Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 19. (A Szabadtéri Néprajzi Múzeum és a Győr-Moson-Sopron Megyei Múzeumok Igazgatósága közös kiadványa, Szentendre, Győr, 2006)
A KISALFÖLDI LAKÓHÁZ TÖRTÉNETI FEJLŐDÉSE
együttesét mutatta meg 1965-ben tett tanulmányutam alkalmával. A még publikálatlan leletegyüttesről röviden csak annyit mondhatok, hogy az ottani kályhaszemek egy része azonos típusú a BÁTKY Zsigmond által BácsBodrog megyéből még 1904-ben közöltekkel. 122 Különösen az abdai, szentbenedekfalvai, pozsonyszentgyörgyi leletek engedik meg annak feltételezését, hogy a Kisalföld paraszti lakossága a 15. századra megismerkedett a kívülről fűtött kályhával, s azt saját lakóházában is alkalmazta. A további hiteles ásatások megtörténtéig ennyi következtetést a szórványanyag alapján is nyugodtan megkockáztathatunk. Sajnálatos azonban, hogy területünkkel középkort kutató régészek nem foglalkoznak, magyar középkorral foglalkozó régész jelenleg az egész Kisalföldön nincsen (298-301. kép). Noha területünkről nagy mennyiségű, becses értékű levéltári anyag maradt fenn mind megyei, mind városi, mind egyházi és világi földesúri vonatkozásban, a helyi levéltári anyag feltárása, publikálása nagyon kezdeti állapotban van. TAKÁTS Sándor nagyon fontos adatokat közölt a bécsi grafitos edények terjedéséről, valamint ezzel kapcsolatosan a komáromi fazekasok ellenállásáról. Közléséből fény derült arra, hogy a komáromi fazekasok miként terjesztették fekete, mázatlan kályháikat. TAKÁTS adatai alapján tudjuk, hogy Komárom, mint nagyobb táji központ, fontos szerepet töltött be távoli területek ellátásában, így többek között kályhaszemeket, csempéket szállítottak el onnét a 17. század folyamán. TAKATS-nak köszönhető, hogy napvilágot látott Komárom város építési szabályrendelete, tűzrendészeti szabályzata. 123 E rendeletből kitűnik, hogy a szegényebb sorsú lakosság is használta a kéményeket s ezek egy része hevenyészett volt, ami miatt fokozottabb ellenőrzést igyekeztek megvalósítani. A korábban már idézett, 1739-ből maradt reánk mosonmagyaróvári uradalmi kéményseprési szabályzat szintén a kémények széleskörű elterjedtségére utalt. 124 A kisalföldi lakóházakra vonatkozó egyéb források közül kiemelkedő a kismartoni uradalom 1632-ből fennmaradt építőanyag limitációja, ebből kiderül, hogy ollóágasos tetőszerkezetet alkalmaztak, az ollóágasnak szánt fa önálló tételként szerepelt. 125 A helyi épületfa termelés becses adatait őrizte meg Sörös Pongrác történeti közlése, melyben Sokorókajár község 17. századi töröknek teljesített adói között nagyobb mennyiségű épületfa-szolgáltatásról olvashattunk. 126 VAJKAI Aurél csallóközi, Batthyány-uradalombeli 18. századi lakóépület rajzai egészítik ki töredékes történeti-régészeti képünket. Az uradalom épületei az egykorú rajzok tanúsága szerint konyhai bejáratúak, szoba, konyha (előtér-kéményalja) szoba beosztásúak. Á szobák kívülről fűtősek, kályhásak, a konyhákban a szomszéd felé kiugró sütőkemencéket használtak. Több lakás egyvégtében épült. Sajátos, hogy az egyik 18. századi épület esetében fából készült falazatot mutat a rajz. Ennek alapján boronafalra is lehet gondolni, de valószínűbb, hogy talpgerendás falszerkezetről volt szó. 127 Az 1776 és 1777-ből származó épülettervek meggyőzően bizonyították, hogy már a 18. század második felében a kisalföldi lakóház minden ma meghatározható sajátossága kialakult. Hiányos történeti adataink ellenére is éppen a csallóközi rajzok segítségével szemléletes, sokoldalú képet kaphattunk a kisalföldi lakóház fejlődéséről. i2H A 18. századi lakóházra vonatkozó történeti megfigyeléseinket, következtetéseinket megerősítik recens vizsgálatok során fellelt, 18. századi datálású, máig fennálló lakóházak. A jelek szerint a 17. századi lakóházak jellege sem sokban tért el, ebből arra kell következtetnünk, hogy a gyűjtéseink során feltárt lakóháztípus tájunk történeti fejlődésével szervesen összefüggött, mély történeti gyökerei vannak, semmiképpen sem újabb, néhány évtizedes fejlődés másodlagos eredménye. Kizártnak kell tartanunk azt is, hogy lakóházunkat „importcikként" eredeztessük, vagy átrétegződésről beszéljünk. Ebbéli meggyőződésünket a szomszédos tájegységek házkultúrájának ismeretében még inkább igazoltnak látjuk. A kisalföldi háztípus és a környező háztípusok kapcsolata A kisalföldi lakóháztípus Pozsony, Nyitra, Sopron, Mosón, Győr, Komárom, Esztergom, Bars történeti vármegyék területének java részét tekintve, különösen a magyar lakosságú részeket illetően, rendkívül egységes. A lakóházak egyező jellege mind az alapvető, strukturális vonásokban, mind részletkérdésekben markánsan megmutatkozik. Homogén az alaprajzi rendszer, a fal- és tetőszerkezet, a tüzelőberendezés. Nagyfokú azonosságra kell következtetnünk olyan részletmegoldások alapján, mint a tetőfe-