Bereczki Ibolya: Egyik kutya – másik eb , A kutya a magyar hagyományban (Skanzen füzetek. Szentendre, 2013)

VADASZKUTYAK KIRÁLYOK ES Kmiiimm&mtftwmzm A királyi és főúri udvarokban a középkor folyamán nagy megbecsülésnek örvendtek a vadászkutyák, hiszen nélkülük sem lovas, sem hálós hajtóvadászat, de puskás vadászat sem volt elképzelhető. Az agarakat, kopókat, vizslákat igen nagy számban tartották, a különböző vadászati módokra külön fajtákat neveltek ki. Idomításukkal, gondozásukkal a Bonfini által is említett kutyapecérek foglalkoztak. A vadászatokon a vadat űző, kürtszóra szoktatott falkát a falkamester és az egyforma zöld ruhába öltöztetett lovas pecérek vezették, a vadászok lóháton követték őket. Radvánszky Béla Magyar családélet és háztartás a XVI. és XVII. században című munkájában [1895] részletesen leírja a különböző vadászati módokat. Tőle tudjuk, hogy II. Lajos agárfalkáját a Csepel-szigeten lévő ólakban tartották. Az István nevű királyi apród felügyelete alatt állottak, és az ő feladata volt az agarak Budára, majd visszaszállítása a vadászatok idején. A király legkedvesebb kutyáit az udvari illemszabályok ellenére közvetlenül maga mellett tartotta. Egyházi emberei és udvarnokai megbotránkozása ellenére azok a fogadó termekben tanyáztak, sőt, az asztalnál enni is kaptak. Az erdélyi fejedelmekről köztudott, hogy nagyszámú agarat, kopót és vizslát tartottak. Bár agárral elsősorban nyulat hajtottak, I. Rákóczi György őzekre is