Kerényi Ferenc: Pest vármegye irodalmi élete (1790-1867) - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 3. (Budapest, 2002)
3. Táj és irodalom - 3.2. Tájszimbólumok Pest megyéből
jén össze-gyülekeztek: hogy Árpádnak hejébe Zoltánt (annak fiát) tegyék fejedelemmé.” A regény zárósorai pedig már a nemzeti mitológia szent helyeként említik a Rákost, amelyet Etele és Etelka esküvőjük után felkeresnek: „Hogy pedig annak a’ nagy Istennek (ki őket a ’ sok veszedelembül ki-segítette) örök hálát adgyanak; Kőbűi egy oltárt építettek Rákos’ mezején. Fölibe szúrták Atillának kardgyát. Melléje faragtatták Etelének buzogányát, ’s kalpagját. Az oltárnak azon lapjára, amely Buda felé fordult, e’ szavakat vésették: A’ MAGYAROK’ ISTENÉNEK.” (A jelenetet az Etelka I. könyvének előképe is megörökítette, topográfiai szempontból hibásan.)82 A „magyar Horatius”-nak tisztelt klasszicista költő, Virág Benedek Rákosábrázolására a XIX. századba átívelő pályáján történetírói mivolta nyomta rá bélyegét. Báród Szabó Dávidhoz írt episztolájában ő is a Gellérthegy tetejéről tekintett keletre, s látomása már a Zalán futása Vörösmartyjának hangnemét előlegezi: Nézem Rákosnak térségét, s látom atyáink Nagy seregét, látom villámló fegyverek élit; Látom az egybecsatolt szívű haza oszlopit, édes Honnyok sorsa fölött igazán tanakodni, királyok S drága szabadságok szent védelmére kikelni. A Rákos földrajzi fogalmát is kiterjesztette, hogy „Rákos lakossal” megszólítással illethesse a négysarkú verseket író, német anyanyelvű pest-józsefvárosi plébánost, Kiáltossy-Schreyer Ádámot, és antik példákkal Rákos megéneklésére buzdíthassa: „Zengd, zengd régi dicsőségét e puszta mezőnek...!” Virág Benedek ezenkívül egy részmotívummal is gazdagította a Rákos-jelképet, a „véres Rákos” polgárháborút felidéző rémképével. Előbb lírában tette ezt, 1797-es versében, az inszurrekció kapcsán: ...Ó te Véres Rákosnak szomorú térsége, te Marsnak Szent helye: melyre kegyes szemeket vet mostan is e vár, Amelyben hajdan nagy Mátyás udvara fénylett... (A táborból megtért hazafiakhoz) A részletesebb magyarázatot a történetíró Virág adta meg a Magyar századok c., a Marczibányi-nagyjutalommal elsőként kitüntetett történeti munkájában, amelyben a következőket írja az 1074. év eseményeiről: „Salamon Rákos mezején állapodott meg. [...] Magyoród és a’ Duna között csapott öszve nagy dühösséggel a’ két tábor. [...] Siralom borította el nem csak a’ királyi udvart, hanem az országot is. Sok özvegy és árva maradott. Nagyobb részént hazafiak valának, kik a’ hazafiakon halálos döfé82 A Dugonics-idézetek: DUGONICS 1805,1. 380. és II. 494. 274
