Fancsalszky Gábor (szerk.): Pest megye monográfiája 1/1. A kezdetektől a honfoglalásig. Pest megye régészeti emlékei (Budapest, 2007)
250 OTTOMANYI KATALIN A rómaiak a Birodalomhoz csatolt területeken a bennszülött törzseket új közösségi formákba szervezték. Ezeknek az autonóm közösségeknek civitas peregrina volt a neve. Többnyire meghagyták a törzs eredeti szállásterületét, kivéve, ha lázadás után büntetésből széttelepítették őket. Mivel Pannonia északi részének elfoglalása békés körülmények között zajlott le, az eraviscusok is megmaradtak eredeti helyükön. Északi és keleti határuk a Duna volt, nyugaton az illir azalusokkal, délen a kelta hercuniates törzzsel voltak szomszédosak. Az azalusok felőli határ nagyjából megegyezett a későbbi Pannonia Inferior és Superior határával, vagyis a mai Visegrád vonalától húzódott a Pilis és Vértes hegységeken át a Balaton keleti csücske felé. Dunabogdány már az eraviscusok szállásterületéhez tartozott, bár megszálló csapatát a 2. században Pannonia Superiornál sorolják fel.5 A civitas Eraviscorum több mai megyét (Pest, Fejér, Tolna megye egy része) magába foglaló territóriuma egyre szűkült. Innen hasították ki az új municipium, Aquincum territóriumát a 2. század elején, illetve a különböző katonai csapatok (auxiliák és legio) katonai territóriumait. (A Római Birodalomban ugyanis minden önálló közösségnek volt saját közigazgatási területe, territóriuma.) A civitas peregrinák felügyeletét kezdetben, az 1. század végéig, valószínűleg egy közeli katonai egység parancsnoka {praefectus civitatis) látta el. Ez az eraviscusok esetében az aquincumi auxiliáris csapatok vezetője lehetett. E katonai vezetők a törzsi arisztokrácia tagjaiból {princeps) alakult tanácsra támaszkodtak. Ilyen princepseket eraviscus területről is ismerünk. pl. Aquincum, Tárnok.6 Ok már polgárjoggal rendelkező, gyakran nem kelta, hanem római nevet viselő emberek voltak. Egy másik, még ugyancsak Hadrianus előtti felirat „decurio eraviscus”-t említ (Diósd). Ilyen tisztséget peregrinus civitasból Pannonia területén máshonnan nem ismerünk.7 E tisztségek megléte is bizonyítja, hogy a rómaiak nem mindig erőszakkal romanizál- tak, hanem a helyi arisztokráciát támogatva, a hagyományos társadalmi rendet érintetlenül hagyva kormányoztak. így folyamatos polgárjog adással kialakították a római uralomhoz hű, annak érdekeit képviselő vezetőréteget. Az eraviscusoknál szórványos polgárjog adásra már a Julius-Claudius dinasztia alatt van példa,8 Nervától (Kr. u. 96-98) a szvéb-szarmata háborúkban hűséget tanúsított arisztokrácia egyes tagjai kaptak polgárjogot. Traianus alatt (Kr. u. 98-117) lett római polgár néhány későbbi aquincumi decurio. Pl. Érdről ismert M. Ulpius Quadratus felirata (RIU 1350). A tömeges polgárjog adás Hadrianussal kezdődik (Kr. u. 117-138). Ezekből az Aelius nevű új polgárokból került ki a municipium vezető rétege.(A polgárjoggal együtt ugyanis a császár nevét, „gentiliciumát” is felveszik a bennszülöttek). Ok alkotják, legalábbis a marko- mann háborúkig, Aquincumban a városi tanács (ordo) nagy részét. A megye északi területein is jelentős a számuk, különösen a veteránok között (pl. Szentendre, Pilisszántó, Piliscsaba, Üröm, Százhalombatta, stb.). Jelentősebb polgárjogadás köthető még Septimius Severushoz (Kr. u.193-211). О az, aki valamennyi katonának, köztük a helyi auxiliáris katonáknak is, a házasodási joggal együtt polgárjogot is adományozott. Felirataik főleg a territórium belsejéből ismertek: pl. Szentendre, Pilisszántó, Pilisvörösvár. A katonai felügyelet megszűnése után a civitasok nagyobb önállóságot kapnak. A prae- fectusok helyét a bennszülött princepsek közül választott vezetők veszik át. E vezető székhelye és a civitas központja az aquincumi vicusban, a későbbi municipiumban lehetett.9 Ahol egy római város jön létre a civitas területén, ott a kettő viszonya különbözőképpen alakulhat. A civitas Eraviscorum és az aquincumi municipium közti jogviszony máig vitatott. Legvalószínűbb az attributio, vagyis az alacsonyabb rangú bennszülött közösség alárendelése közigazgatási, jogi szempontból a római városi közösségnek.10 5 RIU 3. 168., 838. Soproni Sándor Pilismarót és Dunabogdány közé teszi a két szállásterület határát, ld. SOPRONI 1987, 12. 6 Aquincum: M. Cocceius Florus - CIL III, 3546.; Tárnok: Paulinus - CIL III. 10358., illetve RIU 6, 62. 1345. 7 Diósd: MÓCSY1970, 59. skk. 8 CIL III. 3377, 3691, 10 902, 3546. stb. 9 NAGY 1962, 36. 10 Egy másik felfogás szerint egyenrangú közösség volt a kettő. ld. NAGY 1989.
