Füzes Endre: A szántalpas hombártól a tájházig (Skanzen könyvek. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2012)

Település - népi építészet - Foreword

A zsúpnak való rozsot kézzel csépelték. Ez lassú és szaporátlan munka volt, a két marokra fogott rozsot egy padhoz vagy létrához verdesték. így a szalma nem törődött meg. A szemet itt is szórással tisztították. Búzából, árpából, zabból, kölesből nyomtatással nyerték a szemet. Akinek volt elegendő helye a szálláson, az ott nyomtatott. Először szérűt csináltak a pajta közelében. Egy nagy kör alakú helyen a füvet, gazt kilapátolták, a követ kiszedték, és egyenesre egyengették a talajt, majd keményre letaposták. Volt, aki sárgaföldet is hozott rá, azt döngölte le egyenletesen, közben vizet is locsolt rá. Másnapra keményen összeállt a sárgaföld és „olan lött a szürü mint az asztal". A jól elkészített szérűre használat után is vigyáztak, nem tipratták le a jószággal. Legtöbbször szalmakazlat raktak rá, így a következő évben nem kellett új szérűt csinálni. A nyomtatást kora hajnalban kezdték el, mert akkor még nincs olyan meleg. Először az ágyast csinálták meg. „Ágyalni mönünk" - mondták a férfiak. Az ágyást a letisztított szérűre csinálták. Oda vitték a kévéket és a kör alakú szérű szélét kezdték vele megrakni, úgy, hogy a kévék mindenhol kifelé néztek. Mikor körbeértek, kibontották a kévéket, majd elegyengették a szalmát, hogy egyenletes legyen. A következő sort úgy helyezték el, hogy a kévék feje az előző sor kévéjének a tövén feküdjön. Ezt azért csinálták így, hogy a kalászok ne közvetlenül a földön feküdjenek, mert így a lovak a földbe tiporták volna a szemet. Ugyanígy helyezték el a többi sor kévét is, míg csak meg nem telt az ágyás. A kévék kötelét mindig kibontották és lazán elterítették a gabonát. Egy közepes ágyásba 120-150 kévét hordtak ki. Az ágyazást többen csinálták, általában a rokonok vagy a szomszédok segítettek össze, akik később a forgatásnál is segítettek. Mikor kész volt az ágyás, lovakat hajtottak rá és járatták körbe, míg csak ki nem tiporták a szemet. Általában két lóval nyomtattak. Egy ló kevés volt, kettőnél több viszont nem fért volna el az ágyáson. Mivel akkoriban kevés ló volt Hegyalján és a Hegyháton is, legtöbbször úgy kértek kölcsön nyomtatáshoz lovat. Általában a tulajdonos is vele jött, az hajtott nyomtatás közben. Kapott érte kosztot, gabonát, meg valami pénzt. Volt olyan szegényebb gazda, aki nyomtatással szerezte meg a télirevalót. A lovakat párosával kötötték össze és hosszú kötőféken vezették őket körbe az ágyáson. A hajtó az ágyás közepén állt. Mikor a lovak jól megtiportak egy sor kévét, kicsit rövidebbre fogta a kötőféket, ezáltal a lovak egy sorral beljebb tiporták a gabonát. Mikor már jól megtiporták az ágyást, levezették a lovakat és elkezdték a forgatást. Három-négy ember csinálta ezt a munkát, attól függően, mekkora volt az ágyás. Mindig az ágyás szélén kezdték a forgatást, úgy mentek mindig beljebb. A forgatás abból állt, hogy a forgató favellával alányúlt a szalmának, jól megrázta, hogy a szem kiperegjen. Aztán a kibontott kévét hosszanti tengelye körül megfordította és ismét elegyengette. így ment végig a soron, a második sort egy másik forgató forgatta. I la az egész ágyást megforgatták, újból ráhajtották a lovakat és ismét megtipratták a gabonát. Gyakran háromszor-négyszer is megtipratták, megforgatták az. ágyást, míg minden szem ki nem pergett. Az ágyás nyomtatása akkor volt kész, ha a lovak egészen a földig letiporták a szalmát, és minden szemet kivertek belőle. Ha a gabona érett és száraz volt, ez hamar megtörtént, de ha nedves, ötször-hatszor is meg kellett járatni. Mikor utoljára járatták, ostorral rávertek a lóra, hogy vágtasson körbe az ágyáson, és a még bent maradt szemet is kirugdossa. 26