Iratok Pest megye történetéhez 1918–1919 - Pest Megye Múltjából 2. (Budapest, 1969)
OKMÁNYOK - II. Az őszirózsás forradalom Pest megyében - 117. 1919. február 16. „... szabálytalan módon megalakult helybeli Nemzeti Tanács ...”
ról s ezen javaslatok illetékes helyre is kerültek. E javaslatok elkészítésénél az volt a főelv, hogy a beígért szocializálás előkészítését az üzemi választmány elősegítse és a munkásságnak az eddigieknél több jogot biztosítson alkotmányosan. A rendelet elolvasása után azt kell megállapítanunk, hogy a gyáriparosok egyesületeinek kívánságait a rendelet jobban kielégíti, mint a szakszervezetek követeléseit. Minden nagyobb gyár bizalmi-testülete eddig hathatósabb működést fejtett ki, mint a gyári választmánynak nevezett sóhivatal. . . Teljesen tárgyilagosan kell ezzel a kérdéssel foglalkoznunk és megtudjuk állapítani, hogy a gyári munkástanácsoknak az állandó együttülése ma már talán munkás szempontból sem kívánatos, viszont a munkásügyeknek a rendelet szerint való intézése lehetetlenség. Harc útján elért előnyökről és vívmányokról való lemondást szocialista miniszter elvtársaink nem követelhetnek tőlünk. Osztályharc alapján álló szervezeteinkben választást nem rendelhet el és nem vezethet munkaadó. Már pedig a rendelet ilyen intézkedéseket is tartalmaz. Munkásügyek már a forradalom kitörése előtt is a gyárak bizalmi-testületének határozatai útján, a főbizalmiak előterjesztésére, a körülményekhez képest úgyszólván azonnal, bármely időben intéztettek a gyár igazgatóságai által. A gyári választmány a bizalmi-testület és a választmány közti viszonyt nem szabályozza. Minden pontjában a gyártulajdonosok érdekeit védi, a bizalmi-testülettel és a gyárválasztmánynyal szemben. Állításunkat igazolja dr. Fenyő Miksának, a Gyáriparosok Országos Szövetsége igazgatójának február 12-én a Pesti Napló-ban megjelent cikke, melyben a gyári választmányról szóló rendeletet dicséri, magasztalja. Már pedig szocializálást előkészítő rendeletre a gyáriparosoktól nem várhatunk dicséretet, hanem csak ellenvetést, tiltakozást. Bizalmi-testületük elismerését az öntudatos szervezett munkások mindenütt kivívták. Kiharcolt előnyöknek rendelet által való megerősítése olyan gyárak munkásai részére, ahol öntudatos és osztályharcos felszabadult proletariátus dolgozik, - teljesen fölösleges. Proletár (Csepel), 1919. február 15. 1. 1. Újságcikk. 117. 1919. február 16. „. . . szabálytalan módon megalakult helybeli Nemzeti Tanács..." Tárnok Község Nemzeti Tanácsa megküldi Fejér Vármegye Nemzeti Tanácsának újjáalakulásáról készített jegyzőkönyvét. Jegyzőkönyv Fölvétetett Tárnokon, 1919. évi február hó 16-án megtartott népgyűlés alkalmából. 157