Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 18. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2005)

SZENTI TIBOR: Hagyományos szállási és tanyai tároló építmények Hódmezővásárhelyen

jelentős része települt, vagyis utcák, házsorok állnak fölötte. Ennek köszönhető, hogy a lai­kus képzelet a jelenkorban megtalált számos vermet sorba rakva, kirajzolódik előtte egy „földalatti alagútrendszer" illúzióképe. Arra jellemző, hogy ez a hiedelem mennyire elterjedt volt az Alföldön, TARI Lászlót idéz­zük Csongrádról. Elbeszéli, hogy az egyik gabonásvermet a Gyökér utca 3. sz. ház utcára nyíló ablaka előtt találták meg. ff A tulajdonosok már nem is tudták, hogy itt verem van, csak akkor figyeltek föl, mikor egy hatalmas zápor után han­gosan zuhogott belé a víz. Akkor is azt gondolták, hogy azt az alagutat találták meg, amelynek léte­zését a belső-városiak máig is hiszik, és ezzel az ürüggyel hívtak ki engem is. Mikor azután a ve­rem száját kibontottuk és levilágítottunk, kitűnt, hogy régi gabonsáveremről van szó. " 62 Az építészet nagyon fontos az ember kultúrtörténelmében. Nem véletlen, hogy az idő kereke a középkortól a hagyományos pa­rasztvilágba fordulva, a pórnép képzeletét már a várépítészet is legendák kieszelésére késztette. (Például a hajdani építőáldozat emlékét korszerűsítve, a befalazott kőműves feleségének esetét említhetjük, a Kőmíves Kelemenné balladájában.) Ahol nem volt vár, mint a Dél-Alföld pusztáin, ott a földalatti népi építkezés ihlette a nótafákat legendák költésére. A becsült gabonás vermek megoszlása Megnevezésük Számuk A 375 szállás %-a A 350 verem %-a Áruk összesen Egy verem átlag ára Verem (kis, jó, hitvány, uj; 18, 30, 35, 55 köblös.) 275 73,33 78,57 466 ft. 7xr. 1 ft. 6 xr. Föld Verem (ásott, leásott, földbe ásott, földbül készítve.) 41 10,93 11,71 113 ft. ­2 ft. 7 xr. Vájog verem (vájug verem, fenn álló, vájogból rakott, 30 köblös.) 26 6,93 7,42 114 ft. ­4 ft. 38 xr. Kementze Verem (vályogból rakva.) 8 2,13 2,28 23 ft. ­2. 6 és 15 ft. ­Összesen 350 «93,33 ~ 99,98 716 ft. 7 xr. 2 ft. 04 xr. A vermek megoszlása a szállásokon Megnevezése Vermes szállások száma A 375 szállás %-a A 82 verem %-a Jellemző veremszámok egy tanyán Megnevezése Vermes szállások száma A 375 szállás %-a A 82 verem %-a Legkevesebb Átlag Legtöbb Verem 55 14,66 67,07 1 db. 5 db. 26 db. Föld Verem 11 2,93 13,41 2 db. 3,7 db. 5 db. Vájog verem 13 3,46 15,85 1 db. 2 db. 4 db. Kementze Verem 3 0,80 3,65 2 db. 2,6 db. 3 db. Összesen 82 21,86 « 99,98 ­4,2 db. ­Táblázatunk talán egyik legföltűnőbb adata az egyik tanyán becsült 26 darab verem. Az is jellemző, hogy a 375 tanya közül csupán 82-nél volt verem, és egy vermes szállásra átlagban 4,2 gabonás verem jutott. A boglya formájú, vagy vájogból épült, fennálló gabonásoknak két típusa ismert vidé­künkről. Leggyakoribbak voltak a kúp alakú, boglyaformájú, zárt építmények, amelyek egyik oldalán, a felső negyedében fekvő tégla­lap alakú, deszkaajtóval fedett nyílása volt. 63 A másik típus csonkakúp testű, amelyet a kúp alakú, az építmény felső szélén túlnyúló, sárte­tő fedett, és ez leemelhető volt. 64 A fentieken kívül Szegvárról ismerünk még henger testű, kúpos tetejű, a gabonás falán túl­nyúló tetőereszet alatt nyíló négyzetes, vagy ál­ló téglalap alakú deszkaajtóval födött bebúvó nyílással rendelkező gabonásvermet is. 65

Next

/
Oldalképek
Tartalom