Füzes Endre: A szántalpas hombártól a tájházig (Skanzen könyvek. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2012)

Település - népi építészet - Foreword

lásokon felhalmozott trágyát nem kellett messze hordani, ha a szőlőt trágyázták, a másik az volt, hogy a szállásokon összejövő férfitársaság legeltetés és az állatok őrzése közben a közeli pincékbe is eljárt, tehát a közösségi életet mozdította elő a szállásokon. A szállások topográfiája azt mutatja, hogy a XIX. század első felében a legtöbb kapcsolatuk a közeli rétekkel és legelőkkel volt. A XVIII. és a XIX. században a legelőterület nagyságához viszonyítva jelentős állattartás volt Hegyalján. Ez adta a gazdálkodás súlyát. Elsősorban szarvasmarhát neveltek, melynek egy részét szilaj módon tartották úgy, hogy az. ökrök és tinók a gulyával tavaszról őszig a határt járták. A marhák többi része, a tehenek és az igásjószág a szállásokon levő istállókban volt. A rétek művelése azonban abban az időben még nem volt olyan fejlett, hogy a jószágot egész éven át takarmányozni tudták volna. Az országút alatti rétek csak a téli takarmányt biztosították, így a szállásokon levő jószág is egész nap a közeli legelőkön és réteken legelt, este a szállásra hajtották. Az igás jószág pedig, mely az év nagy részében egész nap munkában volt, éjjel legelt a szállásokon, a közeli réteken, legelőkön, vagy erdőben. Világos tehát, hogy a szállások helyének megválasztásánál a legeltetés és takarmányozás szempontjai játszották a döntő szerepet, a mellett az igény mellett, hogy lehetőleg közel legyenek a faluhoz, és hogy a szállásokon levő munkák elvégzéséhez ne kelljen messze elmenni a háztól. Valószínű, hogy a szállások keletkezésének is az lehetett az oka, hogy a faluban levő szűk telken, amelyen amúgy is nehéz lett volna istállót és pajtát elhelyezni, a jószág tartásának ez a félig istállózó, félig legeltető módja nem volt biztosítható. Ezért kivitték a jószágot és az istállóspajtát a szálláskertekbe, melyek részben beltelken, részben rét illetőségbe tartozó kaszálókon voltak. így a jószág tartása jelentős takarmánymennyiség nélkül is biztosítva volt. A szállások távolságával, az állatok őrzésével és gondozásával járó többletmunka a nagycsalád korában, mikor volt bőven munkaerő, nem jelentett nehézséget. Elsősorban tehát azok csináltak szálláskertet, azok vitték ki oda az. istállót és a pajtát, akiknek nagyobb jószágállományuk volt. Akinek csak egy-két darab marhája volt, az a háznál is tarthatta, mert a takarmányt biztosítani tudta részére. I íegyháton a gazdálkodás jellege miatt némileg más volt a határ és a szálláskertek viszonya. Itt ugyanis a nags erdők, a hegyek és lejtős dombhátak következtében a földművelés nagyon jelentéktelen volt. Kisméretű volt szőlőművelés is, mert a sok erdővel borított vidéken a gyakori ködök miatt nem érett be rendesen a szőlő. A gazdálkodás leglényegesebb, sőt egyetlen jelentős ága itt az állattartás volt. Ezen belül is leginkább magyar fajta fehér marhát tartottak, bár a múlt század közepén már a jól tejelő cifra marhák is elterjedtek. A jószágot a szállásokon tartották, melyeket mindegyik hegyháti faluban a rét övezetben helyeztek el. Közel voltak a hegyoldalakon levő legelők és erdők is. Itt tehát kétségtelenül az állattartás szempontjai domináltak a szállások helyének megválasztásánál, és keletkezésüknek is ez volt az oka. A nagy rétek, erdei legelők könnyebb kihasználása végett építették az istállókat a kertekbe. Természetesen a könnyen elérhetőség igénye itt is fennállt. Itt Hegyháton is elsősorban azok csináltak szálláskertet, akiknek nagyobb jószágállományuk volt, mert csak ezeknek a gazdáknak volt kifizetődő az, hogy a jószágot a falutól távol levő szállásokon tartsák. 18