Cseri Miklós, Balassa M. Iván, Viga Gyula szerk.: Népi építészet a Kárpát-medence északkeleti térségében - A Miskolcon 1989. május 15-16-án megrendezett konferencia anyaga (Miskolc; Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum: Herman Ottó Múzeum, 1989)
Selmeczi Kovács Attila: A szálasgabona és a takarmányfélék tárolóépítményei Észak-Magyarországon
A csűr tárolóhelyiségeinek elnevezése szintén táji megoszlást mutat. A felső-borsodi és gömöri településeken a kétoldalt lévő tárolóteret fijók névvel jelölik, míg a toldalékhelyiségeket funkciójuk szerint különböztetik meg törekes, pelyvás, pelyvájuk, garmadás stb. terminológiával. A Hangonytól keletre, jobbára a Heves megyei palócok körében a csűr oldalsó tárolóhelyiségei egyöntetűen az ág, csűrág nevet viselik és a hozzájuk toldott vagy éppenséggel elrekesztett kisebb helyiség a fijók. A Tárna folyótól nyugatra eső parádi völgyben, valamint a nógrádi településeken viszont a tárolótér legelterjedtebb neve a rakodó,™ de előfordul a fijók (Karancskeszi) és a rekesz (Kazár) is. Ezen a területen a vályogból épített régebbi haromosztatú, tekintélyes méretű pajták szintén a tárolás feladatát látták el, a gabonaneműek helyett utóbb széna és takarmány került alájuk, valamint a nagyobb gazdasági eszközöknek és a szekérnek nyújtottak védelmet. 17 A terminológiai és tárgyi adatok bizonysága szerint a vizsgált terület egészén a hagyományos csűrök és pajták - függetlenül építőanyaguktól kizárólag tárolóépületként funkcionáltak, és szabályszerűen két tárolóhelyiséggel rendelkeztek. A tárolótérben elsőrendűen szálasgabonát helyeztek el, annak elcsépelése után került helyére az értékesebb takarmány és széna. A jobb minőségű szénát általános gyakorlat szerint az épület folyosója felett kiképezett padlástérbe, a torokba rakták fel. Ezek a tárolóépületek a hagyományos gazdálkodás idején csak a nagyobb parasztgazdaságok számára voltak nélkülözhetetlen és jól kihasznált tartozékai a belteleknek vagy a csűröskerteknek. Amint pl. a Heves megyei Felnémetről tudjuk, itt az első világháborúig csak három csűr volt a legnagyobb gazdák portáin, azóta viszont már sok épült. 18 Természetesen az sem mehetett ritkaságszámba, hogy a kevésbé tehetős parasztgazdák csak egy tárolóhelyiséggel építették a csűrt, ami elegendőnek bizonyult a megtermelt gabona elhelyezésére. Bizonyosan ilyen csűrt láthatott Pápai Károly a múlt század végén Bélapátfalván (Heves m.), amint leírásából kitűnik, annak ellenére, hogy a csűrt szabálytalan alakú faalkotmánynak nevezte. 19 Az építőanyag felhasználásában megmutatkozó táji eltérésekkel összefüggő különbségeket tapasztalhatunk a századforduló után megszaporodó tárolóépületek használatának módjában is. Amint már szóba került, Nógrád megye területén a századforduló óta vályogból, ritkábban kőből építették a pajtákat. 20 Ezeknek épület- és tetőszerkezete a lakóházak mintájára készült, aminek megfelelően gyakori a teljesen felfalazott zárt épületforma. Az ilyen 16. 1857-ből az egykori Nógrád megyei Perséről (Prsa, Csehszlovákia) említette a pajtával kapcsolatban a rakodót, „melybe szalmástul bele rakják a gabonát" REGULY Antal 1975. 28. - A rakodó elnevezés korábbi előfordulására nyújt adatokat ZÓLYOMI József 1974. 49-50. 17. A 18. század végi forrásokban sajátos módon a pajta alatti szénatárolás nagyobb arányban mutatkozik meg, mint a gabonatartás. Vö. ZÓLYOMI József 1974. 51. 13. Dobó István Vármúzeum Néprajzi Adattárában 716. 36. Jakab János (1895) Felnémet közlése. 19. PÁPAI Károly 1893. 31. 20. Pl. Diósjenőn (Nógrád m.) 1937-ben csak egyetlen pajta volt fából, amit a múlt század derekán építettek. Az újabb pajták mind vályoglábas épületek voltak már ekkor. GÖNYEY Sándor 1937. 300. Ugyancsak vályogpajtákat talált ösagárdon (Nógrád m.) a szérűskertekben HOFER Tamás 1957. 411.
