Bereczki Ibolya - Nagyné Batári Zsuzsanna - Sári Zsolt: Ház és Ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 26. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2014)
TÖTSZEGI TEKLA: Juhtartó társaságok a kalotaszegi Mérán
Tötszegi "Tekla JUHTARTÓ TÁRSASÁGOK A KALOTASZEGI MÉRÁN1 Földrajzi fekvéséből, természeti adottságaiból is adódóan Erdélyben a kisállattartásnak s főként a juhtenyésztésnek, végig jelentős szerepe volt az évszázadok során.1 2 A juh húsa, teje a táplálkozás, gyapja, bőre az öltözködés fontos alapanyagának számított a 20. század közepéig általánosnak mondható tradicionális gazdálkodás keretei között. A nehezen megközelíthető, rossz minőségű földekkel rendelkező paraszti közösségek esetében a fentieknél is nagyobb jelentőséggel bírt a juhtrá- gya természetes talajjavítóként való hasznosítása. A háromfordulós rendszerben megművelt határ egy részét egy évig pihentették, ilyenkor legelőül szolgált, illetve a szétszedhető juhakol rendszeres továbbhelyezésével, a nyáj éjszakázóhelyének tervszerű változtatásával megtrágyázták, majd ősszel felszántották, s bevetették gabonával. Ez volt a jellemző a dombvidéki fekvésű, a 20. század közepéig elsősorban mezőgazdasággal foglalkozó kalotaszegi magyar közösségek esetében is. A tájegység 20. század eleji paraszti juhtenyésztéséről írt korai leírások3 félszilaj tartásmódról számolnak be (tavasztól őszig legeltetés, télen az istállóban). Egy-egy falu juhtartó gazdái utcák, gazdasági-társadalmi státus, esetleg etnikum szerint társaságokba tömörültek. Egy-egy társaság 20-30 gazdát tömörített, egy gazdának legalább 2, legfeljebb 30 juha volt. A társulás alapját a tagok közötti egyezség jelentette, s célja a közös legelőhasználat, a felelősségekben, feladatokban és a haszonban való osz- tozás volt. A társaságba való tömörülés egyik legfontosabb indoka a tejfeldolgozás gazdaságossá tétele. A tejhaszonvétel meghatározott rendben történt. A pásztorév kezdetének számító Szent György nap táján, a nyáj legelőre való költözése előtti közös együttlét alkalmával minden gazda megfejte juhait. A gazdákat a lefejt tej- mennyiség alapján rangsorolták, akik közösségenként gyakran különböző részesedési kulcs szerint, de mindenképp az ekkor kialakult sorrendben részesültek a közösen tartott állatok tejéből. A tejmérés napja a közösség egyik legnagyobb, jelentőségében a nagy vallásos ünnepekkel vetekedő ünnepe volt, számos rituális, mágikus elemet hordozó momentummal.4 A tej hazaszállítása, feldolgozása a gazdák hatáskörébe tartozott. A tejtermékek, az állat húsa, gyapja, bőre az önellátásra berendezkedett család szükségleteinek kielégítésére szolgált. Jelen írás egyetlen kalotaszegi közösség példáján keresztül arra keresi a választ, hogy a kollektivizálás (1962), illetve a föld reprivatizációját is eredményező rendszer- váltás (1989) utáni, megváltozott politikai-gazdasági helyzetben hogyan alakultak a juhtartáshoz kapcsolódó gazdálkodási stratégiák, gazdálkodói magatartások, milyen hatással voltak ezek a változások a juhtartó társaságok intézményére.5 A vizsgált közösség, Méra egy nagyváros, Kolozsvár közelében helyezkedik el, amely a 20. század elejétől megfelelő piacot jelentett a lefejő bivalytartásra szakosodó gazdák számára, ugyanakkor a kollektivizálást követően napi ingázással vállalható munkahelyeket kínált azoknak az aktív korú férfiaknak, majd idővel nőknek is, akik nem a kollektív gazdaság kereteiben kívántak dolgozni. A városi munkavállalás nem jelentett a korábbi életformával való teljes szakítást, az idősebb generáció támogatásával többnyire továbbra is gazdálkodtak az itt élők. Közösségük, kapcsolatrendszerük továbbra is a falun belül formálódott. 1990-től, miután a földek visszakerültek a régi birtokosok, illetve örököseik tulajdonába, kényszerből (számos nagy, ipari létesítmény megszűnt), a korábbi, tradicionális életmód iránti nosztalgiából, illetve a gazdálkodásból származó haszon reményében a közép- és fiatal generáció tagjai közül is többen a gazdálkodást választották életformául. A későbbiekben egy részük az állandó jövedelmet biztosító városi munka mellett döntött, egy szűkebb réteg napjainkig gazdálkodásból él. A közösség színes kultúrája már az 1960-as évek elejétől a néprajz- kutatók figyelmét élvezi, az 1970-es évektől a revival népzene- és néptáncmozgalomhoz tartozók egyik szinte kötelező érvényű zarándokhelye. Míg a bivalytej, illetve a belőle készült termékek értékesítése végig jellemző volt a 20. század során, a juhtar- tás a legutóbbi időkig a család szükségleteinek kielégítését célozta. A juhtartás megszervezésében a kollektivizálás előtti mintákhoz igazodtak, a társaság gyűlésein veze1 Az előadás francia nyelvű változata 2010-ben hangzott el az F E. R. EURETHNO és a Montpellier-i Egyetem által szervezett, „Bergers et patres d'Europe, pratiques et fétes, mythes et rites" című konferencián. 2 K. KOVÁCS László 1968. 9 3 GYÖRFFY István 1934, KÓS Károly 1947. 4 VASAS Samu - SALAMON Anikó 1986. POZSONY Ferenc 2006, SZABÓ Á. Töhötöm 2002. 5 A régió egy másik településén, Magyarlónán Szabó Á. Töhötöm végzett alapos kutatást a juhtartásról, ennek a lokális közösségben betöltött szerepéről: SZABÓ Á. Töhötöm 1999; 2002. 173
