Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1936-1937
1936-09-30 / 1936/37. tanév első rendes ülése
dományegyetem Tanácsának f. évi febr. 19-én a tudománykarok véleményes jelentéseinek figyelembevételével hozott azt a határozatát, amely szerint a jövőben az összes tudori okleveleken a ’’summa cum laude", "cum laude", illetve a "rite" classifiká- ló jelzők feltüntethessenek. A tanácsi határozatot állásfoglalás végett egyetemünkhöz megküldött budapesti hivatalos átirat indokolása kiemeli, hogy a tervbe vett distinctiónak nemcsak paedagógiai, hanem fontos sociálpolitikai célzata is van, mert a tehetség, tudás és szorgalom felismerésének, méltánylásának és érvényesülésének rnegköny- nyitését s az igazi érdemességet és arravalóságot nélkülöző protekciónak háttérbeszőritását, amely az ifjúság mai nehéz elhelyezkedési viszonyéi közt különösen megokolt, elősegiti. Egyetemünk karai a javasolt dis- tinctióknak a tudori oklevelekbe való felvételét, amely tudvalevőleg ez ideig egyedül a bölcsészet-, nyelv- és történettudományi karon volt szokásban, kivétel nélkül hozzájárultak, csupán az orvosi kar hozott olyan határozatot, hogy noha a tervet elvben helyesli, a kivitel módjára nézve csak az ügy kellő előké-23-