1839-1840 Országgyűlési Napló • Szerencs János: Az 1839-ik évi országgyülési jegyzetek / Budapest / Pesti Könyvnyomda-Részvény-társaság. / 1877

1839 / 19. ülés

104 XIX. ORSZÁGOS ÜLÉS. 1839. évi julius 23-án. Elölülő: SZERENCSY ISTVÁN kir. személynök. TÁRGY: A pesti sérelem iránti 4-dik izenet a Főrendekhez; és a sérelem összeszedése iránt kinevezett küldöttség. Elnök: Két hónapja már — úgymond — mióta itt vagyunk és még bele sem kezdettünk az országgyűlésbe, a mint kellett volna. Ezt a hibát mi ugyan a Főrendekre toljuk, azt adván okúi, hogy a sérelmek felterjesztését gátolják. A Főrendek pedig bennünket a törvény ösvényére igazítanak. Ezen kétes helyzetből ki kell vergődnünk tek. Rendek, és oly módról gondolkoznunk, melynél fogva a diaetai tanácskozások legalább lehetségesekké tétessenek. Az izenetnek záradéka pedig ezen módot kizárja, annál inkább, mert oly sérelmekhez kötötték magokat a tekintetes Rendek, melyet a királyi előadásoknak elébe tenni sem nem czélos, sem nem törvényes. Felszólítom azért újólag a tek. Rendeket, méltóztassanak attól elállani, meggondolván azt, hogy: „quidquid non procedit naturaliter retrocedit.“ (Felkiáltás: Maradjon!) mire Ürményi József Fehérrn., Várkonyi Ádám Temes, Sőtér Ferencz Mosony, Móritz Péter Mármaros, Marczibányi Lőrincz Nyitra, Takács Sándor Győrm., Dominich Sándor Hor­vátország követe, Kovács Mátyás az egri főkáptalan követe, Bujanovics Eperjes város követe, Poszavecz Zsigmond Szerémmegye, Haske Sándor Kassa város követe, Szatbmáry Antal a kalocsai főkáptalan követe, Demeczky Lajos Kassa város követe, Pákozdy Zsigmond Baranyamegye, Jaukovics László Verőczemegye, Derecskey József Debreczen város követe és Zmeskál Móricz Árvamegye követe részint a királyi előadásokat, mások a junctimot, végre némelyek az izenetet záradék nélkül pártolták. Ellene senki sem szólván, miután az elnöknek sem volt több észrevétele, az izenet zára­­dékostől, közfelkiáltással megmaradt. Az egri káptalan követe beszéde közben zúgás és sziszegés által zavartatván, királyi Személynök rendre inti a hallgatóságot. Azonban a káptalani követ beszédét azzal végezvén: hogy ő úgy a tetszésnek, az éljennek, mint a nem tetszésnek, a zúgás és sziszegés általi kijelentését azok részéről, kiknek a törvényhozásba befolyásuk nincs, törvénytelennek nyilvánítja. — Elllük: Engedje főtisztelendő ur, de a rendre igazítás az én jogaimhoz tartozik és én ezt a maga idejében meg is tettem. (Éljen kiáltás) Fellór utasítását a vegyes ülésre nézve, melyet a kerületben el is mondott (lásd a 19-iki kerület) naplóba leendő iktatás végett előadá. Pótló utasításaikat nyilvániták Gedeon Lajos {Tornám) a vallás tárgyának a záradékba foglalt előleges sérelmek közé számítása iránt. Gróf PÓchy Manó (.Abaujm.) annak a kir. előadásokkal együtt leendő felterjesztése iránt. Osztrolnczky Miklós (Zólyomm.): kinyilatkoztatá, miként a kér. tanácskozások tárgyaivá kitűzött urbér helyére inkább szeretné a vallást tenni. Végre még felolvastatott a legközelebbi országos határozat, következésében szavazattal választott gravaminalis biztosság névjegyzéke. Ezen biztossághoz a királyi tábla részéről az elnök még négyet kinevezett. Yághy FereilCZ (Sopron város követe): választásra, nem pedig viszonosan mind a két rendre kihatólag szorittattak. Az egyházi rend pedig az iránt, hogy nem magok választottak, hanem a megyei követek. Ezt Deák FerCIlCZ {Zala) s felkiáltással mindnyájan igazságosnak tartván, kivánatuk megadatott. Posta FereilCZ jelen nem levő képviselő szinte ezen elvből észrevételt tett, de ErfoanÓCZy Justin elidálta azt, nyilvánítván, hogy a jelen nem lévői képviselők megnyugosznak a megyei követek választásában. — Az ülésnek több tárgya nem lévén, eloszlott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom