1839-1840 Országgyűlési Napló • Szerencs János: Az 1839-ik évi országgyülési jegyzetek / Budapest / Pesti Könyvnyomda-Részvény-társaság. / 1877
1839 / 42. ülés - 1839 / 43. ülés
172 alkotja a törvényeket, viszont neki áll érdekében felügyelni, hogy a bíróságok a törvényhozás által annak adott értelme szerint hozzák Ítéleteiket. Nemcsak alkotmányos, de absolut kormányzatnál is meg vau ez, hol a törvényhozás a fejedelemnél lévén, ö ügyel fel arra, hogy a bírák a törvényhozás jogát ne gyakorolják. A mi végre a Főrendeknek új törvény hozatalára vonatkozó felszóllitását illeti, a szóllásszabadságot biztosító új törvények hozására, úgy hiszem, kiki hajlandó, de még a fenálló törvényeken ejtett sérelmek nem orvosoltatnak, mig a két tábla közt a főelvekre nézve az ellentétes nézetek el nem tűnnek, új törvények alkotásához fogni sem lehetvén, a Rendek első üzenete mellett szavazok. Palőezy László (Borsodra.): A tárgy igen nagy terjedelmű, sok az ok, melylyel a Főrendek válaszát megtámadni lehet, de miután az előttem szólók azt már elégségesen megtették, csak néhány szóval kívánok e tárgyhoz hozzá szólani. Igen is nem csak joga, de kötelessége is a kormánynak a törvényt szegő polgárt a rendes útra vezetni, hanem úgy „modo quasi exploratorio“. Azonnal biró elé hurczoltatni, hogy megtudja, váljon bű'uös-e vagy nem, ez már oly kényes dolog, mely által a polgári társaság minden biztosítása megszűnik; mert ekkor a polgár nem a törvényt tiszteli, hanem a hatalomtól retteg, s nem tudja, mely pillanatban fogják perbe, mert ha felmentetik is, kérdem, ki fogja őtet kármentesiteni élte megháboritott nyugalmáért s megzavart békességéért? De én nem is tudom, miért szeretnek annyira parancsolgatni! Európának most egyik legszebb trónusán ül egy szép fiatal királyné, ez még ifjú korában a manchesteri tanács üdvözletére azt válaszolá: „igen is engem az isteni gondviselés e trónra tett, melyen jelszavam ez lesz: hogy egy szabad nemzeten uralkodni, s azt törvényei szerint kormányozni legnagyobb biztosítéka a trónnak, s tetőpontja a fejedelem legnagyobb dicsőségének; ez igaz mondás valóban! oda illenék az minden fejedelem ajtajára, oda ezen jelszó alá: „justitia est regnorum fundamentum.’ Azt mondják a Főrendek, hogy az 1687: XIV. t.-cz. nem ide való, s hogy a birtoktalan nemest kisebb vétekért is be lehet csipnil Nem gondolnám, hogy nem ide való lenne az, mert akkor hozatott e törvény, mikor a nemzet hóhérai a Heisterek és Caraffák Magyarországon garázdálkodtak s a haza polgárait Pozsonyban és Eperjesen a legkegyetlenebb módon gyilkoltatták. 1687-ben kibékülési országgyűlés volt, melyen a resistendi facultas eltöröltetett és az mondatott: az eddigi nyugtalanságoknak legyen egyszer már vége, bízunk, hogy a Király a nemzet ussait jövőre meg fogja tartani, s igy lemondunk ezen jogunkról; de ugyanazon országgyűlés azt rendelte, hogy a törvényhatóságok nélkül senkit elfogni ne lehessen, vétek és vétek közt különbség nem tétetett. A katonai erőről pedig szó sem volt; erről óvakodnak is a Főrendek szólani, pedig mi megmondtuk azt is, hogv hiba, nem is volt szükség katonaságra, mert az eltogatás egy szolgabiró vagy esküdt által legnagyobb csendben és renddel véghez ment volna. Ha terjedelmes törvénykönyvünket megnézzük, a többek közt ily esküformát is találunk többek közt abban: „juro quod arma non dehonestabo,“ már kérdem, hogy midőn béke idején a fegyveres erő békés polgárok ellen fordittatott, meg volt-e akkor a fegyver tisztelve? De azt mondom, hogy nem jó ezen elvet a Főrendeknek sem feszegetni, hogy birtoktalan nemest kisebb vétekért is be lehessen csípni, mert köztük is vannak és lesznek olyanok, kiknek — bár uradalmakra vau kilátásuk — szülőik élvén, még semmijük sincs, s igy félni lehet, hogy rajtok kezdik meg a pesti casermalis inquarterisatiót. Azt mondják a Főrendek, hogy a biró független! Már több törvények hozattak fel arra, hogy a biró Istentől függ, de függ e földön még a törvénytől is. Szent László III. k. 24. czikke azt mondja: „si quis judicum litigia ultra 30. dies distulerit vapulet“, az 1723. 8. t.-cz. az ország rendes biráit, ha hamis levelet koholnak, a uotoriusok közé számítja. Váljon az ily vétkek ellen elég-e azt felhozni: én független vagyok, én csak lelkiismeretemnek tartozom felelettel! Hogy a bírói körből a törvényhozásba átvinni semmit se lehessen, ez nem áll egészen, de áll viszont, mert azt mondja az élőbeszéd 6. 13. §-a szerint a biró ugyan is nem ura, hanem szolgája a törvénynek. Tudta azt a kir. Tábla, hogy a múlt országgyűlésen ezen tárgyban 17 izenet váltatott, és hogy a Rendek csak azért, mert az időből kifogytak, átadták azt a jövő országgyűlésnek, nem kellett volna hát úgy bede ugratni, és igy midőn azt tette, nyilván a törvény fölötti állásba helyezte magát. Felhozzák a Főrendek, hogy hajdan a király külföldön ítéltetett az ily perekben, s köszönjük meg, hogy az 1791: 56. t.-cz. azokat a magyar törvényszékek elébe hozta; ha ebbe avatkoztak, miért nem hozták fel azt is, hogy ezek hajdan mint a Zrínyi, Frangepáu és Nádasdy perei külföldi universitas elébe vitettek, nem hiszem azonban, hogy ha most a Curiának ezen ítéletét a külföldi universitásuak megküldik, azok azt helybehagyták volna. Hivatkoznak a Főrendek az 1793: 12. szomorú esetre, s az akkori procedúrára, aligha nem volt kár erre hivatkozni, mert ez titokban történvén, az ország előtt diplomatice tudva nem volt, de nem sokára kijött egy könyv ily czím alatt: „Majestäts Process in Ungarn ebben van egy kir. parancs, mely azt mondja, hogy a septemviralis táblának oly esetben a büntetést súlyosítani nincs jogában, melyben valakit a fejvételre én emesuek nem Ítélt. Váljon tette-e ezt a Curia, midőn ezt mondja: „Crimine laese Majestatis non probato', még is a halálbüntetésnél nagyobb büntetést szabott. Itt látjuk a kir. Curia annyira emlegetett függetlenségét! Igaz, hogy miután több megye, különösen Borsod rájok irt a b. Wesselényi és Kossuth elítélésekor, már az ajtók kinyittattak és a nyilvánosság ismét kezdett csillámlani; de azért olyan-e ezen procedura, hogy azt nyilvános szokásnak
