Tanulmányok Pest megye múltjából - Pest Megye Múltjából 11. (Budapest, 2006)

HÉJJAS PÁL: Pataki Mihálynak, Rózsa Sándor elfeledett betyártársának története

PATAKI MIHÁLYNAK, ROZSA SÁNDOR... Móricznál a betyárok cselekedetei népi virtussá szelídültek, bár többször azt is leírta, hogy nem tekinti Rózsát eszményképnek, s az elgyötört népnek nemcsak jótevőjét látta bennük, hanem egyben zsarnokát is. Jókaival kissé más a helyzet, mert ő kortársként írt a betyárokról, és az olvasóközönsége is mondhatni naprakész volt a betyártörténetekben. Ez elsősorban a korabeli újságoknak volt köszönhető, amelyek nap mint nap színes rablómesékkel traktálták a közönségüket, figyelemmel az ezáltal meg-megugró példányszámra.

8 Mikszáthtól tudjuk, hogy Jókai történeteinek alapját a vaskezünek titulált királyi biztos, gróf Ráday Gedeon ténykedése szolgáltatta, aki rövid idő alatt szó szerint kiirtotta a betyárokat Szeged környékéről az 1860-as évek végén. A történetek akkor közszájon forogtak, ismertek voltak a szerkesztőségekben éppúgy, mint a parlament folyosóin. Sokan, maga Mikszáth is, ezt a fellépést indokolatlanul keménynek, egyenesen szégyenletesnek tartotta, s úgy vélte, hogy „a mód, amellyel kürtattak, szinte szégyenletesebb az országra, mint a garázdálkodás, melyet véghezvittek." Ettől függetlenül nem fukarkodott Rózsával kapcsolatban az olyan negatív jelzők használatával, mint „zsiványok királya", „világhírűharamia", „gazemberek királya" stb. A bírálatok ellenére el kell ismerni, hogy Ráday fellépése nagyon hatékony volt, s működése eredményeként a betyárvilág végleg eltűnt a magyar Alföldről. Mikszáth úgy vélte, hogy ezek a régi történetek fennmaradásukat Jókainak köszönhetik, aki azokat a nagyközönség számára „A lélekidomár" és a „Sárga rózsa" című müveiben közreadta. Amíg ugyanis csak szájról-szájra kering egy történet, nincs olyan súlya, mint amikor egy ismert író regényben megírja, mert ezzel, még ha bizonytalan hitelére fel is hívja a figyelmet, gyakorlatilag elősegíti annak „közhitelűvé" válását. Íróink egy képzelet szülte betyár-hőssel könnyebben boldogultak volna, olyannal, akinek nincs valós cselekedete, amely elrontja a róla alkotott képet. Rózsa Sándornak sajnos volt. Gyilkosságok, tucatnyi rablás és számtalan véres leszámolás volt a számláján. * Az irodalmi alkotásokban rögzült hamis képhez nagyon hasonló az, ami a szájhagyományok útján maradt ránk, s amit a néprajzkutatók gyűjtöttek össze. A különbség csak a minőségben van. A betyárfolklór sem a valóságot őrizte meg az utókornak, hanem annak a valósághoz alig hasonlító tükörképét. Rózsa Sándor itt is központi figura, itt is pozitív hős, és számos olyan tulajdonsággal ruházták fel, olyan cselekedeteket „bizonyítottak" rá, amelyekről a betyárvezér még csak nem is hallott. 15 Különösen a Vasárnapi Újság foglalkozott sokat a betyárokkal. Sok olvasói levelet is közöltek az 1850-es években a rablásaikról, néha pedig ismert írók foglalkoztak a témával egy-egy cikk erejéig. Jókai is írt az újságban a betyárság végnapjairól, s szomorúan állapította meg, hogy a régi híres csárdák már düledeztek, jó adomákat sem lehetett már hallani, s a betyárok többsége Janyázásbó! teng-leng. vagy dologra fanyalodott". (Vasárnapi Újság. 1858. október 31. 44. szám.) 9 Mikszáth említést tesz a „Ráday bölcsö^-ról is, amely szöggel volt kiverve, s ebbe fektették vallatás céljából a betyárokat. (Mikszáth Kálmán összes műve; Regények és nagyobb elbeszélések; Jókai Mór élete és kora 1905-1906. II. rész, V. fejezet: Az aranykor. In: Arcanum DVD 1. 208132. r.) 134