Soós István (szerk.): Tanulmányok Pest megye monográfiájához 2. - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 5. (Budapest, 2008)
Kocsis Gyula: Pest vármegye parasztsága és gazdálkodása az 1770. (-1771.) évi megyei urbáriumok tükrében - Források
PEST VÁRMEGYE PARASZTSÁGA ÉS GAZDÁLKODÁSA AZ 1770. (-1771) ... száraz kenyerükhöz jöhetnek.” Pilisszentlászló lakosai hasonló vizsgálatban pedig azt nyilatkozták, hogy „határjuk szerencsétlen fekvése és kősziklás volta miatt a legnagyobb szegénységgel küszködnek”. (PML. IV 165.a.48. és 49. doboz) A legtöbb jobbágytelek Vörösváron volt (mintegy 41 3/8), utána következett Piliscsaba, (25), Szántó (15,5), Szentlászló (15,5) telekkel. Szentkereszten (5 5/8) és Szentivánon (5 4/8) a telkek száma nagyon alacsony volt. Mindegyik település határának nagy részét erdő borította. A hat pilisi falu egyikében éltek egésztelkes jobbágyok. A tájon a legnagyobb telekhányad a 6/8 volt, ennyit birtokolt Piliscsaba jobbágyainak kétharmada, valamint négy szentlászlói és egy vörösvári gazda. A térség telkes jobbágyainak többsége fél telekhez közeli (5/8, 4/8 és 3/8) nagyságú szántóföldet művelhetett, de jelentős volt a negyed és a nyolcad telket használók aránya is. A házas zsellérek száma Vörösvár és Szentlászló kivételével mindenütt meghaladta a telkes jobbágyokét, egyes falvakban kétszeresen is. Szántót kivéve azonban minden településen voltak a zselléreknek szántóföldjeik, kaszálóik, kenderföldjeik is. Piliscsabán mindegyikük használhatott három darab földet, amelyeknek nagysága 3 pm volt. Szentivánon a zsellérek többsége 4,5 pm-nyi földet bírt. Vörösváron tizenkét házas zsellérnek volt két - három db, összesen 5,5 pm-s szántója. Szentkereszten és Szentlászlón irtásföldjeik voltak a házas zselléreknek. Szentkereszten az erdőbeli tisztásokon szénát is kaszálhattak maguknak. A Pilis hegység falvainak úrbéres lakosai kizárólag római katolikus vallásúak voltak. A hat falu közül háromban - Szántón, Szentkereszten és Szentlászlón - szlovák volt a lakosok anyanyelve. Elődeik a 17. század végén, 18. század elején telepedtek meg a Pilisben. Piliscsabán a szlovákok mellett, magyarok és a 18. század közepén betelepített németek is laktak. Két falu - Vörösvár és Szentiván - lakói németek voltak. A vörösváriak már 1690 táján megérkeztek, míg a szentivániak, csak 1737 után találtak új otthonra a Pilis völgyében. (Ori P 2003:165.) A szlovák lakosságú falvak telkes jobbágyságának körében viszonylag magas volt a többcsaládos háztartások aránya: Piliscsabán a 20%-ot, Szántón a 24%-ot, Szentlászlón a 16%-ot is elérte. A szlovák lakosságú Szentkereszten 12%, a németek lakta Vörösváron pedig 13% volt a többcsaládos háztartások aránya. Ezek között kizárólag olyan esetek fordultak elő, amikor egy háztartásban két házas személyt írtak össze. A régió falvaiban nem találkozhatunk egy háztartásban kettőnél több házas személlyel. Sajátos eset a szintén németek lakta Szentiván: itt a telkes jobbágyok csak mintegy harmadát teszik ki a falu lakosságának, körükben kizárólag egy családmagoból álló, azaz elemi családokat regisztráltak, a lakosság kétharmadát tevő házas zsellérek között azonban négy kétcsaládos háztartás is előfordult. A Pilis hegység hat falujában 1771-ben 732 háztartást írtak össze. A régió népességében ekkor 44,5%-nyi a telkes jobbágyok, 42%-nyi a házas zsellérek aránya, míg az önálló özvegy- és házatlan zsellér háztartások egyaránt 6,1% tesznek ki. 383
