Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)

KODOLÁNYI János: Néprajzi csoportjaink az ezredfordulón

megfejtése, határainak meghúzása hosszú ideje foglalkoztatja a kutatókat. Legala­posabb ismerője és ismertetője, GÖNCZI Ferenc, természetes földrajzi határának a Zala folyó Zalalövő és Zalaegerszeg közötti szakaszát, a Valicka csatornát, a Valicka patakot, a Cserta patakot, a Kerkát s végül a mai 86. számú utat tartja. 89 községet és 117 pusztát sorol hozzá. Határait nem tekintik merevnek. A filoxéra­vész előtti szőlőkultúrája régies jellegű volt. Leginkább településrendszerével szok­ták jellemezni, valamint a zárt udvarú kerített házaival. A szegek vidékének mond­ják. Hagyományos házait gerendákból építették, szalmával fedték. Archaikusnak ítélték meg társadalmi szerkezetét, jogszokásait. Őrség. A középkori határőrvidéken történeti alakulatnak tartják. A lakosság tu­datában élnek a történeti eredet emlékei. Minden község dombtetőn épült. DÖ­MÖTÖR Sándor szerint a „mai Magyarországon az Őrség az egyetlen olyan na­gyobb tájegység, melynek területén az egykori lakosság a honfoglalás óta folya­matosan egy helyben él." 33 Ugyanő meghatározónak tartja a bakhátas szántást. 34 Községei szeres települések. Matyók. A viseletük, valamint a hímzőkultúrájuk révén különítették el a Borsod megyei három, egymással szomszédos község: Mezőkövesd (ma már város), Tard és Szentistván lakóit. Néprajzi csoport jellegét korán felismerték, ezt erősítet­ték a matyó, Matyóföld elnevezés magyarázatával is. Viseletük a 19. században alakult ki, néprajzi csoportként a 18-19. században különültek el. Néprajzi sajátos­ságaik közé sorolták a kontyos tetejű lakóházukat is. Palócok. A szakirodalomban viszonylag nagyobb érdeklődés fordult feléjük már a 18-19. század óta. Ez az érdeklődés bizonyosan MIKSZÁTH Kálmán szép­írói munkásságának is köszönhető. Nevüket a kun jelentésű polovec népnévből származtatják. Hont, Heves, Borsod, Gömör területén helyezik el őket, azonban vi­tatott, hogy a nagy észak-magyarországi területen voltaképpen kik tartoznak közé­jük. Meghatározásukban szerepe volt a táj nyelvnek. Bizonyos, hogy jelentős olyan vidékeket is palócnak minősítettek, amelyek nem tartozhattak oda. Több viseleti központ különíthető el. DIÓSZEGI Vilmos a markoláb elterjedésének a vizsgálatát vonta be a néprajzi csoport területének meghatározásába. Poták. Többségükben Kalocsáról a 18-19. században a szállásokra kiköltözött földművelő lakosok. Római katolikusok. Színes virágmintás hímzéseikkel, női vise­letükkel, valamint a szabadkézi színes falpingáló művészetükkel jellemzik őket. A 20. század első felében kb. húszezren tartoztak néprajzi csoportjukba. Összekap­csolta őket vallási hovatartozásuk, valamint házasodásukban az endogámia. BÁRTH János véleménye szerint „Kalocsa város és a kalocsai szállások paraszt­népe a 19. század utolsó harmadában és a 20. század elején teremtette meg azt a kalocsai népművészetet, amelynek a környékbeli helységek népéletére nem jel­lemző egyéni arculata és egyedi világa, sok egyéb mellett, néprajzi csoporttá avat­ja azt a népet, amely megalkotta." 35 33. DÖMÖTÖR Sándor 1960. 17. 34. DÖMÖTÖR Sándor 1960. 34-35. 35. BÁRTH János 1979. 498.

Next

/
Oldalképek
Tartalom