Acta Papensia 2003 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 3. évfolyam (Pápa, 2003)
3-4. szám - Szemle - Szendi József: Számvetés. Szendi József érsek emlékezései
Szemle bertelen eljárást, elítéltetését és börtönéveit. Visszapillantva szenvedéseire, úgy látta, hogy azok csak erősítették Isten- és emberszeretetében: „...nem adnám oda a hat évi börtönéletem szenvedéseit semmi földi kincsért. Valami óriási értéktöbbletet kaptam. Kijártam talán a legmagasabb „iskolát", kezemben a diplomája s rajta a pecsét: több emberség. (...) nem tudok én haragudni senkire bántóim, kínzóim közül, senki gonosz emberre. Szeretek értük imádkozni, úgy szívből igazán, hogy megtérjenek, jó emberekké legyenek. "7 Szendi József nyugalmazott veszprémi érsek már az ismét szabad, polgári Magyarországon tekinthetett vissza életére, amely Shvoy püspök emlékezése alapján is felkeltetheti érdeklődésünket, hiszen abban dr. Szendi József is a bebörtönzöttek, s a kényszerből áthelyezettek listáján szerepelt.8 Szendi érsek szabálytalan pályát mondhat magáénak: Székesfehérvárról indult, a cisztercita gimnáziumban érettségizett, a budapesti Központi Papnevelő Intézetben folytatott tanulmányok (1940-1946), s felszentelése után évtizedeken át a fehérvári egyházmegyében szolgált. Csak egyházmegyei kormányzói kinevezése (1982) után került át a veszprémi egyházmegyébe, amelyet nyugdíjaztatásig (1997) hűséggel és sikeresen irányított. Papi szolgálatát Székesfehérvárott kezdte (1946- 1957), Csepel-Királyerdőn (1957- 1959), majd Pákozdon folytatta (1959— 1969). Az esztergomi spirituálisként (1969-1982) megszerzett tapasztala7 ENDRÉDY 2002.30. «SHVOY 2002.152. 982) megszerzett tapasztalatokra építhetett, amikor — az egyházmegye 100. püspökeként — átvette a veszprémi egyházmegye (1993-tól főegyházmegye) vezetését. Az életút fő vonalainak ismeretében az emlékirattól elvileg azt várhatjuk, hogy képet ad arról, milyen körülmények között éltek és tanultak a budapesti szeminaristák, hogyan tudott talpon maradni egy- egy városi vagy falusi plébánia (egyházközség) a nyíltan és rejtetten váltakozva vallásüldözést folytató kommunista diktatúra szorításában. S hogy miként alakult át az egyház, a veszprémi egyházmegye, a vallási élet és a magyar társadalom a kommunista diktatúra összeomlása után, a polgári demokratikus átalakulás éveiben. A visszaemlékezés az életút menetét követi, egy-egy fejezetben ismerhetjük meg a „felkészülés esztendeit", a plébánosi és püspöki működést 1989-ig, majd 1990 után (a „Felszabadulva a kommunista diktatúra alól" c. részben), végül a nyugdíjas időszak kezdetét (1998-tól 2002-ig). A kötet végén, függelék gyanánt, hasznos, s egyháztörténeti szempontból fontos kimutatásokat találunk az 1982 után épült templomokról, plébánialakokról, egyéb létesítményekről, oktatási intézményekről, a szerző Vigíliában megjelent írásairól. A visszaemlékezést az utószó zárja, amelyben a jelenkorról, az ún. politikai rendszerváltásról is kifejti — nem éppen hízelgő — véleményét, s többek közt reflektál a Számvetésre tett észrevételekre. Acta PAPENSIA III (2003) 3—4. 315
