1843-1844 Főrendi Napló 1. • Felséges Első Ferdinánd ausztriai császár, Magyar- és Csehországnak e' néven Ötödik Koronás királyától szabad királyi Pozsony városában 1843-dik évi május 14-kén rendeltetett Magyar-országgyülésen a' méltóságos Fő-rendeknél tartatott országos ülések naplója. / Pozsonyban / Az országgyűlési Irományok Kiadó Hivatalában. / 1843-1844

1843 / 39. ülés

294

XXXIX. ülés Fő-RR. naplója. September 6-án 1843.

Vallási súlyok, teteti ki az egyes eseteknek alkalomkinti felterjesztése; de azt ugyan senki ki nem huzza az akkori idők e’tárgyú ^'menetelat irataiból: hogy Leopold császár fenemlítelt nov. 7—ki resolutiója szelleme ellenére magának azon jogot akarta volna feltartani: miszerint ő Ítéljen azon okok’ helyes, vagy vakmerő volta fölött, mellyek valakit az áttérésre bírnak, és igy ö legyen vesét, és redöket vizsgáló ellenörje a' lelkismeret' működéseinek. És tudjuk még is: hogy magyaráztatott szinte félszázadon keresztül az eredetileg olly világos kibékitö szellemű törvény, — ’s mint szülte ennek félszeg magyarázata honunkban a'hatheti oktatás’ könyűkáztatta epocháját! — Az mondatott ugyan is: hogy bár mi volt légyen a’ békekötések értelme az átmenetre nézve, de miután arról az 1790—ik törvény máskint határozott, — ennek, mint későbbi törvénynek szavai, ’s nem amazok eszméje az eldöntő szabály; a’ 26—ik t. czikknek pedig azon magyarázat adatott: hogy miután abban el van ismerve az átmenetnek dogmákbai ütközése, a’ fejedelemnek tartatott fen a' hatheti oktatás utján kitudandó vakmerő áttérési eseteket eltilthatni; igy állott, ’s igy magyaráztatott a‘ dolog egészen a‘ múlt országgyűlésig, — ekkor azonban egy kissé más szint vett az magára. — Ugyan is szinte egyhangúlag sürgetvén a’ megyék a' hatheti oktatás eltörlését, ’s itt közöltünk is számos szavak emelkedve — hasonló értelemben megegyezének a’ főméit. RR. benne, miszerint annak jövendőrei megszüntetése úgy ’s akként mondassék ki: „hogy e’ szabály helyeit más olly alkalmatos mód találtassák, melly a’ törvény sokszor említett eme rendeletének: „ne transitus temere fiant“ ’sat. megfelelhessen. — Melly ebbeli közelítő lépése után a' főméit. RRnek a’ képviselői tábla is tett az átmenet dolgában egy nevezetes concessiót, azt t. i. miszerint megnyugodott benne: hogy az átmenet törvényileg köttessék bizonyos ünnepélyes formaságokhoz. De hogy e’ közelítő lépések mellett is még e’ tárgy a’múlt országgyűlésen tisztába nem jött, mutatják mai tanácskozásaink: reánk maradván ugyanis még az elhatározó, eldöntő főkérdés megoldása, az t. i.: szükséges e az átmenetre a’fejedelem engedelme. vagy sem? — Már igen-ne\ hallék arra ma is — mint sokszor ezelőtt — felelni, ’s kél fő okot hozatni fel a' kérdés illy módoni megfejtésére, nevezetesen azt 1-ször: hogy a‘ cath. vallásról más valainellyik evangelicára való áttérés ellenkezik annak elveivel is; ’s hogy 2-szor: az annyiszor említeti 13—ik §. — mint ez elven alapuló

— világosan azért rendeli az egyes esetek fölterjesztését: hogy mind annyiszor a' fejedelem Ítélje el azok'jogszerű vagy vakmerő voltát. E’két ellenvetésre részünkről mind annyiszor meg volt felelve: hogy mi az átmenetre nézve a’ békekötések ótalma alatt élünk, ’s a’ 26. t. czikk — mint azokon alapuló — ellenükben nem határozhat;

