Krizsán László: A szabadság balladája. Ács Károly élettörténete - Pest Megyei Levéltári Füzetek 29. (Budapest, 1999)

I. fejezet A gyermekévektől a jogásztalárig

kézre fogta a kardot, ha másként nem bírt vele.) Megvárta, míg mind elmennek, akkor elmondta Ács Károlynak, hogy mi járatban van?"

30 A közös könyv kiadását akarta megbeszélni Ács Károllyal. Jókai visszaemlékezéseiben ezzel kapcsolatban olyan részletek elevenednek meg Ács Károly személyéről, amelyek feltétlenül ezen életrajzi monográfia lapjaira kívánkoznak. íme, a történet: „— Adjunk ki mi hárman egy zsebkönyvet. Ács, Petőfi, Jókai. Az azután jó lesz újévi ajándéknak. Megveszi azt Kecskeméten minden ember. Ács Károly rögtön ráállt a tervre, s nemcsak saját költeményeivel ígért hozzájárulni, hanem a mi sokkal nagyobb és nehezebb része volt a föladatnak, magára vállalta a jó öreg Szilády Károly bácsit, a nyomdászok veteránját rábírni, hogy a zsebkönyvet hitelbe nyomassa ki. (Ács Károlyt nagyon szerette Szilády; ő írta a nyomdája megnyitásának ünnepélyére az üdvözlő verset, chronostichont, melyért Kecskemét nagylelkű honleánya, Szántó Mártonné által aranynyal jutalmazott.) Meg is ígérte, hogy kinyomatja a zsebkönyvet „post festára". Tehát a legnehezebb kérdés meg lett oldva. Petőfi másnap átadta verseit Ács Károlynak, hogy mondja meg, mit szól hozzájuk? — s válaszszon közülök. Ez volt az első és egyetlen kritikus, a kit Petőfi maga kért fel, hogy mondjon véleményt a verseiről. Mikor Ács Károly végig olvasta a verseket, azt mondta Petőfinek: — Kedves barátom! ezek mind oly nemes szellemű, oly szokatlan költői erővel írt művek, hogy az egész világnak tetszeni fognak: — de bezzeg nem Sembera Kalazancziusnak..." De hát ki légyen az a Sembera Kalazanczius? Azt is elmondom. Ott laktam vele épen átellenben. Minden nap, télen, mint nyáron, láttam őt reggel nyolcz órakor kijönni a piaristák kapujából. Mikor az utolsó lépcsőn lenn volt, ott megállt: azután visszafordult, megnézni, hogy jól bezárta-e az ajtót odafenn? Télen, mint nyáron, volt rajta egy nyolczgallérú köpönyeg; egy sótartó alakú kalap a fején, azt a lekonyított két füle tartotta; a kezében egy nádpálczát viselt, a mire sohasem támaszkodott: mindig ütögetésre mérte azt a le30 Uo.