Kerényi Ferenc: Pest vármegye irodalmi élete (1790-1867) - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 3. (Budapest, 2002)

4. Az irodalmi élet metamorfózisa (1849-1867) - 4.3. Kelmeiség vagy epigonizmus?

dából. Ez az ítélet végrehajtását így lokalizálta: „Túl Szegeden most faragják azt a fát...” Az ma már nem állapítható meg, hogy Abony környékén hallott-e helyi változatot, vagy maga egészítette ki, kompozíciós szándékkal, az Erdélyi János közölte ballada már romlott szövegét. Tény viszont, hogy a hatról tíz strófára bővített, novellájába szervesen beépített balladában már „Nagykőrösön most faragják azt a fát...”, mint ahogyan A betyár kendője c., 1858-ban kiadott „beszély egy régi nótából” egésze is Szegedről ide került át: említik benne Tiszavezsenyt, a vashalmi csárdát, a Nagykőrös külterületéhez tartozó Gógányt. A lokalizálás önmagában azonban nem ismérve az epigonizmusnak, sőt, a tájirodalomnak sem: Abonyi a népballada erejéből igyekezett erős novellát írni. Amikor — 1872-re — dramatizálást készített belőle, az „egy alföldi városban” játszatott cselekmény még akár igazi népdrámát ígért, amelyet azonban a színpadon maga alá gyűrt a népszínmű játszási hagyománya és a közönség igénye.77

Létezett ugyanakkor — vizsgált korszakunknak csaknem egészében — a vándorszínészetnek egy sajátos, provinciális gyakorlata, amikor a vándortársulat új játszási helyén a cím és legfeljebb egy-két utalás megváltoztatásával keltette az „itt és most” illúzióját. Tragor Ignác említette Vácról írott művelődéstörténeti könyvében Kőmíves Imre színész 1863-ban ott eljátszott, Constitutio a váci színpadon c. bohózatát.78 Nos e színpadi fércelmény alapszövete — bár nem teljes szövegpéldányban — fennmaradt. Teljes címe: „Zűrzavar a X-i színházban, vagy A színpadi constitucio. Regényes, erényes, tekervényes, fényes tragikai-komikai-drámával közvetített, elegyített, szomorú víg bohózati színmű; humoristikus, satyrikus énekekkel, és egyveleg tánccal 3 szakaszban...”79

Létező darabok részleteiből egyberótt látványosság ez, amely minden kedvelt színjátéktípus jeleneteit használta: volt népszínmű-részlet, történelmi drámák példáza- tos metszete (Jókai Mór Dózsa Györgyé bői is), a Notre-damei toronyőr dramatizálá- sának mutatványa, de ceruzás bejegyzések utaltak azokra a darabokra, amelyekből még merítettek. Ezek listája Shakespeare-től (Hamlet- és Lear-jelenet) Schilleren át (Ármány és szerelem) Offenbach operettjeiig terjedt (Eljegyzés lámpafénynél, Chouf- leury иг); a quodlibetre választott színpadi müvek között tehát 1848 előttiek és friss sikerdarabok egyaránt voltak. Hogy 1863-ban ez a gyakorlat még javában dívott, a magyar vándorszínészet morális és szakmai színvonalesését bizonyítja, az abszolutizmuskor kulturális életének, a megőrző tendenciájának kétségkívüli árnyoldalát.

77 Az Abonyi-esettanulmányt részletesen is dokumentáltuk: KERÉNYI 1989, 383-401.

78 TRAGOR 1934, 34.

79 OSZK SzT, MM 4711.

323