Bereczki Ibolya - Sári Zsolt: Ház és Ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 28-29. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2017)
PALÁDI-KOVÁCS ATTILA: Szilágysági lakóházak és gazdasági épületek az 1960-as években a Magyar Néprajzi Atlasz tükrében
kettő falazat nélküli, oszlopokon álló szalmatető. A szín rendszerint „szekérszín", a magazin az értékesebb takarmány tárolására szolgált.27 Szilágynagyfaluban a csűrök kétfélék. A régebbi típusnak az alaprajza közel négyzetes (kb. 10 xl2 m) és egy fedél alatt volt az istállóval. A csűrfiókban állt az eke, borona és a medvés prés. A csűrben tárolták télen a szekeret. Az újabb, hosszanti alaprajzú csűrök a 20. század első felében vályogfallal épített, cseréppel fedett épületek voltak. Egybeépültek a pajtával vagy marhaóllal.28 Bogdándon a csűrnek szintén két formája ismeretes. Túlnyomórészt háromosztatú, ke- resztfolyosós csűröket használtak. Ennek középső, átjárható részét, a tulajdonképpeni szérűt nevezték csűrnek. A vele egy fedél alatt álló marhaól az ökrök, tehenek szállása volt. Az ólnak a csűr felőli oldalán volt elhelyezve a jászol és a szénahányónak nevezett nyílás, melyen keresztül a szénát a jászolba beadogatták. A csűr (a szérű) másik oldalán volt a szénatartó. Többnyire lábas, szilárd falazat nélküli épületrész. A rozsot cséplésig a csűrben és a szénatartó egyik felében tárolták. Mindössze négy-öt nagygazdának volt homlokzati bejáratú, hosszú folyosós csűrje. Ezt a Béltek környéki sváboknál általános - és a szomszédos Hadadon is gyakori - csűrformát a 20. század elején vették át a bog- dándiak. 7. kép. Hosszúfolyosós csűr. Egyik oldalán marhaól, másikon lóistálló. Bogdánd (PALÁDI-KOVÁCS Attila felvétele, 1967., MTA Néprajzi Kutatóintézet F 30 500) A 13 x 13 m hosszú épület egyik oldalán volt a marhaól, másik oldalán a lóistálló, középen a csűrnek nevezett szérű, ahol nyár végén a rozsot csépelték, az év nagyobb részében pedig a szekeret tárolták. Désházán csupán a Bogdándról elsőként említett csűrtípus volt megfigyelhető.29 A csűr + pajta + szénatartó építmény istállónak szolgáló részét régebben borona-, a 19. században főként pacsitfallal, a 20. században leginkább vályogból építették és szalmával fedték. Nyáron a fiatal férfiak a szénatartó ban, télen a pajtában (marhaólban), az ott rendszeresített dikón aludtak. A pajtával, marhaóllal egybeépített komplex gazdasági épület szilágysági múltját nem ismerjük. Elgondolkodtató, hogy a szintén a szamosi házterülethez tartozó, Szilágytól délkeletre fekvő Borsa- völgy településein a csűr és az istálló (pajta) a 19. század közepén még különálló építmények voltak.30 Szilágyságban az 1960-as évek derekán, a kollektivizálást követően, a csűristálló eredeti egységét, funkcióit elvesztette, gyakrabban építettek külön-külön szénatartót és ólat, meg istállót is. A juhok teleltetése a falusi portán épült hodályban történt. 8. kép. Juhhodály és szín. Désháza (PALÁDI-KOVÁCS Attila felvétele, 1967., MTA Néprajzi Kutatóintézet F 30 421) A széna nagyobb részét Kémeren, Bogdándon, Désházán is a szabad ég alatt, többnyire a telek végében tárolták. A kisebb mennyiségű, 1-5 szekér szénát földbe ásott karó köré rakták boglyába. A téli, karós boglya neve Désházán baglya, Kémeren, Bogdándon kalangya. Nagyobb gazdaságokban téglalap alaprajzú kazlakat raktak, de a kazalt négyzet alapú szakaszokra osztották. Egyikbe került a fűszéna, másikba a lucerna, harmadikba a hereszéna. Minden kutatóponton, Krasznán is, a pajta- hijú, az istálló padlása a takarmány tárolására szolgált. A tehetősebb gazdák tartották a szénát csűrben, csűrpadláson és a vele egy tető alá épített szénatartóban. 4-6 ágason nyugvó bogárhátú tetővel ellátott, de falak nélküli szénatartó építése Désházán az 1920-30-as években kezdődött.31 A Berettyó és az Ér vidékén ezeket az építményeket szénamagazin nak nevezték. A terménytárolás legrégibb eszköze Szilágyban a fonott kas volt. Désházán a búzáskast a házpadláson, a hiúban tartották. Emlékezet szerint csupán belül tapasztották be agyaggal, hogy ne szóródjon ki belőle a mag. Bogdándon, Krasznán, Kémeren a kas emléke már nem élt.32 27 A szénamagazin és a szín elterjedtségéhez: PALÁDI-KOVÁCS Attila 1979. 443., 464-466. Szénamagazint Kémeren 1900 tájékán kezdtek építeni, azután terjedt el. 28 MAJOR Miklós 2002. 134-135. 29 PALÁDI-KOVÁCS Attila gyűjtése 1967. MNA II. 73-74. témalap. R/26 Bogdánd, R/25Désháza. MTA Néprajzi Kutatóintézet archívuma. 30 VARGHA László 1997. 49. A Borsa-völgyben az 1940-es évek elején az istállók között zsilipéit boronafalú, vázas sövényfalú és kőfalú építmények is voltak. 31 PALÁDI-KOVÁCS Attila gyűjtése 1967-ben és 1969-ben. MNA I. 34. témalap. R/26 Bogdánd, R/25 Désháza, R/79 Kémer. 32 Az erdélyi Mezőségen a vesszőből font, belül tapasztott gabonás kas utolsó példányai még később is fényképezhetek volta. GILYEN Nándor 2005.91, 278
