Füzes Endre: A szántalpas hombártól a tájházig (Skanzen könyvek. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2012)
Település - népi építészet - Foreword
Félen nem lehetett legeltetni, ezért száraz takarmányon volt a jószág. Ilyenkor etették fel a réten kaszált és megszárított szénát. Legtöbbször azonban már a tél végére elfogyott ez a takarmány, ilyen esetben korpával kevert vágott kukoricaszárral, szalmatörekkel pótolták. Télen mindig kint volt valaki a jószággal a szálláson. Általában egy öreg vagy a szolgalegény aludt kint, reggel és este etette, itatta őket. Étkezni bejárt a házhoz. A szállásokra való kijárás télen nagy hóban sokszor nehézségbe ütközött. Emlékeznek rá többen, hogy akkora hó volt, hogy lapáttal kellett utat vágni benne a szállásokhoz, hogy meg tudják etetni a jószágot. Az itatás egész éven át a közös kutaknál történt. Cserkiiton a falu alsó szélén levő nagy kútnál itattak, ide hajtották a jószágot még a falu felső részéről is. Szöllősön a töttösi út felett és a Pápa gyöpén volt kút. Az előbbit horgas kútnak nevezték, mert a vizet hosszú rúdra erősített horoggal, illetve az arra akasztott vederrel húzták fel. A kútnak kávája se volt, csak két nagy kőre helyezett favályú volt mellette, abból ivott a jószág. Ehhez a kúthoz a töttösiek jártak itatni. A töttösi út alatt levő szállásokról a Pápa gyepre hajtották a jószágot. Itt gémeskút volt, mely még ma is megvan, és ma is használják. A falu alatti szállásokról a patakhoz hajtották itatni a jószágot. Két patak is folyt itt. Ha télen befagyott, fejszével törték fel a jeget, úgy itattak. Töttösön a Bornvicán itattak. Ez egy kis völgy volt a szállások közelében, ahol gémeskút is volt, és patak is folyt rajta keresztül. A szállásokról ide hajtották itatni a marhákat. Hegyháton a szállások mellett voltak közös kutak, de voltak patakok is a közelben. Általában itt is egy-egy csoportszállásról egy kúthoz hajtották itatni a jószágot. A közös kútnál az itatás meghatározott rend szerint történt. Minden kútnak megvolt a kialakult itatási rendje, melyhez ragaszkodtak. Ez érthető, hisz egy kúthoz 6-8 gazda is járt itatni, és mivel az itatás mindenhol nagyjából egy időben történt, elkerülhetetlen lett volna a torlódás. Az egyes kutaknál az itatási rend eltérő volt. Az egyik kútnál például először azok itattak, akiknek a szállása messzebb volt, máshol fordítva történt. A legtöbb kútnál vályúból itattak, de ha ilyen nem volt, vödörből ivott a jószág. Szemnyerési munkák A múlt század 30-40-es éveitől Hegyalján a szállásokon végezték a szemnyerési munkákat. Ettől az időtől kezdve ide hordták a gabonát aratás után, és itt csépelték, nyomtattak el. A cséplés a pajta előtt történt. Letisztítottak egy 4x4 méteres helyet, oda vitték a kibontott kévéket. Aztán cséphadaróval csépelték ki belőle a szemet. Mindig ketten vagy négyen csépeltek egyszerre, hogy az ütem meglegyen, mert ütemre történt a cséplés. Főleg férfiak végezték ezt a munkát, de ha más nem volt, az aszszonyok is csépeltek. Közben forgatták vellával a szalmát. Mikor kicsépelték, lehúzták róla a szalmát, a szemet összeseperték és szórással tisztították. A szórás abból állt, hogy az összesöpört szemet, amely tele volt pelyvával, szalmatörekkel, egy letisztított helyen szeles időben lapáttal felszórták a levegőbe. A szél kifújta belőle a töreket, pelyvát, port. A szem a közelben esett le, mert nehezebb volt. Aztán öszszeseperték és még egyszer felszórták. Egy-egy kupac gabonaszemet többször is felszórtak, míg tiszta lett. 25
