Cseri Miklós szerk.: A Nyugat-Dunántúl népi építészete - A Velemben, 1995 május 29-31-én megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Szombathely: Szabadtéri Néprajzi Múzeum: Savaria Múzeum, 1995)

ZIMÁNYI Vera: A nyugat-dunántúli és horvátországi nagybirtok és parasztsága a 16-17. században

környezetben, a nagyobb városoktól meglehetősen elzárva feküdtek, piaclehetőséget elsősorban az uradalmi központok (Rohonc, Szabnak, Németújvár, Borostyánkő) jelentettek, csak az uradalom szélén, az osztrák határ közelében fekvő falvakból vittek terményeket eladni Graz, Fürstenfeld („Fölöstöm") piacaira. A nagyobbrészt vend, illetve részben magyar lakosságú Dobra, Rakicsán, Muraszombat, Felsőlendva uradalmak lakói már jóval könnyebben szállíthattak terményeket Graz és Radkersburt („Regede") piacaira. Vas vármegye keleti felének elsősorban Kőszeg és Szombathely voltak a felvevőpiacai (4. sz. térképvázlat). A rohonc-szalonaki és a németújvári uradalmakat vizsgáltam behatóbban: mindegyikben világosan kirajzolódik a jobbágyoknak egy olyan rétege, amely jobbágytelkenként 150-200, néha még több forintért megváltotta a földesurának járó robot és/vagy egyéb szolgáltatások egy részét vagy egészét (az összeg nagyságától függően) meghatározott számú évre, saját élete végéig, vagy akár 2-3 nemzedékre. (Tájékoztatásul az összeg reális értékére: a 17. században egy ökör ára 12-15 ft volt, 1 mérő, kb. 80 liter búza 1-1,5 ft, 1 akó - kb. 72 liter - bor 4-8-10 ft volt a minőségtől és terméstől függően.) E részben megváltott jobbágyok nevei mellé a „libertinus" vagy „liber" kifejezést írták. E tehetős jobbágyok nagyrészt a szőlőművelésből tettek szert e viszonylagos jólétre. Mellettük a középrétegekre nehezedett a legnagyobb földesúri teher. Kívülük jelentős zsellér-réteget is találunk (közülük egyesek nem is éltek rosszul, ha zsellérhelyük mellett szőlőjük is volt) és úgyszólván minden faluban voltak valóban elesett, szegény, megnyomorodott elemek is. Külön csoportot alkottak a földesúri várral közelebbi munkakapcsolatban álló, de jobbágy- vagy zsellértelekkel is rendelkező személyek. E jobbágyok lakásviszonyira jól rávilágít az 1649-ben készült körmendi házösszeírás. Körmend belső városában csakúgy, mint a külső városban a ház legfőbb helyiségei a kályhás szoba, a füstös szoba (lakókonyha) és a kamra voltak. Ezeken kívül különböző kiegészítő helyiségeket is találunk, amelyeknek nem mindegyike fordul elő az összes háznál. Ilyenek voltak a pince, az istálló, a pajta, a kapuszín, a bolt. A gazdagabbaknál néha 2 kamra vagy 2 pince is szerepel, vagy több lóra való istálló. Elvétve találunk „nyári házat", nyári konyhát a kertben. A belvárosban valamivel több a járulékos helyiségek száma, mint a külvárosban, de több szobájuk egyetlen alkalommal sem fordul elő. A külvárosban gyakran nem két, hanem csak egy szoba szerepel, mindig a „füstös szoba". A városban a zsellérek legtöbbjének is két szobája van. Ezek alapján képzelhetjük el a falusi házakat is: a gazdagabbak házai megegyezhettek a mezővárosi jobb házakkal, a szegényebbeknek füstös szobából és kamrából álló házikójuk lehetett. A második szobát a kályha alkalmazása mentesítette a füsttől. A 17. századi németújvári, rohonci és szalonaki majorsági leltárakban a következő megjelölések fordulnak elő a kályhákra: „kályhás kemence, " „fekete kályhás kemence", „paraszt kemence kályhás", „paraszt kemence", „paraszt kályha".

2 2. A rohonc-szalonaki uradalom... 103-107. o. Nagyobb számú leltár található az Országos Levéltár P 1322 111-112. csomóiban Körmend, Németújvár, Rohonc, Szalonak uradalmakra.