Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)
BALÁZS Géza: Normatudatok és normaváltozások
nyelv egyik páratlansága éppen a nyelvjárások nem jelentős különbsége, amelyre már Galeotto MARZIO is fölhívta a figyelmet. A kétféle normafelfogás véleményem szerint nem zárja ki egymást: mindkettő tudományosan bizonyítható, sőt használható is. Mindkét normatípus egyaránt fontos, sőt az a leghelyesebb, ha dialektikusan értelmezzük őket, vagyis úgy, hogy az egyik folyamatos történésben tartja fenn a másikat és viszont. Ám társadalmi kommunikáció (például politika, ismeretterjesztés) során nagyon ügyelni kell arra, hogy a normafelfogások ne vezessenek a bevezetőben már jelzett társadalmi szétzilálódáshoz. A néprajztudomány számára azért lehet hasznos ez a nyelvészeti párhuzam, mert a néprajzban nem vetődött föl ennyire élesen, a tudomány alapjait vagy hatásait megkérdőjelezően ez a kérdés. És ez szerencséje a néprajznak! A néprajzi normakutatások - akárcsak a többi társtudományban - az 1960-as évekig a leíró (előíró) normával foglalkoztak. Ide tartoznak a népi erkölcsöt, jogrendet, jogszokást, az egy-egy település értékrendjét stb. bemutató, kutató munkák. Utóbb ezeket az kutatásokat a társadalomnéprajznak nevezett életmódkutatásba sorolták be. De a pragmatikai fordulat hatása is érződött a néprajzban (amely persze ettől függetlenül, „eredendően" pragmatikai tudomány). A szociokulturális vagy viselkedésközpontú kutatásokat ösztönözte a jelenkutatás, a mindennapi élet események középpontba állítása - általában az antropológiainak nevezett irányzatok térhódítása (a kulturális antropológiától a sokféle „jelzős" antropológián át az antropológiai nyelvészetig), vagy a Dell HYMES-féle „beszélés néprajza", a GARFINKEL-féle etnometodológia. És ösztönzést jelentettek a különféle strukturális és szemiotikai módszerek is (például a felvonulások, az öltözködés-divat vagy a köszönésformák leírásában). A néprajztudomány sok területen pontosan dokumentálta a nyílt és rejtett viselkedési szabályokat, normákat, vizsgálta ezek elmozdulásait; interpretációit. NAGY Olga például a paraszti értékrendet bemutató könyvében a változásnak (haladásnak, értékrend torzulásnak), a „mai fiatalok" szokásának a következő jegyeit figyelte meg. 8 Tudati változások és következményei: a paraszti kultúrát az elmaradással, a magas kultúrát a haladással kötik össze; versengés, a tárgyak vonzása; az elfeledett hagyományos tudásanyag, asszonyi tudás; régi, paraszti ideológiák feladása; értékrend-torzulás: a meddőség, az egykezes, a munkamorál pusztulása; az öngyilkosság; kirajzás - elköltözés; a falu kihalása. De azért NAGY Olga könyvének végén is ott van némi optimista „felhang": a falu újrafelfedezése. A normaváltozatok sokfélesége, léte és tudományos felfogása azért elsődlegesen fontos a társadalom iránt valóban elkötelezett társadalomtudósok számára, mert egy kelet-közép-európai tudós számára (akárcsak korábban íróink, költőink többsége számára is) a tudományos munkához hozzátartozik az adott kultúra ápolása is. A nyelvtudományban ezt a feladatot leginkább a nyelvművelők látták el; akiket az 1990-es évekbeli tudományos paradigma majdnem a partvonalon kívülre szorított. A néprajztudományban ez a kirekesztés nem történt meg. A többféle 8. NAGY Olga 1989. 343-365.
