Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 20. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2007)

VASS ERIKA-BUZÁS MIKLÓS: Az Erdélyi épületegyüttes a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban (Telepítési koncepció, 2006 november)

A telken lesz egy boronafalas, háromhelyiséges kántortanítói lakás, ami egyben a hiteleshely szerepét is betölti. Az iskola és a tanítói lakás egyes fűtött helységeiben télen táncházat lehet tartani, illetve kiállításoknak adnak helyet: Erdély történetével és az unitárius egyház múltjával ismerkedhetnek meg a látogatók. A kiállításban emléket állítunk Kriza Jánosnak (1811-1875), a Vadrózsák (székely népköltési gyűjtemény) szerzőjének, aki 1861-1875 között

60 unitárius püspök volt. Sóvidék A Sóvidék a Kis-Küküllő forrásvidékén és a Korond patak völgyében elterülő kistáj, nevét a sóbányáiról kapta. Többek között Sóvárad, Szováta, Parajd, Alsó- és Felsősófalva, Korond és Atyha községek tartoznak hozzá.

61 A koncepció múzeumi bemutatása során BALASSA M. Iván fölvetette a korondi fazekasság megjelenítésének tervét, de mi ezt több szempont miatt nem támogatjuk: a tervek szerint a múzeum Alföld tájegységében lesz fazekasműhely, mégpedig Hódmezővásárhelyről, Erdélynél pedig a kályhacsempe-készítésre helyezzük a hangsúlyt. Az Erdélybe utazó turisták számára Korond az egyik legismertebb, kötelező jellegű megállóhely, mi viszont úgy érezzük, hogy nem e közismert sztereotípia bemutatása az elsődleges feladatunk, hanem a reálisabb látásmód. Jól érzékelteti Korond szerepét és sokak Erdély-ismeretét az alábbi jelenet, amit 2006 augusztus 20-án a budai várban hallottam: egy lelkes vásárló faggatta az eladó fazekast: Erdélyben csak Korondon készítenek kerámiát? Maguk a korondi termékek több lakóépületben is bemutatásra fognak kerülni, és ezáltal a látogatók mindenképpen szembesülhetnek a korondi fazekastermékek erőteljes változásával. Terepbejárásunk során nem a főút melletti településeket kerestük föl, hanem az onnan 8 kmre fekvő Atyhát. A főút melletti települések az utóbbi évtizedekben jelentősen átépültek, a századforduló körüli épületek csak nyomokban maradtak fent. BÚZÁS Miklós PUSZTAI János és MADÁR Ilona felméréseinek

62 feldolgozása kapcsán korábbról ismerte a település népi építészetének jellegzetességeit, illetve BÍRÓ Gábor

63 és MADÁR Ilona könyvei

64 fordították figyelmünket a falura. 2006 nyarán VASS Erika SABJÁN Tiborral, CSAJBÓK Csabával és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatóival Siklódon járt, ahol szintén nagyon sok archaikus elemmel találkozott (például cserepesek, népviselet, bútorok).

65 Atyha elöregedett falu: míg 1941-ben 1453-an éltek itt, 1992-ben 341-en.

66 A fiatalok közül sokan Temesvárra, Vajdahunyadra kerültek dolgozni, és nagyon sok lakatlan, építészeti szempontból értékes házat találtunk a településen. A lakosság számának alakulása szempontjából hasonló a helyzet a főúttól távolabb eső többi településen is. Atyhán az egyik ház, ahol egy idős asszonynyal tudtunk beszélni, az 1910-es években épülhetett. Az 1921-ben született néni annyit tud, hogy 1914-ben tűz pusztított a környéken, és csak ez a sütőház maradt fönn az utcában, ezért utána mindenki itt sütötte a kenyeret. Mindhárom fia Temesvárra költözött, egyedül él a házban, ami az Abel a rengetegben című film egyik helyszínéül is szolgált. Az asszony ottjáriunkkor épp köménymagot szárított, amit a mezőn szedett. 28. kép. Atyha, 33. sz. ház (VASS Erika felvétele, 2006.) 29.kép. Csűr, Atyha, 33. sz. ház (VASS Erika felvétele, 2006.)