Cseri Miklós szerk.: A Kisalföld népi építészete - A Győrött 1993. május 24-25-én megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Győr: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Xantus János Muzeum, 1994)
TAKÁCS Miklós: Falusi lakóházak és egyéb építmények a Kisalföldön a 10-16. században (Kutatási eredmények és további feladatok.)
agyagkemence is. (Ezen esetben felvetődhet, hogy a két kemence csupán a lakógödör használatának két fázisát tükrözi vissza. Őszintén be kell vallanom, hogy ezen ellenvetést az illető objektumok előzetes közlései alapján cáfolni nem tudom. Arra hivatkozhatok csak, hogy a feltárók 59 az alább részletezendő esetekben erre a lehetőséget nem említik.) A negyedik tüzelőberendezés-típus a szintén csak ritkán felbukkanó kőtűzhely. Ezt a kutatók egy része nem szokta elkülöníteni a kőkemencétől, 60 pedig a különbség első ránézésre is szembeötlik. A kőtűzhely ugyanis a zárt kőkemencével ellentétben egy felül nyitott, általában elég alacsony kőkoszorú. Végezetül, az ötödik típus egy, a szakirodalom által eddig tudomásom szerint még nem jegyzett újdonság. A Ménfőcsanak-Szeles-dűlől lelőhelyen ugyanis van egy olyan igen egyszerű melegedőberendezés (5-7. kép), amelyet némi bizonytalankodás után KÜRTI Béla baráti javaslata 61 alapján „fűtőgödör"-r\eW neveztem el. Igen érdekes eredményeket hoz, ha a két gyakori tüzelőberendezés, azaz a kőből rakott, illetve agyagból épített vagy vájt kemence térbeli és időbeli elterjedését a Kisalföldön belül pontosabban megvizsgáljuk. Térbelileg mindkét tüzelőberendezés megtalálható a vizsgált nagytáj legkülönbözőbb részein. E tényállás különösen a kőkemencék vonatkozásában válthat ki újabb elemzéseket, mert csak pontos geológiai vizsgálattal lehetne megoldani a nyersanyag beszerzésének problémáját a tájegység olyan részein, ahol a közelben nem volt kőfejtő vagy római kori épületrom. A két tüzelőberendezés időbeli elterjedése a Kisalföldön a 10-14. századon belül elég jól behatárolható egy-egy kisebb korszakra. A szakirodalom alapján átvizsgált, illetve az általam személyesen feltárt kisalföldi kőkemencés veremházak - például Ménfőcsanak-Szeles 121., 256., 267A, 415. obj.; Lébény-Bille-domb 125. obj. (2. kép). - közül egyetlen egyet sem lehetett a 11. század végén záruló korszak utánra keltezni. 62 E kijelentés horderejéből azonban sajnos elég sokat elvesz az, hogy az elég jelentős számú, leletszegény, és csak így bizonytalanul keltezhető objektum esetében sem a korai, sem pedig a kései keltezésben nem lehetünk biztosak. Mégis a biztosan keltezhető, kisalföldi kőkemencés veremházak 10-11. századi származása megerősíti azon magyar 63 és szlovák 64 régészeket, akik óvatosabb vagy határozottabb formában a kőkemence kora Árád-kori használata mellett foglaltak állást. A kőből épített kemencéhez 59. CHEBEN, Ivan 1987. 10. ábra 5.; KUZMA Igor-OZÖANI, Ondrej-HANUILAK, Milan 1983. 81. 60. Röviden utal erre BÓNA István 1988. 408. 61. A Verszprémben, 1992. október 8-án elhangzott hozzászólásáért fogadja hálás köszönetemet. 62. A kisalföldi kőkemencés veremházak közül aránylag jól keltezhető a: Bajcs-Farkasd-téglagyári: TOCIK, Anton 1964. 67-68., 76. ábra; Kéménd-kiskukoricási: NEVIZÁNSZKY Gábor 1982. 5-7. tábla; Sopron-Bánfalvi úti (GÖMÖRI János 1973. 110., 32. ábra); Szempc (Szene) -Szentmárton-pasienoki: MINÁC, Vladimír 1981. 488., I. ábra. 63. SZABÓ János Győző 1975. 36-56.; MESTERHÁZY Károly 1983. 151-153.; BÓNA István 1985. 224-225. Ervelésüket nem gyengíti az, hogy van olyan település, ahol a kőkemence az Árpád-kor későbbi szakaszaiban is kimutatható: LASZLOVSZKY József 1991.345-348. 64. MINÁC, Vladimír 1981. 487-489.
