Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Szakály Ferenc†: A hódolt megye története
A HÓDOLT MEGYE TÖRTÉNETE 383 defterek segítségével hozzávetőlegesen megállapíthatjuk azt is, hogy azokban 1562-ben 299, 1590-ben 263 háztartásfőt regisztráltak.345 Köztük persze jócskán akadhattak befogadott zsellérek is.346 Úgy hisszük mégsem járunk messze az igazságtól, ha a Pest és Solt területén létező nemes-közösség összlélekszámát az előbbiek alapján 1500-2000 fő körülire becsüljük. Inkább az utóbbihoz közel akkor, ha a szabadosokat (libertinusdk&t) is ide számítjuk, akiket igen bizonytalan és képlékeny határ választott el az „igazi” nemesektől.347 Bár ismerünk olyan hódoltsági nemest, aki gondot és energiát fordított nemesi státuszának ebsmertetésére (nemeslevelének megerősítésére), ezt azonban az ilyenek általában nem azért tették, mert a nemesség-megerősítéstől olyan előnyöket reméltek a megszállóktól, mint például a boszniai nemesség, amely — igaz, túlnyomórészt muszlim vallásra térve — át tudta menteni birtokait és privilégiumait. Gyanúnk szerint azért maradtak eredeti lakóhelyükön vagy — erre is van példa348 — azért tértek oda vissza egy-egy menekülés után, mert józanul felmérték, hogy a királyi Magyarországon vagy Erdélyben sem egyszerű végvári katonaként, sem törvényen kívüli hajdüként, sem szegődött parasztként sem várna rájuk jobb sors,349 sőt elveszítenék esetleges gazdasági kapcsolataikat. Ugyanakkor a nemesi jogállásból fakadó előnyüket a megszállt területen is élvezték, legalábbis fele részben, a magyar féllel szemben. A magyar tizedszedők ugyanis itt is tiszteletben tartották adómentességüket,350 s könnyítés illette meg őket az állami, sőt — ha más földjén „ültek” — a földesúri adózás terén is. Odáig a megszállók önkénye sem terjedt, hogy beleszóltak volna néhány vagy éppen egy teleknyi ingatlanok hasznosításába, így korlátozott módon még saját földesúri jogaikkal is élhettek. Birtokrészükre jobbágyot (persze főleg zsellér-státuszút) ültethettek, azt bérletként hasznosíthatták stb.351 A megszállók szemében a nemesek éppúgy gyaur rájának minősültek, mint közrendű szomszédaik: a törökök csupán azon kiváltságokat tekintették érvényesnek, amelyeket valaminő szolgálatért ők adtak az alávetetteknek. Ilyen lehetett a magán- és közösségi érdemekért adott hübérbirtok — a vele járó jogokkal és kötelmekkel —, amely használóját a szpáhik sorába emelte. A megszállás kezdetén akadt is néhány ráckevi szerb és budai magyar, aki kisebb birtokadományban részesült; ez a gyakorlat azonban hamarosan elsorvadt, s csupán néhány, különösen frekventált helyen fekvő mezőváros (Tolna, Ráckevi) bírája kapott, mintegy kiadásai fedezésére szpáhi-birtokot.352 Valamiféle kiemeltséget jelentett az is, hogy egyes alattvalók váraknál végzett szakszolgálatuk (például ács- és kovácsmunka elvégzése) vagy levélhordás fejében kaptak részleges vagy teljes adómentességet.353 (Ehhez természetesen nem kellett nemesnek lenniük.) A 16. századi nemes inkább csak a Hódoltságon kívül vette hasznát kiváltságolt jogállásának. Például amikor valamilyen kereskedelmi ügylet folyományaként perbe keveredett kinti üzlettársával, saját maga felléphetett ellene, míg a jobbágyrendűeknek ilyenkor földesuruk segítségéhez kellett folyamodniuk. Bent a megszállt területen nemcsak a török hatóságok, hanem, úgy tűnik, az öntudatra ébredt mezővárosi magisztrátusok is ellenszenvvel reagáltak arra, ha valaki nemesi jogainak érvényt igyekezett szerezni.354 A kiváltságosok beköltözése ugyanis adóvitákhoz, közelebbről ahhoz vezetett, hogy a nem-nemeseknek több terhet kellett 345 SZAKÁLY 1992a, 564. 346 „rustici quoque ibidem degentes in curiis nobilitaribus nobilium habitant atque ob id a solutione dicae liberi sunt” — olvassuk az 1588. évi dikajegyzékben (SZAKALY 1995a, 62.). 347 A libertinusokról általában 1. VARGA 1967, 425-450. passim. 348 Vó. SZAKÁLY 1995d, 197-198. 349 Ezekről a csoportokról 1. VARGA 1967, passim. 360 „Nobiles et non solvunt decimam” — olvassuk pl. a váci püspökség 1568. évi tizedjegyzékében (SZAKALY 1995a, 120-121. és passim.). 351 SZAKÁLY 1992a, 567. 352 DÁVID 1982, 79-81. 353 Ráckevi 1559. évi összeírásában az alábbi török kiváltságolásokat találjuk: az elhunyt Vid Máté nőtlen fia, Mihály, felmentett; az elhunyt Olasz Ferenc nőtlen fia, Dávid, műszellem-, az elhunyt Nagy Antal nőtlen testvére, Jován, szpáhi; Jován Isztanik nős, szpáhi (KÁLDY-NAGY 1977, 261-265. passim); 1619-ben Alvincen bukkant fel egy magát „egregius vir Sava spahia Rascianus sic nominatus Raczkeoviensis”-nek nevező személy (KOVÁCS 1892, 384.). 354 „Soha nem volt ezféle nemes és szabados miköztünk” — háborgott Cegléd tanácsa az 1580-as években (SZAKALY 1992a, 565.). Pedig történetesen éppen Cegléd lakossága hozzászokhatott, hogy kiváltságoltak élnek köztük, hiszen nemes Czeglédy Tamás ottani házát már П. Lajos mentesítette minden adófizetés alól, s ezt I. Ferdinánd is megerősítette 1528. március 8-án (PEST 1490. sz., vö. CEGLÉD 1982, 93.); 1590-ben egyszerre 3 kecskeméti nemes bukkan fel egy forrásban (SZAKALY 1992a, 565.).
