AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1973. Budapest (1976)

II. Az OSZK gyűjteményeiből és történetéből - V. Windisch Éva: Fondok az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában

szerűleg alkalmazták a könyvek feldolgozásának módszereit a kézirattár gyakorlatában. A kötetszerű kezelés a hagyatéknak a gyűjteményen belüli — levéltári részről utóbb sokszor kifogásolt — szétszóródásához vezetett. Az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában a köteteket nyelv és méret szerint kialakított sorozatokban, ezeken belül numerus currens szerint helyezték el, összesen mintegy 30 terjedelmesebb, s még számos kicsiny (néhány darabot felölelő) sorozatban. Az egyes kötetekről azután katalóguscédulák készültek egy betűrendes katalógus számára. így a fondok olyan kötetei, amelyek a fondképző saját művei voltak, vagy amelyek más okból az ő neve alatt kerültek leírásra, a katalógusban együttesen könnyen megtalálhatók voltak; a többi darab azonban (pl. a hagyatékban fennmaradt idegen kéziratok) a katalógusban szétszóródott, s bár a proveniencia mind a katalóguscédulán, mind az ún. repertóriumban (az egyes sorozatok helyrajzi naplói) szerepelt, feltalálásuk a hagyaték kutatója számára nehézkessé, esetlegessé vált. A több darabot összefoglaló kolligátumok, levelezéskötetek pedig csak egy összefoglaló címet tartalmazó cédulán kerültek be a katalógusba, s az egyes darabok gyakorlatilag csaknem elvesztek a kutatás számára. Hasonló módszerek érvényesültek a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának kéziratgyűjteményében is, melynek rendszerét az Országos Széchényi Könyvtár szisztémájával körülbelül egyidőben dolgozta ki RÓMER Flóris; ő azonban a nyelvi tagolás helyett a tárgyi csoportokra bontást választotta, így hozva létre 36 tárgyi szakcsoportot, ezeket méret szerint további 4—4 (ill. gyakorlatilag 3—3) csoportra bontva.

3 (Emellett az akadémiai gyűjtemény kezdettől fogva végezte a kolligátumok egyes darabjainak önálló leírását is.) E kézirattárosok koruk gyakorlata szerint jártak el — tehát aligha járhattak volna el másképpen. Eljárásuk megfelelt annak az igénynek, melyet a korszak a kézirattárakkal szemben támasztott, s ez a tudományos hagyatékok őrzése, mégpedig azzal a céllal, hogy a kéziratban maradt tudományos gyűjtések, feldolgozások saját tudományszakukban legyenek hasznosíthatók. E szemlélet következtében a fondképző személye természetesen háttérbe szorult.

4 Az összetartozó anyagok együtt-tartását, a proveniencia elvét hangoztató ún. levéltári elv egyébként e korszakban még levéltári területen sem volt szilárd. A Nemzeti Múzeum kötelékébe tartozó levéltári osztály FRAKNÓI Vilmos könyvtárigazgató és CSONTOSI János (1875 és 1893 között a kézirattár és levéltár vezetője) elgondolásai alapján 1876-ban és a következő évtizedekben az őrizetében levő családi levéltárak iratait (hacsak nem letét formájában kerültek ezek hozzá) a proveniencia elvével szembenáüva kronológiai rendbe olvasztotta össze, létrehozva az 1920-as években már több százezer darabból álló ún. „múzeumi törzs3. BEBLÁSZ Jenő: Az Akadémiai Könyvtár kézirattárának átalakulása. Bp. 1957. (A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Kiadványai 4.) 4 — 5. 1. — Klny. a Magyar Könyvszemléből. 4. Erre a szemléletre mutat rá német vonatkozásban a 18. századot illetően Gerhard SCHMXD előadása: Zuständigkeit und Funktion des Literaturarchivs. (Sympózium o Literárnom Archivnictve. Martin, 1973. szept. 25 — 29. Sokszorosított előadásszöveg.) 144