Acta Papensia 2003 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 3. évfolyam (Pápa, 2003)
3-4. szám - Szemle - Nádasdy Lajos: Kis-Czell fejlődése és színikultúrája a 19. században
Szemle nünk (Ezek az „Új Kemenesalja" c. helyi lapban láttak napvilágot az 1990-es évek második felében.) Most ismertetendő művében a kemenes- aljai mezőváros színikultúrájának történetéről értekezik. A szerző már régóta vonzódik az észak-nyugat-dunántúli színház- történet tematikájához, hiszen 1981- ben megírta és ki is adta „A pápai kőszínház története (1817 -1931)" (Veszprém, 1981) című munkáját, két évvel később pedig elkészítette „Az amatőr színjátszás Pápán a felszabadulástól napjainkig" című tanulmányát (= Veszprém Megyei Honismereti Tanulmányok, 1983. 191-224.) Ezek a dolgozatok mindmáig hi- ánypótlóak, hiszen a pápai színjátszás történetével —- szakmai alapossággal — ő foglalkozott először. Ugyanígy hézagpótló mostani alkotása, mivel — miként könyve bevezetőjében megjegyzi — Cell- dömölk „történelmi múltjában van egy fehér folt." E fehér folt eltüntetését tűzi ki célul: „A kulturális és művelődési életében századokkal ezelőtt sorsformáló szerepet betöltő színészetnek és színikultúrának mindez ideig hiányzó történetét szeretnénk kutatásunk során feltárni, mellyel eleddig egyetlen történész s helytörténész sem foglalkozott. Ezzel kapcsolatban egyúttal rávilágítunk arra a nagyon fontos tényre, hogy milyen döntő szerepe volt városunknak a 19. században az első magyar nemzeti színház megalapításában, létrehozásában, mennyire elhallgatta s elhallgatja ezt az országosan fontos szerepét a magyar színháztörténet-írás szinte tendenciózusan! E fejezet Vas megye színház- történetéből sem hiányozhat!" Mielőtt azonban a szerző a színháztörténet tárgyalásába kezdene, két fejezetben fölvázolja Kiscell megalapításának, XVIII-XIX. századi, valamint dualizmuskori történetének jellemző vonásait. Az első fejezetben — „Élet sarjad a kietlenben" — megemlékezik Köp tik Odo bencés szerzetesről, Kiscell alapítójáról, aki 1739- ben kápolnát épített egy mezőn, és a kápolna oltára fölé függesztette a stájerországi máriacelli csodatévő Mária-kép másolatát. Ezzel nemcsak egy új település alapjait rakta le, hanem újjáélesztette a fél évezreddel korábban Dömölkön virágzó Mária- tiszteletet is. A kezdetben „egyszemélyes" település elképesztő fejlődésnek indult: özönlött a vallásos nép közelről és távolról, építkezések indultak a fakápolna körül, kézművesek, iparosok jöttek — elsősorban a szomszédos Ausztriából —, de telepesek is, akiknek Koptik apát földet adott. 1784-ben már 266 lakója volt a semmiből támadt falucskának. A 19. század közepére Kiscell minden tekintetben túlszárnyalta az ősi alapítású Nemesdömölköt, s egyre magabiztosabban vette át a vezető szerepet mind gazdasági, mind kulturális téren. A kötet második fejezetében („A kiegyezéstől Kis-Czell s Nemes- dömölk egyesítéséig 1867-1904") a szerző statisztikai adatokkal igazolja a fejlődését ütemét és mértékét (kár, hogy lábjegyzetek híján nem ismerhetjük meg a forrásokat és azok lelőhelyét). Áttérve a kötet második, színháztörténeti részére: ez ugyanakkora terjedelmű, mint a várostörténeti Acta Papensia III (2003) 3ML 317
