Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Szakály Ferenc†: A hódolt megye története
364 SZAKALY FERENC A névanyagban nem mutatkoznak jelentősebb elkülönült halász-társadalom nyomai — jellemző, hogy Kalocsán mindössze egy-egy Halász nevű család bukkan fel 1546-ban és 1578- ban215 —, valamivel több a Sós vezetéknevű, aminek viselője alkalmasint valóban a rendszeresen végzett halsózásról kaphatta nevét — (igaz, persze, a sóval való kereskedés is szóba jöhet a névadás indokaként.)216 Bár nyilván minden olyan helyen aratták a nádat, ahol erre lehetőség kínálkozott — s ilyennek számít valamennyi Duna- és Tisza-menti, valamint olyan település, amelynek teije- delmesebb felületű halastava volt —, a fagy beállta után begyűjtött nádat kevés helyütt tizedelték. Igaz, a váci Püspök-tó — a maga 2000 akcsés nádjövedelmével (1546) — már-már erre kialakított helyet sejtett, s meglepően magasnak tűnik a makádi tó 900 akcsés nádtizede (1580/1590) is.217 A budai szandzsákban nem volt szokásban illetéket szedni az erdők után. Az 1560. évi szegedi defterben azonban számos solti faluban számoltak — minden részletezés nélkül, ráadásul a legelőilletékkel együtt megadott — ún. „erdőhasználati illeték”-kel. Mivel a mak- koltatott sertések után más adót szedtek, nyilvánvalóan az ún. erdőélést — az irtást és a gallyszedést —, esetleg a csapdás vadászatot kívánták megadóztatni ezen a címen, aminek belső rendjét maga a közösség szabályozta. Magyar adókivetésekből (urbáriumokból) tudjuk, hogy elsősorban őz, vaddisznó („erdei”) és vadszámyas esett a parasztok által felállított tőrbe.218 2. Árucsere a) Pest megye helye a távolsági kereskedelemben Budát és Pestet végső soron a Kárpát-medence földrajzi adottságai „tették” a magyar királyok székvárosává, majd később az ország kereskedelmi központjává.219 Mivel nagyjából az ország közepén helyezkedtek el, s annak legtávolabbi pontjait összekötő utak is itt keresztezték egymást, a Duna pedig közvetlenül belekapcsolta a testvérvárost a kelet-közép-európai forgalomba. Bár a török hódítás következtében másodvonalbeli mezővárossá lettek,220 a térség kereskedelemszervező jelentőségét a török megszállás sem csökkentette. A Magyar Királyság területén osztozkodó három hatalom ugyanis hallgatólagosan megállapodott abban, hogy a kereskedelmi szférában fenntartja a szervesen kialakult kapcsolatok egységét. Nem is tehetett másként, hiszen az ország legfontosabb kiviteli cikkét, a szarvas- marhát továbbra is ott tenyésztették, ahol 1541 előtt: a török uralom alá került Duna-Tisza közén és a Tiszántúlon, leginkább a jász és kun pusztákon.221 A tartósításban és a mindennapi élelmezésben nélkülözhetetlen sóval továbbra is csupán az Erdélyi Fejedelemséghez tartozó tordai és máramarosi sóbányák, a fegyvergyártáshoz szükséges rézzel pedig a királyi magyarországi Besztercebánya szolgálhattak. Arról nem is beszélve, hogy az országba behozott nyugati kézműipari termékek, a dolog természeténél fogva, csakis a Habsburg-fennhatóság alatt álló területeken át, Erdélybe pedig mintegy kettős „szűrőn”: az előbbin és a Hódoltságon keresztülszállítva juthattak el. Persze korábban is, ekkor is léteztek olyan utak, amelyek délről vagy északról megkerülték Buda térségét, a kihajtott szarvasmarha, illetve a cserében behozott késztermék (főként posztó) nagy részének azonban már csak azért is keresztül kellett haladnia Pest, illetve a majdani Pest-Pilis-Solt megye területén, mert a Budát délről megkerülő utak javarésze is az ahhoz tartozó Duna-szakaszon kelt át a Dunántúlra. Mint fontos jövedelmi forrással természetesen az isztambuli kincstár is számolt ezeknek az átkelőhelyeknek a jövedelmével; kivált azon vámhelyekével, amelyeket a török kincstár — mint például Vácot — ki- és beléptető határvámmá, a magyar elnevezést átvéve: harmincadhellyé tett meg.222 Fontos azonban tudni, 215 VASS 1980, 49. és 51. 216 A tartósításról általában, 1. MÉT 50-57. (a vonatkozó rész Búza János munkája), mely azonban a haltartósításról nem szól. 217 KÁLDY-NAGY 1985, 677. és 418. 218 SZAKÁLY 1981, passim. 219 Vo. KUBINYI 1972 és KUBINYI 1994a, vö. a benne id. irodalommal. 220 Ez már az 1546. évi összeírásban is tükröződik (KÁLDY-NAGY 1971, 13-16., 184-187. és KÁLDY-NAGY 1977, 35-41., 78-82.); az 1547. évi összeírást 1. FEKETE 1938. 221 MAKRAI 1978, 64. 222 VELICS-KAMMERER 1886-1890, II. passim.