— hivatkozánk más nemzetek példájára, hol ugyan azon cath. dogmák mellett látjuk divatozni az átmeneteit; megemlíténk az általam is már ma felhozott nov. 7—ki resolutióját Leopold császárnak; — okoskodánk továbbá a" dolog természetéből, azt mondván: „hogy vagy ellenkezik az átmenet a’ dogmával, vagy nem! — ha igen : akkor öFelsége mindig megtagadja; ha megengedi: akkor a’dogmákkal dispensál, miben némi anomáliát látánk.— És ha nem jött volna most közelebbről valamelly nevezetes, eleinte aligha kellőleg raéltánylott esemény közbe, ma is csak ezen, annyiszor csépelt, okok körül forognának ellenokoskodásaink. Itt azonban feltűnik elöltem Felséges urunknak junius 5-kén kiadott vallásbeli k. leirata, és ez uj világot terjeszt, vidám jövendőt igér az egész átmeneti tárgyra! — mert kérdem: avagy az abban kimondott tökéletes viszonyosságnak törvényeinkből merített elve mellett gátoltathatik e még a’ legnagyobb következetlenség nélkül az átmenet a’ teljes viszonyosságbau álló vallások egyikéről a’ másikra ? — lehet e ezen resolutió után — mellyben az apóst, magyar király megengedi: hogy a’ cath. szülő minden gyermekét protestáns vallásban nevelhesse — józanon még állítni: hogy az egyes cath. átmenetek a’dogmákkal ellenkeznek? ! — avvagy nem nagyobb dolog az: ha egy cath. atya egy egész családi jövendő nemzedékét teszi protestánssá, mintha ö egymaga változtatja meg hitét? — ’s ha az illy esetekben nem kell vizsgálni: vakmerőn adja e át gyermekeit a’más felekezetnek. ha az illy kötésekhez nem kell a’ fejedelem engedelme, sőt annak bejelentése sem kívántatik: mi nevetségessé válik azon állítás, hogy mind ezek szükségesek legyenek az egyesek áttérési eseteiben! — Sőt még tovább megyek, ’s kérdem: mi jellemzi ezen érintett k. k. leiratot leginkább? nem de a’fejedelemnek azon gyöngéd vallásos érzete, melly szerint a’ lélekismeretnek szabadsága fölött őrködik, — őrködik annyira: hogy azt még positivus törvénynek sem akarja kényszeritöleg alája vetni. — Már pedig lehet e a’ lélekismeret szabadságát lényegesebben megtámadni, mintha valaki abban gátoltalik: hogy azon vallást kövesse, mellyet legmegnyugtatóbbnak, legüdvössebbnek tart? — ’s tudnók e hát mi a’ fejedelem gyöngéd vallásos érzetének illy malasztos módon lett elöleges nyilvánítása után még védni azon tant: hogy a’ lelkismeret szabadsága a’ fejedelem egyéni önkényének vettessék alája! azaz: hogy tőle függjön jobbágyainak melly vallás követhelése! Igen is főméit. RR ! én ezen kibékitések leikéből merített resolutiót úgy veszem, melly elölegesen kiforgatja az indultus szüksége mellett felhozott két okot, az t. i. hogy az dogma ellen legyen, ’s hogy azt a’ 26. t. ez. 1-ö-ik §-sa rendelte légyen; sőt az én meggyőződésem szerint ö Felsége az annyi idők alatt kétségbe vett §-t maga helyhezteti vissza eredeti azon értelmébe, mellyet én annak beszédem elején adtam, hogy t. i. az átmeneti esetek csupán legfelsőbb felügyelési jog tekintetből terjesztessenek fel ö Felsége eleibe. — Bár mit teszünk is tehát most, ’s bár csak a’ Is KK. és RR. által javaslót! módot fogadják is el, még is visszalépést teszünk! — Itt azonban nem tagadom: hogy parliamentaris formák által érzem magamat köttetve, miután a’ múlt országgyűlésen ’s máig is fenálló conclusummá lett a’ két tábla közt az: miszerint az átmenni akaróknak bizonyos külső formák szabassanak elébe; — de igényiek annyit a’ főméit. RRtöl, miszerint méllóztassanak azt legalább elismerni, hogy ö Felségének érintett k. leirata által az átmeneti kérdés azon stádiumra szállott le: miszerint többé az indultusról szó nem lehet, hanem csak még a’ külső átmeneti formák megalapításáról. Ez pedig már sokkal könnyebb kérdés, és ollyan, mellyröl maguk a’ Is RR. azt mondják izenetükben: hogy az iránt lehet közelítés, csak a’fő akadályra, az indultus szükségtelenségének kimondására nézve egyszer meglegyen az egyesség! — íme 3 javaslat fekszik előttünk: a’ ts RRké, a’ főméit. RRké, és gróf Apponyié. — Nem tagadom a’ két elsőre nézve — a’ mint ezt már a’ múlt országgyűlésen is megmondám, — nem szeretem a' gyűléseket hatalmazni fel a’ RR. által javaslóit tehetőséggel; de még is ez legközelebb állván azon értelemhez, mellyet én tulajdonítok a’ fen-