem haltak meg ők. Kik nem haltak meg? Petőfi és a többiek, a márciusi hősök, a márciusi dicsőek. A 48-as és 49-es honvédek, kik a szabadságharcban elestek. Az aradi vértanúk, akiket diadalmánorában a Habsburg-dinasztia s az osztrák őrület kivégeztetett. És mindazok, akik a sötét elnyomás alatt a kamarilla bosszújának áldozatul estek — élnek! A testet megölhették, de a lelket nem. Élnek ők, itt lobog a lelkűk mibennünk!" így beszélt egy ötödikes diák. És Bocsor István katedrájának örökösei senkit nem csaptak ki a Kollégiumból, sőt, a következő évektől kezdve egész napos szünetté tette Kis Ernő a március 15-ét és a végleges ünneplési forma is kialakult: istentisztelet a templomban, ünnepély a honvédemlékmű előtt, koszorúzás Petőfi és Jókai emléktáblájánál, ünnepi ebéd a konviktuson a tanári kar 28 ÓLÉ Sándor: Hogyan alakult ki március idusának mai ünneplése kollégiumunkban? = Pápai Kollégiumi Lapok, 1934. március, 99-101. UŐ.: Pápai diákemlékek. Pápa, 2004. 114 sköv. Acta Papensia V (2005) 3-4. 319
