A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1901 - hiteles kiadás (Bécs, 1901)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója

100

IV. ÜLÉS.

jairól hangzott el, ö azt hiszi, hogy ez a kormány véleménye és nem tudja ezzel összeegyeztetni azt, hogy más kormánypárti tagok nem egészen ugyanebben a véleményben voltak. Már én azt hiszem, a külügyminister úr exposéjában s az igen tisztelt előadó úr jelentésében olyan behatóan és komolyan foglalkozott a követendő külpolitikával, hogy az iránt senkisem lehet kétségben ; másfelől pedig, ha annak értelmezé séről van szó, mégis inkább ahhoz kell fordulni, a ki azt előadta, tudniillik a külügyminister úr exposéjában és az igen tisztelt előadó úr a maga jelentésében, semmint az egyes bizottsági tagok felszólalásaiból olyan következtetéseket levonni, a melyek nem állanak meg egészen.

Rakovszky István t. bizottsági tag úr behatóan foglalkozott Bosznia és Herczegovina kérdésével is és ebben a tekintetben, a mint maga is mondta, merész politikát ajánlott és egyúttal kérdezte, hogy miért nem használtuk fel azt az alkalmat, a midőn Oroszország el volt foglalva, Bosznia és Herczegovina annexió- jára. Hát mi ezt egyszerűen azért nem tettük, mert, a mint azt már a külügyminister úr több szőr kifejtette, mi a nemzetközi szerződések alapján állunk és mig más államok, a melyekkel mi ezeket a szerződéseket megkötöttük, azokat megtartják, mi is meg akarjuk azok.it tartani.

Az igen tisztelt bizottsági tag úr azt a kérdést is felvetette, hogy vájjon kimehetiink-e majd Boszniából és Herczegovinából és elmés fejtegetéssel feltette azt a kérdést, hogy, a miként annak idején elhatároztatott, hogy bemenjünk Boszniába, nem határozhatják-e majd el, hogy odahagyjuk Boszniát? Erre nézve csak annyit óhajtok megjegyezni, hogy azt a mandátumot» hogy Boszniát occupálja, a berlini congressus adta a monarchiának és a mandatum sine limine, minden véghatár nélkül adatott. De föltéve, hogy ezeken a véglegesen eldöntött dolgokon valamely congressuson lehetne is változtatni, ez csakugyan oly körülmények közt volna lehetséges, mint a milyenek közt az eredeti mandatum megadatott, vagyis egyhangú határozattal. Hogy azután mi hozzájárulunk-e az egyhangúsághoz, azt már nem tudom, sőt határozottan kétségbe vonom. Különben azt hiszem, annak a vitatása, hogy ki- mehetünk-e Boszniából, nem fontos; a kérdés

csak az, hogy ott vagyunk és ott is fogunk maradni.

És itt. hogy tovább menjek, vissza kell térnem Ugrón Gábor t bizottsági tag úrnak a külügyi vita első napján mondott beszédére. Azok az érvek, a melyeket ő a hármas szövetség ellen felhozott, már azt hiszem, annyira megczáfoltattak, hogy megelégedéssel constatál- hatom, hogy az ő véleménye mindenesetre különbözik a bizottság túlnyomó többségének vé- ményétől. Hogy ő szükségesnek látja a német császár ő Felségét fejtegetései körébe belevonni, azt csak sajnálhatom, annál inkább, mert azon insinuatiók, a melyekei ő ezen érveléséhez fűzött, komoly meggyőződésem szerint absolute nem felelnek meg a valódi tényállásnak.

Holló Lajos t. bizottsági tag úr a külügy- ministeriumnak a kaczér asszony politikáját ajánlotta. Azt hiszem, hogy ezt ő maga sem vette komolyan, mert lehet, hogy a kaczérság kellemes tulajdonság az asszonynál, de egy nagy állam komoly politikájával meg nem fér. És az ilyen politikával csak azt koczkáztatnók, hogy — népies kifejezéssel élve — két szék közt a pad alá esnénk. Ezzel — s tulajdonképen bocsánatot kell kérnem a t. országos bizottságtól, hogy behatóbban nem foglalkozom a politikai kérdésekkel — a fontosabb politikai érveléseknek körülbelül a végére értem és csak azon kérdésekkel szeretnék még a t. bizottság engedélyével foglalkozni, a melyek a külügyi szolgálatot érintik.

Ez irányban többféle panaszok merültek fel a t. országos bizottság kebelében, még pedig két irányban. Először átalános panaszok, hogy a külképviselet ésaconsuloknemfoglalkoznak alattvalóink érdekével, kereskedelmünkkel. Erre a kérdésre nézve már volt alkalmam az albizottságban is nyilatkozni és csak ismétlem, hogy a külügyi kormány minden olyan eselben, a hol valamely consul vagy más külügyi képviselő mulasztása vagy hibája jutott tudomására, az esetben mindig megvizsgálta, az illetőt megdorgálta és a szükséges rendelkezéseket megtette. De átalános vádakkal, a melyek nem concret esetekre vonatkoznak és a melyek, a miként szintén volt alkalmam bizonyítani, igen gyakran absolute nem felelnek meg a tényállásnak, nem számolhatunk ;

i