Cseri Miklós, Balassa M. Iván, Viga Gyula szerk.: Népi építészet a Kárpát-medence északkeleti térségében - A Miskolcon 1989. május 15-16-án megrendezett konferencia anyaga (Miskolc; Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum: Herman Ottó Múzeum, 1989)
Cseri Miklós: A kisnemesi építészet sajátosságai a Kárpát-medence északkeleti régiójában
rendelkezésre állt, ott a nem kiváltságos rétegek is előszeretettel használták a követ a 19. századtól forrásokkal is bizonyíthatóan, folyamatosan. 19 A tégla Észak-Magyarország hagyományos népi építkezésében igazán soha nem lett a paraszti építkezés sajátja. A 18. századtól kezdődően csak templomok, kastélyok, gazdagabb nemesi házak, ritkábban uradalmi épületeknél találkozhatunk a tégla felhasználásával. 20 A 18. század második felétől tűnnek fel a forrásokban az uradalmi téglaégető kemencék, melyek éves termelése azonban nem volt jelentős, a helyi, főleg nemesi-földesúri igények kielégítésére szolgált. 21 Kémények, boltívek, esetleg tornácoszlopok kialakításánál használták a 19. század első feléig jobbára a nemesek is. A 19. század első feléből, a kúriaépítkezések nagy időszakából ismerünk nagyobb számban, máig is fennálló nemesi téglaépületeket. 22 Ismeretesek azok a vármegyei utasítások, melyek a 18. század végétől folyamatosan szorgalmazták a téglakémények használatát más gyúlékony anyagok helyett, de éppen az a tény, hogy ezt periódusonként meg kellett ismételniük, bizonyítja, hogy a paraszti gyakorlatban ekkor még nem tudott elterjedni. Páll István kutatásai szerint Szabolcsban is a 19. század közepéig a tégla felhasználása, a kőhöz hasonlóan csak a nemesi-polgári épületeknél mutatható ki. 23 Lényegében hasonló eredményekre jutottam saját gömöri és abaúji kutatásaim során is. Sőt, Gömörben a múlt század utolsó évtizedeiben is elsősorban a kisnemesi utódok építkezésére jellemző, s csak a századfordulón terjedt el a paraszti építkezésben. 24 Ez az időszak pedig már egybeesik a tégla iparszerű termelésével, s ezzel együtt az egész magyar paraszti építkezésben való általánossá válásával. A talpas-vázas falszerkezet a jelenlegi kutatások és a források szerint részben a nemesi-kuriális, részben pedig a városi-mezővárosi építészetből eredhet. Ezt bizonyítja, hogy Észak-Magyarország déli peremterületein a 18. század folyamán olyan vidékekről is vannak adataink, ahol később már nem mutatható ki népi használata, s csak a kisnemesi réteghez kötötten jelenik meg. így pl. Abasáron, Tarnabodon nemesi, Műhibán pedig mezővárosi lakosság használatából ismerjük. 25 Kiss Lajos és Nyárády Mihály a Nyírségből, hasonló időperiódusból írt le hasonló falszerkezetű nemesházakat, 26 s szatmári előfordulása is jobbára kisnemesi falvakban gyakori. 27 A fában gazdagabb északi dombvidéken, mint Gömörben, Észak-Hevesben és Nógrádban feltűnnek a 18. század végi, 19. század eleji kisnemesi építőgyakorlatban, amikor egyébként magát a faépítkezést már tiltották a vármegyei utasítások. 28 19. Lásd ehhez CSERI Miklós 1988. 193-203. 20. ZÓLYOMI József 1974. 18.; BAKÓ Ferenc 1978. 75-77.; BARABÁS Jenő-GILYÉN Nándor 1987. 70-71. 21. LÉNÁRT Andor 1983. 196-198.; KISS Ákos 1979. 372. 22. BADÁLEde 1987. 185-187. 23. PÁLL István 1987. 16-17. 24. CSERI Miklós 1987. 52-53.; DÁM László-D. RÁCZ Magdolna 1986. 31-33. 25. BALASSA M. Iván 1981. 102.; BAKÓ Ferenc 1967. 177-179. és 187-188. 26. KISS Lajos 1961. 599.; NYÁRÁDY Mihály 1938. 53-54. 27. BARABÁS Jenő-GILYÉN Nándor 1987. 65-66.; GILYÉN Nándor-MENDELE Ferenc-TÓTH János 1981. 45-50. 28. ZÓLYOMI József 1974. 18.: BAKÓ Ferenc 1973. 247-304.
